Női rendezők tavasza

Három rendező – három műfaj – három ősbemutató a Budapesti Operettszínházban -

Sajtótájékoztatót tartottak az Operettszínházban, amelyen Lőrinczy György főigazgatója már az elején válaszolt egy kérdésünkre, pedig még fel sem tettük.

Feltett szándékunk volt ugyanis megkérdezni, hogy a Budapesti Operettszínház agytrösztje ilyen nagyszerű koncepciók kitalálásán munkálkodik-e, avagy a véletlen hozta úgy, hogy 2017 tavaszára három bemutatójukat is nő rendezi. Lőrinczy őszintén megválaszolta, hogy tkp. a véletlen hozta így, de – ezt már mi tesszük hozzá saját megfogalmazásban – örömmel tárják szélesre a kapukat az ilyen véletlenek előtt. Azt viszont a főigazgató fűzte hozzá: ám egyáltalán nem kizárt, hogy Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető ezt már évekkel ezelőtt kitalálta...

noi 1.jpgLőrinczy György, Duda Éva és Kerényi Miklós Gábor

KERO – folytatva a sajtótájékoztatást – egyáltalán nem adta vissza az ötletgazda szerepét (bár nem akarta kizárólag egyedül eljátszani), mindenesetre hitet tett amellett, hogy rendezzenek a nők is. Igaz, ő maga nem nagyon tudott – a többször megemlített Ariane Mnouchkine-on kívül – (Jelentős? Vagy említésre érdemes?) rendezőnőt megnevezni. Szerinte nem nagyon jellemző, hogy volnának női színházrendezők, aminek vélhetően az lehet az oka, hogy a nők nagyon jók ugyan a ráérzésben, a művészi koncepció intuitív megragadásában, de annak végrehajtásához viszont már „tökös hadvezéri képességekre” van szükség.

noi 2.jpgSzenteczki Zita, Duda Éva és Székely Kriszta

Tény és való, a középső (dísz)asztalnál helyet foglaló rendező hölgyek – Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita – első ránézésre egyáltalán nem tűntek tökös hadvezéreknek, megszólalásaikban is inkább szellemes, de érzékeny művészeknek tetszettek, akik – örülve a megtisztelő lehetőségnek – maguk helyett inkább alkotótársaik és az előadóművészek kvalitásait domborították ki. Állításaik hamar bizonyítást is nyertek, mert – a sajtó munkatársainak nagy-nagy örömére – közreműködő művészek részleteket mutattak be a készülő, avagy már fesztivál-bemutatót megélt előadásokból.
Elsőként Kovács Adrián Szirtes Edina Mókus kíséretében énekelt részletet a Szegény Dzsoni & Árnikából (mely mesés bábmusicalt Szenteczki Zita rendezésében májusban mutatják be az Operettszínház Raktárszínházában), később Molnár Áron (akiről nem szabad elárulnunk, hogy kit fog alakítani az előadáson) villantott kedves zenés-dalos hangulatot Duda Éva Fridájából (a mexikói festőnő ihlette előadás bemutatója március 3-án lesz az Átrium Film-Színházban), a záró produkciót pedig Frankó Tünde és Lukács Anita szolgáltatta: kifinomult (ének)technikájú, csodás duettet mutattak be a Kreatív kapcsolatok című (nem csak vájt fülűek által élvezhető) kortárs operából. Ez utóbbi, Székely Kriszta rendezte előadást már bemutatták a miskolci Bartók + Operafesztiválon, ám áprilisban beköltözik az Operettszínház új játszóhelyére, a Kálmán Imre Teátrumba.

noi leadSzenteczki Zita, Duda Éva és Székely Kriszta

Ezek után már csak azt kérdeztük meg az Operettszínház főigazgatójától, hogy egy tavasz vajon okoz-e klímaváltozást, azaz állandósulnak-e a női rendezők az Operettben, és határozottan nyit-e a színház a hölgyek által is képviselt progresszív, kortárs színház felé. Lőrinczy György válaszában elmondta, hogy az Almodóvar-bemutatóval (a Nők az idegösszeomlás szélén című musical; csak nehogy aktuálissá váljon a cím – a szerk. megj.) és a Zsótér Sándor rendezte Egy anya története című kortárs operával ez az elmozdulás már elindult. A nagyszínpadon továbbra is igényes népszínházi zenés produkciókat fognak játszani, de rendszeresen együttműködnek például az Átrium Film-Színházzal, ott és a két kisebb játszóhelyükön igyekeznek különleges, kísérleti előadásokat létrehozni: elsősorban új magyar darabokat, melyekben új szövegírókat, zeneszerzőket, rendezőket próbálnak ki. Székely Krisztával már tárgyalnak egy újabb, jövő évi rendezésről, Duda Éva pedig A Notre Dame-i toronyőr koreográfiáját fogja elkészíteni.

A három bemutató sajtóanyaga letölthető itt: Női Rendezők Tavasza (pdf)

2017. február 23.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu