„Már jobban meghalljuk, mit mond a másik”

Beszélgetés Márton Andrással és Vadász Krisztinával -

Mi is hasonló utat járunk végig egymással, mint a szereplők a darabban. Ahogy ők ütköznek, úgy ütközünk mi is.

Újabb bemutatóhoz érkezett a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület Találkozások-programja. A kezdeményezés lényege, hogy fiatal rendezők tapasztalt mentorokkal és két, különböző generációhoz tartozó színésszel dolgoznak együtt, hogy közös munkával hidalják át a generációs különbségeket.

A David Mamet két drámájából készülő, Viszontlátás című előadás témáját tekintve is illik a programba, hiszen arról szól, hogy húsz év szünet után újraépíthető-e az apa–gyermek kapcsolat. Az apát Márton András, lányát Barna Lilla játssza, az előadást Vadász Krisztina rendezi, mentora Vajdai Vilmos. A január 17-ei bemutató előtt jó egy héttel Vadász Krisztinával és Márton Andrással beszélgettünk.

kepatmeretezes hu 250 fot RibrszkiViktriaMárton András és Vadász Krisztina / Fotók: Ribárszki Viktória

Mit kell tudnunk a szerzőről?

Márton András: Nekem a kedvenceim közé tartozik, az egyik legjobb kortárs amerikai szerzőnek tartom. Annak idején a doktori disszertációmban is sokat foglalkoztam vele. A Radnóti Színházban, még a kilencvenes évek elején játszottam is egy darabjában, Floridai öröklakás eladó címmel adták. Filmrendezőként is ismert, hozzá fűződik például a House of Games. Annak a színészpedagógiai elvnek a szószólója, hogy az érzelem önmagában undorító, célja a partner manipulálása, a győzelem elérése. True or false? Igaz vagy hamis? Ez érdekli. Az érzelmek igaz vagy hamis volta, a manipuláció természete. Erre a két darabjára is igaz mindez. Itt is a szünetekben, a csendekben rejlik a fordulat, nem a kimutatott érzelmekben. Különleges ajándéknak tartom, hogy játszhatok még egy Mamet-művekből készült előadásban.

Az előadás nem egy, hanem két drámából áll össze. Miért alakult ez így?

Vadász Krisztina: A Reunion és a Dark Pony (utóbbi egy egészen rövidke dráma) kapcsolódnak egymáshoz. Mindkettő egy apáról és a lányáról szól, és van egy utalás is köztük.       Én úgy érzem, összetartoznak. Zsigó Anna dramaturggal próbáltuk úgy összedolgozni a kettőt, hogy a Dark Pony a másik részévé váljon, ne maradjon meg keretnek vagy illusztrációnak.

A találkozási pont kettejük életútjában a TÁP Színház. András ott játszotta Döbrögit a Lúd Zsolt és kutyája, Mattyiban, Krisztina pedig rendezőasszisztens volt Vajdai Vilmos mellett. Ahogy Márton András egész életútja tele van látszólag össze nem illő állomásokkal, mint amilyen a színház, a politika/diplomácia vagy éppen az asztalosság Finnországban, az is érdekes, hogy most is egyszerre játszik két olyan eltérő szemléletű és közönségű helyen, mint a TÁP Színház és a Rózsavölgyi Szalon.

M.A.: Mindig is kalandor voltam. A hivatásokban és az emberi kapcsolatokban is az érdekel, ami meg tud lepni. Ez az igazi elemem. Sok kőszínház erre nem képes, a TÁP Színház annál inkább. 74 éves vagyok. Ha nem találkozom Vajdai Vilmossal, valószínűleg már nem is játszanék. De az, hogy benne lehetek például az Utas és holdvilágban, ami egy egészen különleges, nagy formátumú vállalkozás, boldoggá tesz. És a TÁP Színházban találkoztam Krisztinával is, aminek ezt a mostani, közös munkát köszönhetem.

Krisztina, a te életedbe a színház mellett mi fér még bele? El tudod képzelni magadat egy másik pályán?

V.K.: Rám is az jellemző, hogy több dolgot csinálok egyszerre, sok minden érdekel. De ezek közül minden valamiképpen a művészethez kapcsolódik. Ilyen például a zenélés.

kepatmeretezes hu 235 fot RibrszkiViktria

Milyen tapasztalatokat hozott a közös munka?

M.A.: Én Ádám Ottó realista színházán nőttem fel. Azt tanultuk, hogy nincs viselkedés, csak cselekvés. Krisztinánál sok a viselkedés, ebből aztán vannak vitáink, de ezek természetesek és előre visznek. Hogy a koreográfiát kell-e előbb tudni vagy a lelket. Értem én ezt az iskolát is, de hozzám közelebb áll az a nézet, hogy a stílus fegyver a cél elérése érdekében. Két ember valós kapcsolata érdekel, hogy mit vár el az egyik a másiktól, amikor mond valamit. Nagy élvezet ezeket „kifogalmazni”. A lányt játszó Barna Lilla nyitott és fogékony színésznő. Engem érdekel, ha más nézeteket vallókkal találom magam szemben, és most is ez a helyzet.

V.K.: A vitáink nagy része inspiráló. Azt tapasztalom, hogy mi is hasonló utat járunk végig egymással, mint a szereplők a darabban. Ahogy ők ütköznek, úgy ütközünk mi is. És én éppen ezt vártam a próbafolyamattól. Nem mondom, hogy nem voltak hullámvölgyek, de eljutottunk valahová.

Krisztina harmadéves a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi rendező szakán. Ebben az előadásban mennyi szerep jut a mozgásnak? (Kérdem ezt úgy, hogy Márton András a díszlet egyik elemében, egy hintaszékben ül éppen.)

V.K.: Egy ideje úgy látom, hogy a lány karakterét és az apával való közös nyelv kialakítását segíti néhány mozgáselem a találkozás elején. Így aztán azt mondhatom, hogy az előadás nyomokban mozgásszínházat is tartalmaz.

Milyen segítséget jelent az, hogy a Manna és a Bethlen Téri Színház áll az előadás mögött?

V.K.: Nagyon jó, hogy a Manna gondoskodik a díszletről, a jelmezekről, és nekik köszönhetjük Fazekas Annát, a rendezőasszisztensünket is. Jelentős támogatás.

M.A.: Röviden azt mondhatom, hogy ritka dolog ilyen kedves emberekkel találkozni a profik világában. Mostanában mindenki a profizmusát hangsúlyozza, és hajlamos megfeledkezni az emberi oldalról. Nagyon jó, hogy itt ez a kettő egyszerre van jelen.

Krisztina az évadnyitón már elmondta, hogy nemcsak a szülő-gyermek kapcsolatról, hanem ennél tágabban, a legkülönfélébb emberi kapcsolatok megszakadásáról és újraépíthetőségéről szeretne beszélni a darab kapcsán. Személy szerint hisznek abban, hogy az elrontott, félrecsúszott vagy csak a távolság, a más élethelyzetek miatt megszakadt kapcsolatok újraépíthetők?

kepatmeretezes hu 185 fot RibrszkiViktria

M.A.: Abban, hogy egy tönkrement házasság helyrehozható, nem hiszek. Ott működni kezd a bejárt idegpályák törvénye, és visszacsúsznak ugyanabba a helyzetbe, ahonnan elindultak. Abban azonban nagyon is hiszek, hogy két barát esetében vagy a szülő-gyermek kapcsolatban ez sikerülhet. Utóbbinál jelen van a genetikus kötőelem is. Lehet, hogy más lesz az a kapcsolat, de működhet. Ebben a darabban egy négyéves kislány veszti el az édesapját, és nő fel nélküle. Igazából nincs is apaképe, felnőtt fejjel egy újonnan megismert emberhez kell viszonyulnia. Én úgy látom, hogy a darab és az előadás is arra mutat, hogy sikerülhet ez a találkozás.

V.K.: Egyetértek azzal, amit András elmondott. Annyit tennék hozzá, hogy szerintem a nőkben, és így bennem is jobban megvan az a hit (nevezhetjük szentimentalizmusnak is), hogy van olyan eset, amikor a párkapcsolatok is helyrehozhatók.

M.A.: Én is úgy látom, hogy ebben különbözik a férfi és a női nézőpont.

Január 17-én bemutató, addig még bő egy hét van hátra…

V.K.: Úgy érzem, hogy jó úton haladunk, nem vagyunk megcsúszva.

M.A.: Ebben a szakaszban még inkább a megterhelést érzi az ember. Hogy például a szövegtanulással (ami nekem mindig is nemszeretem feladat volt) készen kell lenni. De sok az öröm is: már jobban meghalljuk, mit mond a másik, és ennek fényében szüljük újra a mondatainkat.

V.K.: Igen, most kezd el működni az örömfaktor.

 

(Az interjút Turbuly Lilla készítette.)

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu