Varga Kinga: Epizálni

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Itt mindenkinek csak az attribútuma, az esszenciája van jelen.

Kosztolányi Édes Anna című regényéről beszélve, sok tudor évtizedek óta nem tud közös nevezőre jutni abban, hogy epikusság és drámaiság milyen arányban vegyül benne. Emellett kedvenc témáik közé tartozik a színháziasság motívumának levezetése. Kosztolányi ugyanis feltűnően sok színházi hasonlattal él, a szereplők mintha egy porondon (Vizyék lakásában) játszanák le kis előadásukat az elbeszélő figyelő szeme előtt (lásd erről Bónus Tibor és Dobos István tanulmányait).
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a regénynek mintha éppen ezt a jellemzőjét domborítaná ki úgy, hogy az adaptáció közben a regény epikusságát emeli át. Ezzel az adaptációk között nincs egyedül, jellemzően a kétezer-tízes évektől születnek olyan Édes Anna-feldolgozások, melyek kimondottan a regény elbeszélő elemeire építenek, azokat narrátor vagy a szereplők szájába adják. Ilyen volt 2013-ban Závada Pál feldolgozása Tatabányán (rendező: Hargitai Iván), ott a szomszédság és a cselédség görög kórusként narrálta a központi alakokkal történteket, vagy a tavalyi évad csíkszeredai előadása (r.: Lendvai Zoltán), amelyben „eltartó modorú”, kicsit ironikus narrátor beszéli el a történteket, miközben a színészek eljátsszák azt. Az előadás adott pontján a narrátor Báthory, a kéményseprő szerepében kísérletet tesz Anna kezének elnyerésére. Mi ez, ha nem fricska a rendező részéről, hogy ti. ez csupán egy kósza, de tulajdonképpen alaptalan gondolat?

EdesA CSernik GErdélyi VIcei

Csernik Árpád, G. Erdélyi Hermina és Vicei Natália / fotók: Kovács Attila

Ezekben a kísérletekben a drámaiság háttérbe szorul. Nem pergő ritmusú, drámai feszültséggel telített előadás a cél, mely a néző figyelmét lebilincseli, hanem egyfajta értelemre fókuszált intellektuális játék, amelyhez a regény képekkel illusztrált pszichológiai, viszonybeli fojtottsága szövegszerűen igazolódik. Vannak itt is fokozatok. A tatabányai előadás szövege még hasonlított egy színdarabra, a központi alakok megélhették a saját drámájukat, és még a csíkszeredaiban is voltak jelenetek, melyekben erre mód nyílt. A szabadkaiak azonban nem kímélik a nézőt. A regény prózarészleteit szétosztották a szereplők között, akik hol saját magukra, hol a többiekre reflektálva mondják fel azokat. A koncepció szándékosan megy szembe a drámai feszültségkeltés és a nézői átélés lehetőségével.
Ez már a színlapon is látszik. Az Édes Annát, a Vizynét játszó színésznő, a Vizyt játszó színész, stb. áll rajta. A porondszerű színpad két oldalán a regény korát jelző jelmezekben ülnek a színészek, háttérben egy felnagyított fiókos szekrény látható, mely ki-behúzható elemekből áll. Ezek, továbbá néhány vödör és egy szintetizátor adják a díszletet, a kellékeket. Mindent fakó szürkeség fed be. A szereplők számát alakkettőzésekkel lecsökkentik, a Vizy házaspáron, Annán és Jancsin kívül Katicát, az előző cselédet, Ficsorékat (a házmesteréket), a Moviszter házaspárt, Tatárékat, Báthoryt, a kéményseprőt, valamint a ház többi cselédjét (Etelt és Stefit) és Elekest, Jancsi barátját idézik meg.

EdesA Palfi MezeiPálfi Ervin és Mezei Zoltán

Anna másmilyen, mint általában. G. Erdélyi Hermina Annája idősebbnek tetszik, mint ahogy azt a feldolgozások ábrázolni szokták, és alkatra sem a megszokott alacsony, rövid hajú. Ruhája szürke, szedett-vedett rongy. Vizyné és Vizy megfelel a szokásos ábrázolásnak, Vizynén kék estélyi ruha, Vizyn frakk és cilinder. Itt mindenkinek csak az attribútuma, az esszenciája van jelen. A szerepeket játszó színészek nem esnek ki az esszenciahordozó alapállapotukból, nem civilek akkor sem, amikor csak oldalt ülnek. Ennek megfelelően amikor kilépnek a porondra, nem vesznek magukra semmit az alaphelyzethez képest. Használnak kellékeket és stilizált bútorokat, jelmezfoszlányokat, ilyen például egy boa, egy vödör. De soha nem pontosan az történik, ami elhangzik, és soha nem éppen akkor. Semmi nem az, aminek látszik. Azt mondják például, hogy Anna tizenkilenc éves. Nem annyinak néz ki. Azt mondják, bejött pepita ruhájában, de csak néhány másodperccel később a saját ruhájában jön be. Mikor Vizyné megnézi Anna batyuját, akkor sárga gumikesztyűt húz, és egy vödörben matat. Anna a szöveg szerint barna lélekmelegítőt kap, de szürke mellényt vesz fel. Jancsi magzatelhajtás céljából forró lábvizet ajánl, Anna erre az üres lavórt lefelé, a lába felé fordítja. Anna kezében késsel lép be Vizyékhez, ám Vizynét megfojtja, Vizyt meg csak szimbolikusan megérinti a késsel, húz rajta egy csíkot.

Edes lead2Mezei Zoltán és G. Erdélyi Hermina 

A porondszerűség a színház a színházban effektussal is párosul. Az egyik vendégségjelenetben, amikor elhangzik az ominózus piskótapéldázat, a szomszédok és Vizyné felállnak egy emelvényre, és torzított arckifejezéssel, túlzott hangsúlyokkal, ének és énekbeszéd között egy-egy állítást nyilatkoztatnak ki mikrofonba saját cselédeikről. Az utolsó jelenetben, a gyilkosság előtti házi rendezvényen, amikor Vizyt ünneplik, karneválszerű hangulat kerekedik. Ehhez Jancsi női jelmeze nagyban hozzájárul. A szerepeket játszó színészek szerepüket jelző maskarában körbe-körbe táncolnak, haláltáncukat járják, a regény „porondszerűsége” – a formai újítások ellenére – ennyire adekvátan talán még sosem jelent meg színpadon.
Alaposan végiggondolt koncepciózus előadásról van tehát szó, mely a politikai felhangokat a Tanácsköztársaság bukásának jelzésével, a fehérterrorra utaló géppisztolylövéssel idézi meg, és azzal, hogy a háttérben végig leng egy, a kommün idejéből származó transzparens „1919. május 1-je” felirattal. Ott maradt. A Ficsor házaspár aztán, a maga rendje és módja szerint a nemzetiszínűre cserélt vörös zászlót komótosan szétvagdossa a háttérben.
A stilizált játékmódból adódóan a színészek helyzetmegoldó képessége, karikírozó kedve és mindent kifordítani tudó ügyessége kiemelkedik, ezt követeli meg ez a játékstílus. Ezzel együtt a címszerepben G. Erdélyi Hermina csupán jelenlétével is képes hatni, a dermedt légkörön még a Katicát játszó Pámer Csilla tud áttörni. Vizy és Vizyné szerepe gúnyos és ironikus felhangot kap, az őket játszó színészek, Csernik Árpád és Vicei Natália a koncepció áldozatául esnek: Vizy karikírozó ábrázolása, mellyel például jelzi saját kinevezése felett érzett örömét, valamint Vizyné hisztérikus természete, mely kitörni soha nem tud, bezárul a helyzetbe. A két embernek az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz, egész házasságukat boldogtalanságban töltötték, elidegenedtek egymástól. A Vizyné és Anna közötti párjelenetek nem a szokásos alá-fölérendeltségi viszonyban zajlanak, hanem kibomlik bennük Annának, az áldozatnak, a kiszolgáltatottság megtestesítőjének a példázata. Az ő imájával kezdődik és záródik az előadás. A végén mi, nézők (az előadás szerinti vizsgálóbírák) is felállunk, akik előtt ez a történet lezajlott, amiért mi magunk is felelősek vagyunk. Anna lelkéért szól az ima.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Díszlet- és jelmeztervező: Gadus Erika m.v, Zeneszerző: Lakatos Róbert m.v. Dramaturg: Gyarmati Kata. Konzultáns: Forgács Miklós. Súgó/ügyelő: Bíró Tímea. Rendező: Czajlik József m.v.
Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Vicei Natália, Csernik Árpád, Mezei Zoltán, Szilágyi Nándor, Sziráczky Katalin, Pálfi Ervin, Pámer Csilla.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka a budapesti Katona József Színházban, 2016. április 4.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu