Ferdinand von Schirach: Terror

A közönség tagjai válnak esküdtekké, a tények bírósági ismertetése és megvitatása után szavazhatunk.

Szinte hibátlanul kivitelezett előadás. Matt, tartózkodó; lefojt, kivárásra játszik. Egy rövid pauza, ál-szünet (szavazatszámlálás) után a befejezés lenne a slusszpoén. Tapsolok a Kamra többi százegy nézőjével együtt a premieren – de elismerésem mélyebb élmény nélküli estének adózik.

Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Kiss Eszter, Mészáros Béla és Kovács Lehel / fotók: Dömölky Dániel

A (bírósági) tárgyalás-dramaturgia, melynek legutóbbi hulláma az ezerkilencszázhatvanas évek óta folyamatosan kicsap a színpadokra, a főleg bestseller-szerzőként és oknyomozó jogász-íróként nemzetközi sikerre is szert tett Ferdinand von Schirach darabjában egy polgári repülőgép 2015 tavaszán történt, engedély nélküli, kényszerűnek tűnő lelövését választja tárgyául. Lars Koch vadászpilóta nem kap erre parancsot, a német alkotmány szövege ugyancsak ellentétes döntésével, mégis megsemmisíti a muszlim terrorista által eltérített utasszállítót, hogy a gép – az öngyilkos merénylő terve szerint a müncheni futballstadionban leszállva – ne okozhasson tömegkatasztrófát. Százhatvannégy ártatlan ember sokkal kevesebb, mint hetvenezer, ugyancsak ártatlan ember (s előbbiek együtt halnának az utóbbiakkal).

Szemben: Rajkai Zoltán

Mérheti-e a lélekszám az értelmetlen, erőszakos halálozás tragédiáját? Akadt-e nem kellően mérlegelt összetevő a pilóta tettében? Megszeghető-e az egyén meggyőződéséből a törvény, semmibe vehető-e az illetékes minisztériumi és katonai felettes utasítása? Milyen lelki, személyes és egyéb motivációk zajlottak le, vagy épp nem zajlottak le Kochban, mielőtt cselekedett? E kérdéseket vizsgálja a puritán dialógusokból és párbeszédekből összerakott, eseményeket felgöngyölítő és eseményrugókat kipattantó színmű, melynek fordítója, Jónás Péter nem színtelen szöveget tett az asztalra, hanem a fő stíluseszközt, a jogi nyelvezet személyességtől majdhogynem mentes precizitását, merev formaiságát adta vissza gondosan. (Hasonló írásokat – főleg prózában – a magyar irodalom szintén ismer a félmúltból. Például Galgóczi Erzsébet címével is sokat mondó bányaszerencsétlenség- és mentőakció-novelláját: Tizenegy több mint három.)

Dömötör András rendező a díszlet- és jelmeztervező Kálmán Eszter a szürke szín által uralt pulpitusának enyhe karéja mögött és előtt, opálosan átderengő kazettás mennyezet alatt vitte színre von Schirach morális krimijét. A fekete, fehér és szürke öltözék, a színek variálása eleve meghatározza a szereplők kilétét Lars Koch ügyének tárgyalásán (sokkal inkább, mintsem alakjukból következne). A bírósági elnök (Kiss Eszter a hivatását rendíthetetlenül szolgáló, az ügyet biztonsággal kézben tartó, kissé szoborszerű, mégsem gép-ember egyéniséget jelenít meg) fekete eleganciáját a hófehér blúz egészíti ki. Nelson államügyésznő ruháján (Fullajtár Andrea elég hosszas passzivitás után jut hatásosan kiaknázott jelentősebb játék-térhez) a mélyszürke alig véteti észre magát a fekete mellett, Biegler védőn viszont (Mészáros Béla mozgásokra-mozgékonyságra törekvő feszültséget sugároz) a világosszürke öltöny, szürke nyakkendő a fekete inget teszi mellékesebbé. Franziska Meiser tanú, gyászoló özvegy máig sem vetette le a feketét (és Rezes Judit arca elárulja: ennyi idő után is mindennap előveszi a sírás, valamint az elkövető megbüntetésének makacs óhaja). Christian Lauterbach tanú (Rajkai Zoltán a magas rangú tiszt palástolt zavarából eredő motorikusságra tereli a figyelmet: szemüveg ki a tokból, fel, le, vissza a tokba, többször is) lényegében ugyanazt a szürke egyenruhát, fehér inget viseli, mint a nála alacsonyabb rangú vádlott. A színek és kombinációjuk elbeszéli (és jól beszéli el), kinek mi a hivatali és szubjektív beállítódása, feladata az ügyben, viszont némileg sakkbábut farag mindenkiből.

Rajkai Zoltán, Fullajtár Andrea, Kiss Eszter és Mészáros Béla

A rendezői és színészi értelemben pontosan kimért, stratégiailag és taktikailag arányosan kiszámított, kisebb-nagyobb közjátékaival alkalmas pillanatokban élő interpretáció tábláján a figurák nem keltenek elegendő érdeklődést maguk iránt. A jogi ügyrenden kívül, mondhatni, nincs egymással viszonyuk (itt alig merülhet fel példának okáért a Tizenkét dühös ember szubjektív érzelmi fűtöttsége), belső drámájukból pedig nem sokat írt meg a szerző. Beosztásuk szerint kész egyének, nem változók (még Lauterbach, jobbára a bírónő is), s ebből a létállapotból nehezen izzik fel dráma; a parányit humoros mozzanatok idegen elemként rögvest elenyésznek.

Kovács Lehel

Maga az ítélet nem előre kész. A közönség tagjai válnak esküdtekké, a tények bírósági ismertetése és megvitatása után szavazhatunk. Az interneten részint követhető, a világ mely országában, színházában miként döntöttek az eddigi előadások nézői. A Kamra bemutatóján a vádlott felmentése mellett 60 %, elítélése mellett 40 % voksolt. A darab ilyen értelemben tehát interaktív, estéről estére eltérően végződhet, akár radikális különbséggel is, bár persze mindenképp lelkiismeret-ébresztő kicsengéssel.

Elöl: Mészáros Béla

Kovács Lehel előbb a publikumnak háttal, majd szemben üli, illetve játssza végig Koch szerepét. Nagy összpontosításról, a befelé nézés kivételes képességéről, az igazába vetett hit szilárdságáról tesz tanúbizonyságot (ebből a szempontból mindegy, valóban igaza van-e, helyesen tette-e, amit tett). A frissen megnyírt, borotvált katonafej a tárgyalás alkalmához kívánta fegyelmezetten, ünnepélyesen hozzárendelni a fejben nyüzsgő emlékeket, érveket. Az alak teljes szinkronban van a végzetes döntéssel mint múlttal és az ítélet napjával mint jelennel. Térbeli elhelyezkedése is kifejezi: míg minden más szereplő futólag és különféle intenzitással keres vagy talál valamiféle felszínes kapcsolatot a többiekkel, Kovács Lehel Lars Bachja úgy ül a helyén, oly magányosan, mintha villamosszékbe szíjazták volna. Halálbüntetés ugyan nem várna rá, de ha nem az ő cselekvésének igaza bizonyosodik be, az számára egyenlő a halállal. (Ha tudhatnánk előre, mikor, melyik estén hoz az esküdtszék-közönség elítélő döntést! Teljes kritikát csupán akkor írhatnánk, amennyiben erre a változatra is kapnánk precedenst.)

Fullajtár Andrea, Kiss Eszter, Rezes Judit és Mészáros Béla

Valójában valamennyien potenciális repülőgép-utasok vagyunk. El is hangzik: aki repülőre vált jegyet, önmaga felelős, amiért kockára teszi az életét. A balesetnél fenyegetőbben számolnia kell a ki nem zárható más katasztrófákkal. 2016 őszén azonban, körbepillantva a magyar és az európai valóságon – melyet Dömötör András értelmezése nem kényszerített bele közvetlenül a Terrorba – a repülőgép-eltérítések helyett más típusú (esetleg kisebb, esetleg nagyobb horderejű) történések, konfliktusok, tények és víziók merülhettek fel a közönség tagjaiban. Abban bizonyosak lehettünk, miközben a fel nem használt, a másik szavazócédulát szolgáltattuk vissza a színházi gyűjtőládába, hogy olyan kérdések modell-színművét láttuk, amelyekben a nehéznél is nehezebb igen vagy nemet mondani.

Terror

Írta: Ferdinand von Schirach. Fordította: Jónás Péter. Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter. Díszlet-jelmez asszisztens: Keszei Borbála. Dramaturg: Török Tamara. Asszisztens: Fejes Vera. Rendező: Dömötör András.
Szereplők: Kiss Eszter, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Fullajtár Andrea, Rajkai Zoltán, Rezes Judit.

Katona József Színház – Kamra, 2016. október 8.