Szeretünk éles helyzeteket megragadni

Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel -

A legelső előadásunk egy Trianon-kabaré volt.

A k2 Színház társulata a ZAKO Fesztivál egy hete alatt Mindenki Egerszegre! címmel készített előadást a városról. A Benkó Bence – Fábián Péter rendezőpárossal két nappal a bemutató előtt ültünk le beszélgetni.

k2 2Fábián Péter és Benkó Bence

Tudtatok valamit Zalaegerszegről, mielőtt ide érkeztetek?

Benkó Bence: Azon kívül, hogy Kátai Kinga, aki osztálytársunk volt az egyetemen, itt játszik, a Hevesi Sándor Színházban, az égvilágon semmit.

Fábián Péter: Gyerekkoromból emlékeztem a meccsre, amikor Koplárovics Béla góljával a ZTE megverte a Manchester Unitedet. De ez volt minden. A felkérés és az ideutazásunk között is csak Wikipédia-szinten volt időnk tájékozódni.

Hogy szólt a felkérés? Milyen előadásra szerződtetek?

B.B.: Szabad kezet kaptunk. A fesztivál szervezői tudták, hogy az Ördögkatlan Fesztiválon már készítettünk három faluról is előadást úgy, hogy helyi történeteket kutattunk fel, és ezekből dolgoztunk.

k24A kép forrása a k2 Színház facebook-oldalaEgy városban azonban mások a léptékek, mint egy faluban. Ez nem okozott nehézséget?

B.B.: Dehogynem. Egy várost nehezebb átlátni. Falun, ha valaki elmesél egy sztorit, mondjuk egy évtizedekkel ezelőtt történt öngyilkosság történetét, arról mindenki tud. Itt ez nincs így.

F.P.: Ezért is gondoltuk, hogy történelmi eseményekhez nyúlunk vissza, a II. világháborúhoz, a zalaegerszegi gettó történetéhez, illetve Mindszenty József ellentmondásos alakjához. Olyan témákhoz, amelyekről mindenkinek van valamilyen tudása, még ha minderről nem is beszélnek szívesen.

Ráadásul a városban most épülő Mindszenty-emlékközpont ezeket a kérdéseket nagyon is aktuálissá teszi. (Az 5,7 milliárd forintos állami támogatással folyó beruházásról itt olvashatnak részletesebben – a szerk.)

A témafelvetésetek valószínűleg meg fogja lepni a közönséget, mert a cím alapján valami könnyű nyári darabra számítanak.

B.B.: A címet a szervezők adták, néztem is, amikor megérkeztünk, hogy mennyi helyen ki van plakátolva, aztán kiderült, hogy ez egyben az Egerszeg Fesztivál szlogenje is.

F.P.: Ezeknél az előadásoknál a cím legtöbbször blöff, nem is nagyon tud más lenni, mert előre nem láthatjuk, milyen témába botlunk bele, mi lesz az előadás tényleges tartalma.

B.B.: Azt különben mi is tapasztaltuk, hogy a komolyabb témafelvetéseinkre többször az volt a válasz, hogy á, ezt hagyjátok, valami vidámat csináljatok.

Hogy kezdtétek az anyaggyűjtést?

B.B.: Az utca emberénél. Kiküldtük a színészeket, hogy szólítsák meg a városlakókat, beszélgessenek velük. Nem volt könnyű. Azt érzékeltük, hogy Egerszeg egy nyugodt, mondhatni, álmos város. Nehéz volt szóba elegyedni az emberekkel, ha pedig valamilyen társadalmi probléma merült fel, arra kevesen adtak érdemi választ. Ha például megkérdeztek valakit, hogy mi a véleménye Mindszentyről, az rendszerint már ott sem volt. De kaptak olyan választ is fiataloktól, hogy fogalmuk sincs, de ha szobra van és iskolát neveztek el róla, akkor biztos jó ember volt.

F.P.: Tapasztalat: nem bagatell kérdés, hogy kinek állítunk szobrot.

B.B.: A Göcseji Múzeum fontos állomás volt, Béres Katalin és Megyeri Anna sokat segítettek, és előbbi kultúrtörténeti kötetéből (Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 – a szerk.) vettük azt az ötletet is, hogy egy korabeli színtársulat köré építsük a cselekményt. Az Ördögkatlanban azt tapasztaltuk, hogy akkor tud élményszerű lenni az előadás, ha egyetlen történetté mixeljük össze a gyűjtött anyagot.

F.P.: Nem dokumentarista igénnyel dolgozunk, hanem sűrítünk. Úgy látjuk, hogy a nézők elfogadják ezeket a játékszabályokat, nem kérik számon a konkrét történéseket. Arisztotelészi darabok lettek az eddigiek, abban az értelemben, hogy egy időben, egy helyen, egy cselekmény zajlik.

B.B.: Ennyi fér bele 50 percbe. Egy sztori fő csapásiránnyal, mellé pedig apróságok, történelmi utalások.

F.P.: Azt tudjuk megmutatni, hogy nagyjából így is történhetett. Hogy pontosan hogy történt, azt már, aki nem volt ott, nyilván nem is tudhatja.

PEZ 3853Mindenki Egerszegre! / fotó: Pezetta Umberto / a kép forrása: zaol.hu

Titeket folyamatosan foglalkoztat a múlt, különösen a máig ellentmondásosan megítélt történelmi események. Legutóbbi előadásotok, a Holdkő például 1956-os emigránsok vallomásaira épül. Honnan ez a szenvedélyes érdeklődés, ami a korosztályotokban azért nem mondható általánosnak?

F.P.: A történelemmel most és itt van dolga a színháznak, ehhez pedig ki kell alakítani valamiféle viszonyt az előző generációk történetéhez. A színház közösségi fórum, és ahhoz, hogy működni tudjon, ismerni kell, mi történt a közösség múltjában. Elemi szükséglet, hogy a jelen felől reflektáljunk a történelemre. A legelső előadásunk, még az egyetemen, egy Trianon-kabaré volt… Úgy éreztük, hogy el kellene engedni, ami fáj, más szinten kellene beszélni róla.

B.B.: Van egy sor már megtörtént, példaértékű dolog (és a példa itt lehet jó is, rossz is), amelyekből sok minden következik. Szeretünk éles helyzeteket megragadni, és azon gondolkodni, hogy miért vagyunk ilyenek. Amúgy meg technikailag kivagyok a mai, kortárs történetektől.

Ezért tettetek időgépet a Cájtstükk, avagy a bizonytalanok című, mából induló előadásotokba is?

F.P.: Ha végiggondolom, az előadásaink vagy a múlthoz, vagy a jövőhöz kötődnek. A Miskolcon rendezett Elza, vagy a világ végében is van időutazás.

Ha már technika és műhelytitkok: hogy lesz az összegyűjtött anyagból előadás? Úgy láttam, a beszélgetéseket, interjúkat nem rögzítettétek.

B.B.: Legfeljebb szavakat jegyzetelünk, helyzeteket nem, de Egerszegen nem annyira jellemző, mint a falvakban, hogy tájszólásban beszélnének az emberek, így ezt sem kellett. Meg, ugye, részben kifinomult értelmiségiekkel beszélgettünk, részben meg elfutottak előlünk az alanyok (nevet).

F.P.: Kevés a „jó”, úgy értem, színházilag használható karakter, de ha ilyenre találunk, „ellopjuk”. Ha megvannak a helyszínek, kulcsszavak, három-négy történet, akkor a gócpontokra improvizáltatjuk a színészeket, aztán kotyvasztunk és sűrítünk.

k25A kép forrása a k2 Színház facebook-oldala

Hogy álltok most, két nappal a bemutató előtt?

F.P.: Kicsit kétségbe vagyunk esve… Megvan a nyersanyag, megvannak az ötletek, de még össze kell rakni. Szegény színészek holnap kapnak szöveget a kezükbe, két napjuk lesz a szövegtanulásra, próbákra… De hát ez az egyhetes munka ilyen. Ráadásul az utolsó napokban is beeshet valami fontos anyag. A helyszín sem könnyíti meg a dolgunkat. A falvakban hol egy kovácsműhelyben játszottunk, hol egy porta udvarán, az azért inspiráló tudott lenni. Itt a színházi tér predesztinálta, hogy színházi történetet válasszunk. Rájöttünk, hogy egy városi előadáshoz több idő kell. Szóval, ha legközelebb, mondjuk, Berlinbe hívnak bennünket, legalább három hetet kérünk (nevet).

Mi volt itt, Egerszegen a legerősebb élményetek? Akár jó, akár rossz értelemben.

B.B.: A Mindszenty-kérdés. Úgy éreztük magunkat, mintha egy krimibe csöppentünk volna: mintha az egész város tudna valamit, amiről nagyon nem szeretnének beszélni. Volt olyan, hogy egy 80 feletti bácsi azt mondta, nem is ismeri, aztán kiderült, hogy a hittantanára volt. Vagy rákérdeztem a plébánosnál arra, hogy mit tud Mindszenty lapjáról, amire az volt a válasza, hogy „ő nem volt antiszemita”.

k2 3Benkó Bence és Fábián Péter

Mindezek után, és persze korábbi munkáitokat is ismerve egyáltalán nem számítok könnyed, nyári előadásra… De mi várható a nyár után? Úgy láttam, az ország számos pontján feltűntök majd.

B.B.: Sűrű évadunk lesz, nyolc előadásban veszünk részt íróként, rendezőként vagy színészként. Celldömölkön kezdünk, a Soltis Lajos Színházban rendezünk egy zenés komédiát, aztán külön-külön egy-egy tantermi színházi előadást. Ez lesz az első alkalom, hogy nem együtt rendezünk, Péter az Antigonét, én a Mesterségem a halált. Mindkét előadás a MU Színházban lesz látható, és remélhetőleg sok tanterembe is eljutnak majd. Visszatérünk a Miskolci Nemzeti Színházba is, visszük a k2 csapatát és miskolci színészekkel dolgozunk majd együtt, a darabot is mi írjuk. Színészként Horgas Ádám rendezésében, az 1984-ben játszunk majd az Átriumban, aztán Alföldi Róbert jön hozzánk rendezni. Lesz egy közös munkánk a Stúdió K Színházzal, ahol Brecht Rettegés és ínség a harmadik birodalomban című művét állítjuk színpadra. Végül pedig Király Dániel vígszínházas rendezéséhez írunk darabot.

F.P.: De most még be kell fejeznünk a Mindenki Egerszegre! szövegkönyvét.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu