Kifejezetten utáltam a királylányokat

Beszélgetés Lázár Helgával

Egy háromperces etűdért minimum hat órát kell próbálni.

Sűrű évad van Lázár Helga negyedéves, bábrendező szakos hallgató mögött, három bemutatóval: februárban kamaraoperát rendezett a Zeneakadémián, áprilisban Epifánia királynőt az Ódry Színpadon, május 17-én pedig Gyásztánc címmel mutatták be árnyjátékát, szintén az Ódryn, a Manna Produkció Ugródeszka-sorozata keretében.

- Kislánykorodban volt királykisasszonyos korszakod vagy már akkor is máshogy néztél rájuk, mint a többség?

LázárHelga- Kifejezetten utáltam a királylányokat. Mindent, ami habcsókos és rózsaszín. Ez később sem igazán változott. Amikor az egyetemen például az volt a feladat, hogy kesztyűs bábbal jelenítsünk meg egy királylányt, és úgy vonuljunk végig a paravánon, én Kate Moss-t választottam. Hogy most egymás után két előadásom is a királyság vagy az uralkodás témaköréhez kapcsolódik, azt hiszem, az inkább a rendezésből és annak a felelősségéből fakad. Ez az elmúlt időszakban nagyon foglalkoztatott, ugyanis a rendezőnek is irányítania kell a saját „birodalmát”.
- Azt egy másik interjúban már elmondtad, hogy az Epifánia királynőt egy felolvasószínházi feladat kapcsán, megadott darabok közül választottad. De hol találtál rá a Gyásztánc alapjául szolgáló mesére, A szörnyeteg királykisasszonyra?
- Boldizsár Ildikó tartott nekünk egy kurzust, ott kezdett el érdekelni a meseterápia és ennek a színház felől hasznosítható része. Azt tanultuk Ildikótól, hogy ha mesét rendezünk, fontos, hogy azt a személyes szűrőnkön keresztül tudjuk megtenni. Ennél a mesénél a személyes vonal nagyon is adott volt: A szörnyeteg királykisasszony a nihilről és a megrekedtségről szól, arról, hogy egy élethelyzetben ugyanazok az emberek vesznek körül, ugyanúgy közelítenek hozzád, és úgy próbálnak segíteni, hogy attól csak még rosszabb lesz. Amikor Ildikó behozta az egyik órájára ezt a mesét, ez volt az egyik alapélményem. Másrészt ez egy horrormese, megfogott az atmoszférája is. Érdekelt, hogyan lehet népmesét nem feltétlenül népiesen megfogalmazni.
- Te írtad át a szöveget színpadra. Ez volt az első ilyen munkád?
- Gimesi Dóra tartott nekünk egy meseadaptációs kurzust, az ő segítségével készítettem az első adaptációmat két kortárs német meséből. A Gyásztánc a második próbálkozásom. A szörnyeteg királylánynak négy-öt népmeseverziója is ismert, ezek alapján állítottam össze a szövegkönyvet.
- Miért az árnyjátékot választottad?
- Blasek Gyöngyi és Kuthy Ágnes tartott nekünk egy-egy árnykurzust, de ez egy annyira szerteágazó „laborműfaj”, hogy szinte csak a témák felvetésére volt idő. Teljesen kiégeti az ember agyát az, hogy egy háromperces etűdért minimum hat órát kell próbálni, de engem nagyon megfogott a dolog. Sűrű, tömör műfaj, negyven percnél többet nem is igen bírnak belőle a nézők. Nagy dózisban – minőségtől függetlenül – álmosít.
- Most olyan fél óra körül van az előadás...
- Igen, 30-35 perc. Az előadásban is szereplő drámainstruktorok (Fodor Fanni, Szepes Anna és Török Tímea) segítségével feldolgozó foglalkozás készül majd hozzá, így fogjuk játszani jövőre a Trafó Klubban, ifjúsági előadásként. Hilda királylány, azt hiszem, elég sok kamaszsrác és kamaszlány helyett marcangol...
- Itt is és az Epifánia királynőnél is azt éreztem, hogy neked nagyon fontos a látványvilág.
- Középiskolás koromban látványtervezőnek készültem. Sármelléken nőttem fel, egy kis zalai faluban, folyamatosan kint voltam az orosz laktanyáknál rajzolni, fényképezni azt az üres, lepusztult szocreál világot... Vagy ott volt például a színház épülete – nyomon lehetett követni, ahogy napról napra roskad, míg csak össze nem omlik. Rám ezek nagy hatással voltak. Mindig a formából indulok ki, de én csak ötletelek. A tervezés nálam Geresdi Zsófi terepe.
- A Gyásztáncban a mozgás is fontos szerepet kap.
- A koreográfia alapjait Hegymegi Máté készítette, aztán sokat dolgoztunk rajta a fizikai színház tagozatos lányokkal. Ennek a beszabályozott, repetitív világnak az érzékeltetéséhez kell a mozgás – és praktikus volt olyankor is, amikor egy felnövekedés-történetet kellett beszorítani három és fél percbe.
- Milyen lány ez a Hilda királykisasszony?
- Erősen ráírtam a karaktert az őt játszó színészre, Nagy Petrára. Csendes lázadó. Nem mer beszélni, de tulajdonképpen nincs is olyan ember a környezetében, akinek beszélhetne. Így aztán folyamatosan lenyeli a dolgokat, bezárkózik. Az változtatja meg, az menti meg a szörnyetegségétől, amikor végre találkozik egy olyan emberrel, aki önzetlenül kíváncsi rá.
- Honnan jött a cím?
- A nász-gyász szójátékból. Hildának az az utolsó csepp, akkor hagyja abba a normakövetést, amikor belekényszerítenék egy nemszeretem házasságba, így lesz a nászból gyász.
- Hogy érzed, mennyire készültetek el az előadással a május 17-i bemutatóra?
- Legközelebb a Thealter Fesztiválon játsszuk, júliusban, előtte még mindenképpen foglalkozni kell vele. Bepróbálatlan még, amiben az is közrejátszik, hogy nehézkes volt az egyeztetés, az árnyjáték pedig egy időigényes műfaj. Hogy eddig eljutottunk, az annak is köszönhető, hogy nem a nulláról kellett indulnunk, mivel tavaly, a népmesevizsga keretében már foglalkoztunk az anyaggal. Ez a mostani előadás zenei szempontból volt igazán bemutató- vagy vizsgaszerű: Tarr Bernadettnek, az előadás zeneszerzőjének a diplomamunkája volt.
- Rendeztél már „hagyományos” bábjátékot gyerekeknek?
- Igen, a Vaskakas Bábszínházban két bábetűdöt La Fontaine-mesékből. Eddig úgy tűnik, hogy a báb műfajában inkább a peremterületeken mozgok otthonosan, de a gyerekközönség továbbra is nagyon érdekel.
- Mi vár rád a következő évadban?
- A jövő félévben visszatérek Stuttgartba – ahol már eltöltöttem egy félévet –, bábszínész-képzésre járok majd. Ott egyébként nem különül el annyira a bábszínészet, a bábrendezés és a tervezés, mint nálunk. Inkább performatív műfajnak fogják fel: kiáll egy ember a színpadra, mert közlendője van, és ehhez a legfurcsább anyagokat, bábokat, szövegeket, dalokat sem fél felhasználni. A képzés egyrészt individuum-központú, másrészt nagyon izgatják őket a technikai innovációk. Szintén más, hogy ott sincs nagyobb hagyománya a felnőtt bábszínháznak, mint nálunk, de ez őket motiválja. Nálunk jobbnál jobb bábművészek vannak, de mivel a felnőtt bábszínházra kicsi az igény, nem ezzel foglalkoznak. Azt már tudom, hogy másfél év múlva egy német bábrendezővel dolgozom majd együtt, színészként. Egy interaktív marionett-kiállítást fogunk csinálni. Szóval egy darabig most Németországban folytatom. Pályázom is, persze... És azért remélem, hogy itthon is akad majd munkám.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

2016. július 22.

A Gyásztánc az Ugródeszka-sorozatban került színre, melyben negyedéves bábrendező szakos hallgatók mutatkoznak be a Manna Produkció szervezésében.
Az előadás legközelebb a szegedi Thealteren lesz látható július 29-én, a Kövér Béla Bábszínházban.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu