Arany-félmaraton a Katonában

Kortársunk-e Arany János? -

teszik fel a kérdést a költő születésének 200. évfordulóján.

Különleges produkcióval készül a Katona József Színház az Arany-emlékév jegyében; nézőiket október 22-én izgalmas kalandra hívják: három, külön részből álló előadásuk Arany János egy kevéssé exponált arcát mutatja meg a társulat színművészeinek segítségével.

Az előadás címe Gyulai Pál gyászbeszédéből származik. Noha Arany kétségtelenül halhatatlan alakja kultúránknak, néha mégis felvetődik a kérdés: valóban kortársunk-e? A halála napján, azaz október 22-én színre kerülő előadásban nem a nemzeti költő, a magyarság lantosa, hanem inkább a rezignált, a tragikus, olykor kétségbeesett, az öngyilkosság szélére sodródott depressziós ember áll a középpontban. Az, aki elvesztette egyetlen szellemi társát, Petőfit, aztán megélte fiatal lánya irtózatos halálát, és aki szinte megjósolta unokája, Piroska korai elmúlását is.

IMG 3389 768x440A hiányzó Arany János-szobor talapzata aNemzeti Múzeum előtt

Az ismert és kevésbé ismert Arany-versek és- levelek mellett elhangzanak kortársak (pl. Lisznyai Kálmán, Szász Károly, Széchenyi, Vörösmarty) és irodalmi utódok (Szomory Dezső, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Szilágyi Ákos) írásai is. Megidézik a zeneszerző Aranyt, továbbá kitérnek a költő és a képzőművészet kapcsolatára. A rezignáció jegyében elhangzanak majd az (1811) október 22-én született Liszt Ferenc kései zongoradarabjai is.

A Katona társulata mellett vendégként közreműködik Bálint András, Csőre Gábor, Kukorelly Endre, Parti-Nagy Lajos és Szilágyi Ákos.

A három előadás egyben ad ki egy egész képet, de külön-külön is megtekinthetőek:

A három blokk részletei az alábbi linkre kattintva érhetők el:

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Bevezetés

14.00-15.15

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Tárgyalás

15.45-18.30

A halhatatlan halott – Arany-félmaraton: Befejezés

19.30-22.00

© 2016 KútszéliStílus.hu