Varga Kinga: Hódító v. rejtőzködő

Kosztolányi-est a Centrál Kávéházban

A beszélgetést kifejezetten izgalmassá tette, hogy a résztvevők az idézetet a Kosztolányi kultusz megnyilvánulásának titulálták, és ezzel együtt a kultuszt magát megpróbálták roncsolni.

Hódító, K. Dezső címmel rendeztek Kosztolányi-emlékestet a Centr'ART Szalon, a Centrál Kávéház 2014 őszén indult irodalmibeszélgetés-sorozatának szervezői, melyben a kávéház egykori ismert írótörzsvendégeit idézik meg. Az estet Juhász Anna, az ötletgazda főszervező nyitotta meg, aki az elmúlt években meghatározó alakja lett a budapesti kávéházakban tartott irodalmi szeánszoknak. Költő lányaként (az édesapja Juhász Ferenc) különleges, bensőséges viszony fűzi az irodalomhoz, s érezhetően ez a születésétől fogva magába szívott primer ismeret, viszonyulás táplálja kultúramisszióként is felfogható tevékenységét. Köszöntő szavaiban hangsúlyozta, hogy mennyire közel érzi magához Kosztolányit, hogy aztán a moderátornak, az újságíró Hercsel Adélnak adja át a szót. Az est első felében ugyanis a költőt négy meghívott vendég, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, Krusovszky Dénes és Kemény István író, illetve Kemény Zsófi slammer segítségével idézték meg.

central kavehazA Juhász Anna által megpendített húrokra rezonált a Hercsel Adél idézte Nemes Nagy Ágnes-részlet, mely az egyes olvasó Kosztolányihoz fűződő intim viszonyát emeli ki, a homo aestheticus rögzült képét, az említésére mosolyra húzódó ajkakat írja körül. „Lámpással kell keresni az olyan magyar olvasót, aki ne szeretné Kosztolányit. Ha váratlanul elhangzik a neve valahol, minden arcon átfut egy kis derű, mintha ki-ki egy kedves, családi emlékére gondolna, vagy egy friss, tengerparti utazásra. Népszerűsége intim, személyes, és hogyne volna az, hiszen maga volt a személyes szeretetreméltóság, [...]; a mi költőnk szép, nagy tehetségű, daliás, családjának becegyereke, női karokkal koszorúzott, férfi barátsággal övezett, elitsiker és közönségsiker gyors hódítója." (Nemes Nagy Ágnes: Ízlésváltozások a Kosztolányi-vers körül In: N. N. Á: Az élők mértana I. Prózai írások, Osiris, Bp., 2004, 446-451: 446.) A beszélgetést kifejezetten izgalmassá tette, hogy a résztvevők az idézetet a Kosztolányi kultusz megnyilvánulásának titulálták, és ezzel együtt a kultuszt magát megpróbálták roncsolni. Hiszen hozzászólásaikban mindannyian a Kosztolányiról a fejekben általánosan élő kép valóságtartalmának ellentmondásaira hívták fel a figyelmet. Szilágyi Zsófia a Kosztolányi kritikai kiadás munkatársaként sokkal inkább jellemzőnek találta a „rejtőzködő" jelzőt, mint az est címében megidézett „hódítót". (A cím egyébként Orbán Ottó-idézet). A korai novellák sajtó alá rendezőjeként felhívta a figyelmet az író azon jó szokására, hogy egy-egy szövegét akár tizenhárom alkalommal is közöltette különböző lapokkal, és arra is, hogy a sármőr mögött egyre inkább visszahúzódó, félszeg ember állt. Krusovszky Dénes és Kemény István a Kosztolányi-líra befogadásának problematikusságát járta körbe, személyes küzdelmüket az író lírai életművével, s tulajdonképpen Kemény Zsófi is a távolságtartásáról tett tanúbizonyságot, amikor a legjobb szándékkal igyekezett kellemes Kosztolányi-olvasmányélményeket felidézni, amiben addig jutott el, hogy volt gimnáziumi osztályának az Édes Anna nem okozott különösebb problémát. Mint afféle slusszpoén, Kemény István jóvoltából (aki azért Kosztolányit a legjobb tizenöt magyar költő közé sorolta) még az is kimondásra került, hogy a beszélgetés központi díszletelemének számító színes képen, mely a beszélgetők feje fölé volt lógatva – Ady tekint ránk, míg Kosztolányi fekete-fehér képmása csak valahol hátrébb, szándékos keresés után bukkan elő. 

kosztolányi


A program második részeként az Avogadro Csoport Régi szép idők – Élethelyzetek tegnap és ma – Zenés-irodalmi kultúr(est) a kávéházban című összeállítása következett. Az egyórás műsorban Gera Marina és Molnár Gusztáv Kosztolányi kávéházat, a modern kort megidéző tárcanovellái közül adott elő néhányat – színházi keretek között, a Centrál Kávéház pincérnőjének és pincérének öltözve. (Zenei kíséret: Szakál László és Pagonyi András; színpadra alkalmazta: Dancsecs Ildikó). Az összeállítás azon túl, hogy megkedveltette a közönséggel a két fiatal színészt, megidézte a ravasz Kosztolányit, aki mintha csak a máról beszélne, előhozta a technikai vívmányok, korunk mediatizált világának minden létező problémáját. Nem történt más, mint ami általában akkor, ha Kosztolányit veszünk kézbe. Olvassuk, olvassuk, frappáns meglátásaiból egy idő után elegünk lesz, félretesszük. Máskor megint belefutunk, és van egy mondata, egy bekezdése, amelyről egyszerűen nem hisszük el, hogy ott van előttünk nyomtatásban, hogy ezt valaki ennyire lényegre látóan, pontosan leírta. Méghozzá úgy, hogy abban igenis benne van a kis dolgok leírásából kiinduló, hihetetlen életszeretet. Ellenállhatatlan, és mondjuk ki, hódító. Az est azért sikerült nagyon jól, mert rámutatott, tapinthatóvá tette a rejtőzködő–hódító ellentétpárt anélkül, hogy ez valódi szándéka lett volna.
Mindemellett a színházi megformálás azért is különleges esemény, mert gyarapította Kosztolányi színpadi megjelenését. A sikeres író-költő nem számított ugyanis sikeres színpadi szerzőnek, néhány – főként egyfelvonásos – színpadi játékán, bábjátékán kívül nincsenek is színdarabjai, a mai korban főként regényeinek adaptációi élnek a színpadon (leginkább a már említett Édes Anna). S hogy a tárcanovellák sikeresen színpadra alkalmazhatók, ezen az alkalmon kívül bizonyítja Fesztbaum Béla A léggömb elrepül című Kosztolányi-estje is, mely évek óta megy sikerrel a Vígszínház Házi Színpadán.

Centrál Kávéház, 2014. november 24.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu