Nagy Dániel: Cirkusz V. rész

Egy elfelejtett remekmű – folytatásokban

Nagy Dániel 1926-ban Kolozsváron megjelent „első világháborús" regénye „pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű".

V. rész

— Megálljatok — kiáltotta Remike, s könnyedén, mint egy piros lepke, újra az asztalra lépett. — Mit akartatok csinálni?
A komédiások a lábaihoz hajtották a fejüket, mint a szelíd bárányok, s amelyik elérte a szájával a cipellőit, csókkal árasztotta el.
Remike felkacagott, gyönyörű kezeit gyerekesen összeverdeste, s a lábacskáit az asztalhoz kopogtatta, mintha a csókok csiklandozták volna.
— Csacsik — mondta —, engedjetek szóhoz jutnom, hiszen rám vártatok, ha jól tudom, nemde?
— Rád vártunk — kiáltották a komédiások, s az ajkukat a gyönyör eksztázisa rángatta.
— Na hát figyeljetek akkor. Először is nem tetszik nekem, hogy egymás hajába akartatok kapni, amint láttam. Nem azért, mintha kellemetlen volna ez a látvány, hanem okosabb dolgot várok tőletek. Figyeljetek ide szépen. Üljetek le mindnyájan ide az asztal mellé, ne moccanjon egyikőtök sem, mert azt akarom, hogy jól megértsétek, amit mondani fogok. Úgy. Most feleljetek a kérdésemre szépen, halkan, meggondoltan. Szerettek engem?
— Szeretünk — mondták szépen, halkan a komédiások.
— Jól meggondoltátok ezt a szót? Feleljetek.
— Jól meggondoltuk.
— S mit szólnátok hozzá, ha én most ezt mondanám nektek: „Fiúk: egy szívességre kérnélek benneteket" — mit szólnátok ehhez?
— Boldogok volnánk.
— Jól meggondoljátok, amit mondani akartok? Én tehát szívességre kérlek benneteket, egy nagyon nagy szívességre.
— Megtesszük.
— Értsétek meg: egy nagy szívességre kérlek benneteket.
— Megtesszük.
— Biztos ez?
— Biztos.
— Esküdjetek meg.
— Esküszünk.
— Na jól van. Íme a kívánságom. Szeretnék vérben megfürödni. Sok, sok vérben lubickolni. Nos? Megszerzitek nekem ezt a vért?
— Megszerezzük.
— De ez nem olyan kis dolog, barátom. Embervérről van ám szó, barátaim. Szép, piros, egészséges, meleg embervérről, úgy ám.
— Megszerezzük.
— De hogyan vajon?
— Megöljük Petrest! — kiáltotta Joszi bácsi.
Remike kacagott.
— Petrest? Vén szamár! Éppen ez az, amit nem akarok. Ez az, amiért leültettelek benneteket. Ez az fiúk, hogy Petrest ne öljétek meg. Mert ez kicsinyes. Kicsi ahhoz, amire én vágyom, amit kívánok tőletek. Petrest megölni? Hohó! Szegény kis Petresem. Gyere ide, megsimogatlak. Szeretsz ugye?
Petresnek kipottyantak a könnyek a szeméből.
— Szeretlek, imádlak.
— Na látjátok, miért ölnétek meg? Mit érnék én azzal, ha csak őt ölnétek meg? Öreg, te szamár vagy! Nekem sok vér kell, sok, sok, rengeteg, ami a vállamig ér. Amiben úszni lehet. Vagy fürdik az ember, vagy csak megmosakszik. Ez kettő, és én az elsőt akarom. Nos, álljon elő, aki a legkülönb köztetek. Nézzük, ki mint véli teljesíteni az én kívánságomat.
A komédiások fagyott, sápadt arccal néztek a szép lányra, pokoli ötletek után kutattak, persze a sok vér, a nagyon sok vér kérdése megzavarta egy kicsit a fejüket, s egyik sem tudott a kérdésre válaszolni. Mert egy liter vér vagy száz liter vér... a legrosszabb esetben összekaszabolják egymást, de sok vér, annyi, hogy úszni lehessen benne, nem könnyű feladat.
— Szeretlek — rázta kínosan William a fejét, egyebet azonban nem tudott mondani.
— Szeretlek — nyögte Pinkár is, azonban az ő esze is megállt a kérdéses pont előtt.
— Nos, mért nem feleltek? — mosolygott Remike. — Talán nehéznek látszik a játék? Pedig oly könnyű, oly szép, egyszerű és dicsőségteljes. Járjátok el a haláltáncot, s az lesz a győztes, aki a legszebben táncolja.
— Haláltáncot — morogták félénken az udvarlók —, milyen az?
— A haláltánc? Az egy tánc. Egy érdekes perverz tánc, amilyent a halálraítélt táncol. Nem láttatok még ilyent? Mikor a szemét bekötik a pasasnak, és mikor eldördül a puska... nos ekkor ugrik egyet, s ez a haláltánc. A vére ebben a percben éles sugárban siklik az ég felé, s ahogy a pasas rángatja ekkor a lábát, ez a haláltánc. Ti fiúk, ez egy felséges valami, ez egy felsőbb gyönyör, ezt érezni több mint a gyönyörök összessége, ez tébolyító. Erről volna szó. Eltáncoljátok nekem
William ekkor felugrott, a kabátját gyorsan levetette, nekigyürkőzött, s így szólt:
— Én eltáncolom. Én gyönyörűen el fogom táncolni, csak egy kikötésem van, hogy Joszi bácsi kezdje. Kezdje ő és Petres. A két legöregebb imádód, Remike. Na vetkőzzön, Joszi bátyám.
Joszi bácsi feltápászkodott, Remike legyintett a kicsi kezével.
— Milyen heves vagy, William. Olyan drága vagy.
Pinkár rángatni kezdte a végtagjait, és ezt kiáltotta:
— Nem William heves, drága Remike. Nézd, az én lábaim már járják is a haláltáncot, nézd kincsem.
— De nem ilyen az, édes Pinkárom — kedveskedett Remike. — Hát a puskacső? A vér! A sok vér, drága; hol a piros ívelése, a piros habja?
— Ja, igaz — mondta Pinkár —, akkor egy kicsit tényleg gondolkodni kell előbb a dolgon. Mert, ugyebár, édes Remike, azt nem kívánod, hogy én álljak a puskacső elé? Ugyebár, drága Remike, oda másnak illik állani? Mert, ugyebár édes, ha az én saját vérem kibuggyan, mi maradna nekem? Pedig ahhoz, hogy szeresselek, szükségem van a véremre, ugyebár? Hanem, talán én táncolnék, és William állna a puskacső elé, nem gondolod?
— Nem — mondta Remike, mielőtt William szólhatott volna. — William éppen olyan kedves nekem, mint te. Éppen olyan kedves, mint akármelyik közületek. Mind egyformák vagytok. Ezért én természetesen nem kívánom, hogy valamelyikőtök véráldozatot hozzon, hanem figyeljetek csak jól. Pinkár majdnem helyesen mondta, hogy ő fog táncolni, és Williamból folyjon a vér; persze így nem praktikus a megoldás. Se a tánc miatt, se William miatt. Én azt szeretném, ha ti magatok sem nem táncolnátok, sem oda nem állnátok a puska elé, hogy éppen puskáról volt szó, hanem úgy volna a leghelyesebb, hogy ti csak muzsikálnátok a tánc mellé. Mit szóltok ehhez?
— Kérem — kiáltotta William —, szó ide, szó oda, harag, nem harag, indítványozom, hogy béküljünk ki egy pillanatra, és emeljük Remikét a magasba, a mennyek felé. Mert uraim, barátaim, Remike nemcsak a legszebb a világon, amint látjuk, hanem amint halljuk, a legokosabb is. Fogjuk tehát meg közös erővel az asztalt, emeljük őt az ég felé, s aztán hallgassuk meg okos tanácsait, és cselekedjünk aszerint. Éljen Remike!
— Éljen — harsogták a többiek, s az asztallal együtt magasra emelték a szép cirkuszlányt.
— Kedvesek vagytok — bókolt Remike, mikor szóhoz juthatott —, hanem most már megkövetelem tőletek, hogy senki se nyissa ki a száját, amíg én erre külön engedélyt nem adok. A dolgot én így képzelem el; ahhoz, hogy valaki valami akcióba vigye bele minden erejét, két akció szükséges. Az akció és az ellenakció. S minthogy én egy teljes erejű akciót várok, szükséges egy ellenakció is; szükséges tehát az a nagyon okos elhatározás, amit már végre is hajtottatok barátaim, hogy két táborra szakadtatok. Ez eddig jól van. Ki is lesz tehát az egyik táborban?
— Én, William és Joszi bácsi, egyek vagyunk — mondta William —, Trugel és Boluger is velünk lesz, ők azonban valószínűleg még nem nyilatkoznak, mert szégyenlősek.
— Én, édes Remike — szólalt meg Pinkár — így vélem az én táborom megalakulását. Én, Nikolaus, a medvetáncoltató, Balaga a síróművész, Páni a majomember, Petres a késnyelő, Emanelus a zenevirtuóz, George a nőimitátor, és a kis orrfurulyás, Negricske — ez biztos. Igaz, urak?
— Igaz — kiáltották néhányan a felsoroltak közül. Egyesek csak kacsintással jelezték, hogy igaz, amit Pinkár mondott, s Remike ekkor mintha elszomorodott volna egy kicsit.
— Nem egészen jól van ez a szétosztás, nem gondoljátok? Az egyik rész erősebbnek látszik, s minthogy ilyenformán nagyobb akciót tud kifejteni, megtörténhetik az, az a szerencsétlenség, hogy hamar vége lesz a táncnak, s én nem éreztem elég ideig jól magam.
Pinkár nevetett, a kezével hadonászott.
— Tévedsz, drága Remike, tévedsz. Itt, a hátam mögötti komák, Vilekon meg Emanelus nem avatkoznak a dologba, ameddig nem lesz szükség rájuk, bízd csak ránk ezt a dolgot. Beszélj inkább a táncról, mert szörnyen viszket a lábam.
— Majd én megvakarom, biztosítom az urat — morogta William. — Halljuk drága Remike, hogy megy az a tánc?
— A zene, fiúk — javította ki Remike. — Ti a zenét szolgáltatjátok a tánchoz, hiszen mondottam már. Ez pedig így megy. Holnap reggel nagy reklámot csaptok, hogy a cirkuszban ingyen előadás lesz, legyen itt mindenki. Azt fogjátok dobolni, hogy azért rendeztek ingyen előadást, mert a cirkuszban két táborra szakadtak, és nem bírjátok eldönteni, hogy melyik tábor tud szebben furulyázni, tehát döntse el a publikum. Mikor aztán betódul a nép, egyik párt is elkezd furulyázni, a másik is, egyik párt is bizonyítani fogja, hogy az övé a szebb furulyázás, a másik is, közben táncra szólítjátok a fiatalokat, mindegyik tábor a maga nótájára, úgyhogy a publikum is két pártra szakadjon. Mikor aztán mindegyik párt megbolondítja a maga pártját a furulyázásával, adjatok késeket a táncolok kezébe, s a vérzőket szállítsátok be hozzám. Amelyik tábor többet szállít, az lesz a győztes, azé leszek. Nos, megértettétek? Egyszerű dolog és szép sport, és legfőképp kevés ész kell hozzá. Én imádlak benneteket, ti imádtok engem, viaskodjatok értem. Vért akarok. Pirosat, sokat, meleget. Induljatok, Isten segítsen benneteket.
— Ámen — mondták a komédiások, s másnap megkezdődött a világ legrémesebb cirkusz-játéka.

***

Ajándékba elküldjük Önnek a teljes regényt, ha támogatja a Líra és Logika – Kulturális Alapítványt:

1. Utaljon át tetszőleges, de legalább négy számjegyű összeget a Líra és Logika – Kulturális Alapítvány bankszámlájára! Számlaszám: 11707000-20003672
2. A közlemény rovatba írja be, hogy „támogatás", illetve az e-book címét: „Cirkusz"
3. Küldje el a tranzakció adatait erre az e-mail-címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
4. Elküldjük Önnek az ajándék-e-bookot három formátumban (PDF, EPUB, MOBI). Amennyiben három munkanapon belül nem kapja meg, érdeklődjön ezen a telefonszámon: +36205680921

Köszönjük, hogy támogatja alapítványunkat.
Alapítványunk a befolyt összeget – alaptevékenységének megfelelően – a KútszéliStílus.hu és a Tánckritika.hu internetes folyóiratok megjelentetésére, művészeti és tudományos programokra, valamint nehéz helyzetbe került művészek megsegítésére fordítja.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu