Antal Klaudia: A mémmé lett krokodilus

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A krokodilus

Az előadás szervezőelemét vitathatatlanul a látvány adja.

Az október 8-ai hétvégén a budapesti közönség immáron harmadik alkalommal láthatott Valerij Fokin-rendezést. A szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője ezúttal nem vendégjátékkal érkezett Magyarországra, hanem a Nemzeti Színház társulatával állította színpadra Dosztojevszkij A krokodilus című művét, mely itthon ősbemutatónak számít.

krok1

Tóth Auguszta és Horváth Lajos Ottó / fotók: Eöri Szabó Zsolt

Az abszurdba hajló, fanyar történet csupán tartalmi szempontból mutat rokonságot az orosz elbeszélő nagy klasszikusaival, például A Karamazov testvérekkel, hiszen ebben az írásban a társadalmi és filozófiai kérdések Dosztojevszkijtől szokatlan módon fantasztikummal teli, groteszk köntösbe – mondhatni Gogol köpönyegébe – bújtatva jelennek meg. A könnyen jött, könnyen ment hírnevet mutatja be a szentpétervári hivatalnok történetén keresztül, aki szürke kisegérként éli mindennapjait, míg le nem nyeli egy krokodil, melynek köszönhetően egy csapásra minden tekintet rászegeződik. Azonban ahogy kikerül a fenevad gyomrából, újra ugyanaz az elsöpörhető gyalog lesz a társadalom sakktábláján, mint aki korábban volt. Jelentéktelenségét érzékelteti az is, hogy felesége egy pillanatig sem sajnálja az elvesztését, sőt, a házibarátot rögtön megteszi szeretőjévé, a főnökei és munkatársai pedig inkább a hivatal jó hírét féltik, mint őt. A történet sajnos túlontúl könnyen lefordíthatóvá, és ennek köszönhetően didaktikussá válik a mai néző számára, aki jól ismerve az elbulvárosodás és a látszatélet témáját, csak bólogatni tud, és izgalmat a formától, a rendezői nyelvtől remélhet.

krok2Kristán Attila és Blaskó Péter

Nagy kíváncsiság és elvárás övezte részemről Fokin rendezését, akinek munkásságára – ahogy az előadás ismertetőjében is olvashatjuk – komoly hatással van Mejerhold színházi formanyelve, mely A krokodilusban a színészek játékában, mozdulataik teátrális, érzelmi és hangulati állapotokat kifejező elemekkénti megformálásában (koreográfus: Igor Kacsajev) és a látvány dominanciájában (díszlet: Szemjon Pasztuh) válik tetten érhetővé. Ám a színészek közül egyedül a hivatalnok feleségét játszó Tóth Auguszta képes e kitett, mesterkéltnek ható gesztusokon alapuló formanyelvvel érdekessé tenni a karakterét, kollégái – Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, Szarvas József, Blaskó Péter és Olt Tamás – lehetőségek híján elvesznek az egyes szerepek (a jelentéktelen hivatalnok, a jószívű háziszolga, az üresfejű feleség, a külföldre szakadt hazafi, a saját érdekeit szem előtt tartó tisztviselő és szerető) sztereotip ábrázolásában.

krok3Elöl: Blaskó Péter

Az előadás szervezőelemét vitathatatlanul a látvány adja. A teret egy hatalmas, átlátszó falú ketrec uralja, mely különböző megvilágításokkal megjeleníti az egyes helyszíneket. A darab kezdetén a falak tükörlapokként verik vissza a képmásainkat, előrevetítve, hogy a színpadon megjelenő karakterek mi vagyunk, és a történetek bizony rólunk (is) fognak szólni. A két főszereplő, a hivatalnok és a felesége feltűnésekor a fény hirtelen áttetszővé varázsolja a falakat, és mint egy kirakatba kiállított látványosságot csodálhatjuk a krokodilt. Miután azonban Ivan Matvejevics és Jelena Ivanovna belép a kiállítótérbe, és onnan tekintenek a nézőtérre, egy fénnyel kísért perspektívaváltásnak köszönhetően a nézőközönség válik látványossággá, történetesen állatkerti majmokká, ahogy Jelena Ivanovna ki is mondja. De bizonyos fényben szalonként, máskor szürreális bálteremként válik értelmezhetővé a falakkal körbehatárolt tér.

krok4Kristán Attila és Tóth Auguszta

Csupán egy-két kellék és díszletelem kerül a színpadra, és ezek közül is a legfontosabb szereppel a krokodil bír: a tér jobb oldalán a fenevad hatalmasra tátott száját, míg bal oldalán a hosszú farkát látjuk, mellyel a látvány a szöveget és a színészi játékot megelőzve képes már az első pillanatban megteremteni a groteszk és az abszurd, illetve egyfajta furcsa folytonosság érzetét. Miután a hüllő gyomrában filozofáló Ivan Matvejevicsre felfigyel a nép, hirtelen megsokasodnak a színpadon a krokodilok is: különböző krokodilszobrok, krokodilálarcot viselő nők és férfiak tűnnek fel, illetve krokodilos süteményeket, meséket, termékeket látunk kivetítve, mely párhuzamot mutat az internet egyik mai jelenségével, a mémek elszaporodásával. Trendkövetés céljából, az aktuális őrületnek behódolva, a hungaromémnek számító bajusszal fényképezkedő internet-felhasználókhoz hasonlóan öltik a tisztes orosz polgárok magukra a krokodilálarcot. A történet egyértelmű társadalomkritikája – a látvány szintjén – a mémmé váló krokodilusban realizálódik.

krok5Tóth Auguszta, Söptei Andrea és Szűcs Nelli

A látvány fontos elemét képezi még a vetítés is, mely elsősorban azt hivatott ábrázolni, hogy mi történt Ivan Matvejeviccsel a fenevad gyomrában. Azonban e történetszál éppen a megjelenítése által veszít a szürrealitásából, hiszen a krokodil belei közt vergődő hivatalnokról akár sokkal abszurdabb kép is megjelenhet a fantáziánkban, mint a vásznon.
Dosztojevszkij befejezetlenül hagyott történetét Fokin azzal zárja, hogy a nép megőrülése után egy szkafanderbe öltözött alak kirángatja a hivatalnokot a hüllő gyomrából, feladva neki a leckét, hogy próbáljon meg a való életben is hőssé válni – a kisembert alakító Horváth Lajos Ottó arcáról viszont egyértelműen ennek lehetetlensége olvasható le.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A krokodilus

Fordító: Kozma András. Díszlet és jelmez: Szemjon Pasztuh. Zene:
Anton Iakhontov. Dramaturg, a rendező munkatársa: Kozma András. Koreográfia: Igor Kacsajev. Videó: Aszja Muhina. Ügyelő: Lencsés István,
Dobos Gábor. Súgó: Sütő Anikó. Rendezőasszisztens: Kolics Ágota. Rendező:
Valerij Fokin.
Szereplők: Horváth Lajos Ottó, Tóth Auguszta, Kristán Attila, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, Szarvas József, Blaskó Péter, Olt Tamás, továbbá: Berettyán Sándor e.h., Ferenci Attila, Gaál Natália, Kacsúr András, Kacsúr Andrea, Sőtér István, Stefánszky István e.h., Szabó Imre, Szabó Sebestyén László, Tarpai Viktória, Vass Magdolna.

Nemzeti Színház, 2016. október 8.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu