„A Császár úr nagyon előnyös”

Beszélgetés Figeczky Bencével -

„Nem arra gondoltam, hogy mi a realitás, hanem arra, hogy mire vágyom.”

Miskolcon születtél, Tiszaújvárosban nőttél fel. Fiatalon mi vonzott a színház felé? Esetleg a felmenőid között vannak művészek?

Tudomásom szerint nincsenek. Sok minden érdekelt, de ezek közül a színház rendszeresen visszatért az életembe. És a színház egy olvasztótégely, minden benne van: képzőművészet, mozgás, irodalom, zene.

Tiszaújvárosban hogy ért utol a színház? Voltak iskolai színjátszó körök, utaztatok színházat nézni?

figeczkyFigeczky Bence / Fotók: Jászai Mari Színház, Prokl ViolettaGimnáziumban játszottam a színjátszó körben, és jártunk is színházba. Engem a zenés színház „rántott be”, mert anyukám azt szerette. Elvittek a Madách Színházba, ahol Az Operaház Fantomját láttuk. Akkor állt össze először bennem a színház… A díszlet, a mozgás, a zene, az az egész világ! Kentaur csinálta a díszletet, és úgy van megfestve a hátsó vászon, mintha egy kamerával körbenéznénk a színházban, pedig csak a vásznat mozgatják. Olyan volt nekem, mintha egy filmet látnék, amibe rögtön bele is kerültem. Aztán lett egy színházfanatikus barátnőm, aki szintén a musicaleket szerette. Otthon éjjel-nappal szóltak a dalok. A fülembe másztak. Akkor már megpróbáltam én is elénekelni őket, aztán arra gondoltam, de jó lenne el is játszani a szerepeket.

A tatabányai Jászai Mari Színház tagja vagy, egyebek mellett Az üvegcipőben játszod Császár Pál szerepét. Nemrég láttam, és úgy éreztem, a közönség szereti az előadást. Te hogy érzed magad a szerepben?

Én életemben nem éreztem még olyan jól magamat színpadon, mint ebben a darabban. Nagyon szerencsés csillagzat alatt született meg ez az előadás, és nagyon magaménak érzem a szerepet.

Pedig nem is abszolút főszerep. Szerintem az előadás leginkább két nőről, az Irmáról és az Adélról szól, a központi férfialak is a Sipos, Császár Pál utána a második. Nincs ilyenkor egy fiatal, tehetséges színészben némi hiányérzet, hogy én egy abszolút főszerepet szeretnék már?

Egy olyan karakter, mint a Császár Pál megformálásához majdhogynem ugyanannyi energia és figyelem kell, mint egy főszerepéhez. Más munkamódszer, más folyamat, máshogy kell építkezni és végigvinni, de szakmai hiányérzetet egyáltalán nem szül az emberben. Már azért sem, mert ez a Császár Pál azért elég rendesen viszi a sztorit; fontos karakter, komoly és nehéz jelenetei vannak, melyeket ráadásul nagyon élvezetes játszani. Azt érzem, ha az egyetemen, mesterség órán választanom kellett volna, biztosan e mellett döntök.

Miközben, legalábbis külsőre, igen vonzó a figura, mondja is Irma (Szakács Hajnalka játssza) egyszer, hogy „a Császár úr nagyon előnyös”… Egy színészkollégád azt mondta nekem nemrégen, hogy ha az ember hosszabb ideig nem játszik abszolút főszerepet, akkor lassan el is felejti, hogyan kell. Mert egészen más feladat, súly, ha te viszed el az egész előadást.

Igen, ez alapvetően gyakorlati szakma. Minél többet csinálja az ember, annál jobb tud lenni, annál jobban a zsigereibe épül a tapasztalat és a tudás.Ez egyformán igaz minden színházi műfajra és a különböző szerepkörökre is. Nyilván az a felelősség, ami egy főszereppel jár, nagyon sokat képes adni.

figeczky2Crespo Rodrigo, Szakács Hajnalka és Figeczky Bence az évadnyitón

Néha azt mondják egy-egy színészre, hogy te egy tipikus főszereplőalkat vagy, te meg tipikus táncos-komikus; ez bizonyos mértékig igaz is lehet, de én pont azért szeretem a tatabányai színházat, és éreztem jól magam Szegeden is, mert vidéken lehetőség van mindent kipróbálni, és fejleszteni, és karbantartani… Abszolút egyetértek azzal, hogy kell játszani főszerepeket is, mert, ahogy mondtam is, az másmilyen munkafolyamat. Meg más idegállapot is. Viszont a „mellékalakok” sokszor sokkal élesebb karakterek, jobban meg vannak rajzolva, mint a főszereplő. Vegyünk egy valószínűleg mindenki által ismert példát. A Harry Potterben a főhősről nem sok mindent tudunk elmondani – a hegen és a bátorságon kívül. Ő vezeti a történetet, az ő szemén át látunk mindent. A barátja, Ron viszont már egy jóval karakteresebb figura, jelenség. Az üvegcipőben a Császár Pálnak muszáj egy kompakt, jól megformált karakternek lennie ahhoz, hogy sodorni tudja a történetet és a nézőket megragadja.

Az egyetemi éveidet is beszámítva, játszottál a Radnóti Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, az elmúlt évadban Szegeden voltál szerződésben, most meg Tatabányán. Hogyan és miért jött képbe a Jászai Mari Színház?

Pilnay Sárát régebbről ismerem, ő mesélte nekem először, hogy Tatabánya milyen szuper. Ez a véleménye akkor megragadt, és azóta ez a hely úgy élt bennem, hogy itt jó társulat, jó banda, jó előadások vannak. Egyszer Budaörsről vendégszerepelni mentünk Tatabányára, akkor láttam először az épületet, találkoztam az igazgatóval, Crespo Rodrigóval, mindenki végtelenül szimpatikus volt, nagyon jó, otthonos, családias légkör vett körül rögtön. De előbb jött – utolsó egyetemi évemben – a Radnóti, utána Szeged. Amikor Szegeden változások történtek, és úgy éreztem, hogy ott nem tudnék ezek után teljes értékűen élni és alkotni, jobbnak láttam onnan eljönni. Nem arra gondoltam, hogy mi a realitás, hanem arra, hogy mire vágyom. És azt már ott megtapasztaltam, hogy nekem, pályakezdőként az a jó, ha mindenféle szerepkörben játszhatok, tehát eleve vidékben gondolkodtam. Viszont nagyon szerettem volna Budapesten vagy Budapest közelében maradni. Több színház is érdekelt, de elsősorban Tatabányára szerettem volna menni. A sorsnak hála, megkerestek, abban bízva, hogy a társulat része akarok lenni. A családias légkörhöz még annyit, hogy Bakonyi Csilla kolléganőm (Az üvegcipőben Adélt játssza – a szerk. megj.) gyerekkorunkban közvetlen szomszédunk volt Tiszaújvárosban. És most két darabban is szerelmespárt játszunk (az Anconai szerelmesek a másik).

üvegSzakács Hajnalka, Figeczky Bence és Bakonyi Csilla Az üvegcipő olvasópróbáján

A konkrét szerepek vagy a különböző szerepkörök mellett mennyire fontos neked, hogy a társulatnak milyen az irányultsága, színházfelfogása, milyen jellegű előadásokat tart repertoáron? Arra gondolok, hogy például a budaörsi Liliomfi, amiben játszottál, fiatalos, kísérletező előadás, míg a tatabányai színház, ha szórakoztató és mélyebb, „erős” előadásokat vegyesen játszik is, összességében nem nevezhető formabontó, kortárs kísérletezőnek.

Alapvetően a vidéki színházak előnye a népszínház-struktúra. Azért sokfélék, mert jelen van a musical és a mély dráma is, hogy minél szélesebb rétegekben szolgálják ki a nézőket. Az ilyen rendszerben működő színházak között a különbség az igényességben lehet, Tatabányát pedig igényes műhelynek látom. És maga a sokféleség pedig, ahogy már mondtam, nagyon építő egy pályakezdőnek. Pesten nagyrészt sokkal profilosabbak az intézmények. Itt viszont minden van, és nekem ez fontos.

És a minden közül melyik a te igazi vénád? Ez kiderült már?

Sokszor hittem azt, hogy ez vagy az, vagy amaz… Egy ideig azt gondoltam, hogy csak a zenés, a musical, az operett, amikor viszont belekóstolhattam a komolyabb, prózai szerepekbe, azt gondoltam, olyanokat szeretnék játszani. De amikor lementünk a pincébe, hogy kísérletezzünk, eldobjuk az agyunkat, hogy belőlünk jöjjön a történet, akkor az kellett. De aztán megint jött valami más.

Amikor Czukor Balázs rendezővel elkezdtetek közösen dolgozni Az üvegcipőn, volt-e darabelemzés, esett-e szó arról, hogy mi a célja a rendezőnek az előadással, mit mondhat ez a Molnár Ferenc-színmű a mában?

Balázs azt a kérdést tette fel először nekünk, hogy vajon mi az, amivel a néző hazamegy egy ilyen Molnár-előadás után. Éppen azért, hogy ne annyi legyen csupán, hogy jaj, de jó, a végén mindenki boldog, szivárvány, habcsókos puncsszelet… és jóllakottan mehetünk haza aludni. Már az első olvasópróbáról azzal mentünk el, hogy ne ez legyen, hanem próbáljuk megtalálni a darab mélységét, komolyságát, igazságát, építsük fel benne alaposan az emberi kapcsolatokat és helyzeteket. Én például egészen az első fotóspróbáig, amikor már beültek nézők is, elfelejtettem, hogy vígjátékot játszunk. Belül mi nem úgy érezzük, hogy ez a darab vicces volna, sőt, először kifejezetten fájó volt, hogy én majd’ meghasadok a színpadon, tropára megy az idegrendszerem és a lelkem az első negyedóra után, lent, a nézőtéren meg kacagnak rajta.

Csehov valami ilyesmit akarhatott, legalábbis több olyan darabját, melyet általában melankolikus vagy akár tragikus hangulatban játszanak, ő eredetileg komédiának szánta…

Igen. Amit Csehov akart, az a Molnárnak sikerült. Molnár is emberekről írt, hihetetlenül pontosan rajzolta meg a karaktereket, a helyzeteket. Az üvegcipő-előadásunk lényege is a kapcsolatrendszerek bemutatása, hogy hogyan működik az ember.

figeczky3Figeczky Bence, Bakonyi Csilla és Kardos Róbert Az üvegcipőben

Van szerepálmod?

Nem nagyon gondolkodtam még ezen. De talán vagy tíz év múlva szívesen eljátszanám a Festenben a főszereplő srácot, tudod, ez az első Dogma-film, amit Születésnap címmel színházban is szoktak játszani.

Szép terv. Abban a történetben is igen lényeges a kapcsolatrendszer, az ember működése, a mélység…Erre majd igyekszem tíz év múlva rákérdezni. De most jól vagy Tatabányán? Helyeden érzed magad?

Nagyon. Jobbat most el sem tudok képzelni.

Ott is ragadnál szívesen…

Az a tervem

És a közeljövő szakmai terve?

Április 13-án lesz A kutya különös esete az éjszakában bemutatója. Na, abban főszerepet fogok játszani.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

  1. február 19.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu