Mikó Csaba: OFFROAD

térjáték

A térjáték ősbemutatója 2016. március 11-én volt az Átrium Film-Színházban

Fizikai színházhoz szöveget írni különleges vállalkozás; verbalitás és test viszonyának feltérképezésére tett kísérlet. Vagy nem is kísérlet. Öntőforma egy domborműhöz. Hiába nincsenek mozgásinstrukciók Mikó Csaba szövegében, olvasás közben folyamatosan látom magam előtt a cselekvésben lévő szereplőket: a szikár szöveg mögött emberi testekbe csomagolt indulatok, vágyak és ösztönök pulzálnak.
Az Offroad pár szóban definiált szereplői, az önmegvalósítás szuperegoista világában élő ösztönlények, akikről az árulja el a legtöbbet, hogy csak alig szólnak egymáshoz, párbeszéd, valós kommunikáció nélkül, önmagukba zárt, elszigetelt világokként élnek egymás mellett. A szöveg drámaiságát a párbeszédekben kibontakozó konfliktusok helyett az én-elbeszélések közötti feszültség teremti meg, dinamikáját a külvilág ridegsége és a vérbő belső világok közötti eltolódás adja.
Olyan közeg ez, amelyben a valós emberi kapcsolatok helyét virtuális viszonyok, az érzékiségét pedig állatias szexualitás veszi át. A darab hat szereplőjének változó viszonyairól szól a térjáték, és mindegyikük valamely tipikus – kortárs világunk számára ismerős – problémát mutat fel: testképzavar, férfias rivalizálás, magányos nő vágyakozása egy társ után, megfeleléskényszer és nihilizmus alaptulajdonságokként határozzák meg viselkedésüket.
Mindannyian munkatársak, egy kommunikációs cégnél dolgoznak, egy irodaház 16. emeletén. A darab története annyi időt ölel fel, amíg beérnek a munkahelyükre, ami ebben az esetben annyira nem is egyszerű, ugyanis az épületben elromlik a lift. Ez az apró hiba kavarja meg a szálakat, rendezi újra a mindennapok megszokott koreográfiáját, ez teszi a darabot térjátékká: megváltoztatja a kollégák szokványos térbeli helyzetét, lebontja a köztük megszokott távolságot, ami pedig változást hoz fennálló viszonyaikba is.

(Kovács Natália)

A teljes színdarab letölthető itt: Mikó Csaba: OFFROAD (pdf)

Részlet:

Szereplők:

ANDI – a nő, akinek fellázadt a teste
RÉKA – a nő, aki valakié akar lenni
ÁRON – a világ megmentője
ZSOLT – a férfi, aki mindig győzni akar
ANDRÁS – a férfi, aki senki akar lenni
ANCSA – a nő, aki meg akar felelni mindig

[...]

ANDRÁS
Elsőnek érkezem
Mindig
Szükségem van erre

Kinyitom az iroda párnázott ajtaját
mélyet szippantok a benti levegőből
aztán kiengedem lassan
Így üdvözöljük egymást
az iroda és én

ANDI
Elindulok

ANDRÁS
Belépek az irodába

Miután a szemközti üvegablakra nézek
újra teleszívom levegővel a tüdőm
A város szürke épületei úgy terülnek el a mélyben
akár az egymás mellé rendezett aprócska dobozok
És az ég
Tágas
kék lepedő
rajta
hosszú repedés
vörösszínű vájat

RÉKA
Kapkodva öltözöm
Késésben vagyok

ANDRÁS
A kommunikációs központ
ahol dolgozom
A tizenhét emeletes
sötétített ablakos
belvárosi irodaház
mindegyik emelete a cégé

Irodánké ez
A teljes tizenhatodik emelet

Mi vagyunk a rendszer lelke
az utolsó vonal amit én
és öt kollégám felügyel

ANDI
A reggeli kardio-edzés után
néhány szőrszálat vettem észre a bokám fölött
ezért vissza kellett még a lakásba mennem

RÉKA
Három éve először zuhanyoztam le reggel

ANDI
Kocsival megyek
Mindig kocsival megyek
ha késésben vagyok

ANDRÁS
Becsukom magam mögött az ajtót

Az iroda letisztult
hűvös
elegáns
Az ezüstös króm és a mahagóni barnája
oly gyöngéden olvad lágy harmóniába
mintha maga a természet alkotta volna meg

ÁRON
Elindulok

 

A teljes színdarab letölthető itt: Mikó Csaba: OFFROAD (pdf)

2016. május 20.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu