Varga Kinga: Ketrecbe zárva?

Frenák Pál: Birdie

Minden egyes mozdulatuk, láb- és kéztartásuk madárszerű, egészen átalakulnak.

Frenák Pál játékra hívja a nézőt: többtételes listát állít fel Birdie című koreográfiája inspirációs alapjául, melyet a színlapon közöl. (William Wharton Birdy című regénye, Alan Parker Birdy című filmje és Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje.) Ki-ki aztán vérmérsékletétől és színházba járási vagy táncelőadást néző szokásaitól függően elolvashatja, megnézheti ezeket, és a ráismerés gyönyörében részesülhet. Ezzel az alkotó egyrészről megadja a nézőknek a lehetőséget a felkészülésre, ráhangolódásra és azonosításra: „ez stimmel, ez nem stimmel”. Másrészről nem árul zsákbamacskát, hiszen egyértelművé teszi, hogy honnan kapta munkájához a kezdő löketeket. Az eljárás nem újszerű, nem egyedi – álljon itt véletlenszerű párhuzamként Feledi János Öngyilkos érzelmek című koreográfiája –, viszont annál termékenyebb. Szinte nincsen olyan recenzens, kritikaíró, aki ne ütné le a feladott labdát, és ne végezné el az összehasonlítást, viszonyítást – lásd ezt az írást is. A magát madárnak képzelő, e szerint élő és gondolkodó címszereplő, az őt ebből az állapotából kihúzni szándékozó, a vietnami háború során komoly lelki és testi sérüléseket szerző barát, valamint a madártudat elmekórtani képlete – ezek együtt eleve feszes, izgalmas szituációt teremtenek. A mozgás szempontjából pedig egyenesen kihívás – erre maga a látott táncmű mutat rá –, hogy a madármagatartást, annak testi kifejezését nagyszabású színpadi univerzummá változtassák.

birdie maurerMaurer Milán / fotók: bobal photography

Az előadás képi és zenei világának lényegére mutat rá Turbuly Lilla kritikájában: a kint és a bent ellentétére, a morajló elektronikus zenei háttérre hívja fel a figyelmet. (lásd: Őrült tánc, de van benne rendszer) A színpadképet geometriai amorf térforma, fémszerkezet uralja, a kalitka, melyben akrobatikus virtuozitással rebbennek, az elemek között fordulnak át, buknak le és föl a táncosok – négy férfi és két nő – által megtestesített madarak. Minden egyes mozdulatuk, láb- és kéztartásuk madárszerű, egészen átalakulnak. Mint egy küzdőtéren, mint akrobaták a porondon, ezt az állapotukat a térszerkezeten belül veszik fel, a térformán kívül pedig akrobatikus, jellegzetesen Frenák Pál-i nyersességet, vad- és szenvedélyes, hegyesnek tűnő, éles mozdulatokat, csoportmozgásokat végeznek. Ruhájuk fekete öltözék, a férfiaknál alsónadrág, a nőknél kétrészes: az alsó toppal egészül ki. Ehhez jár még a szükségből esztétikai hatást generáló fekete lábszárvédő.

birdie simon calderonSimon Renáta és Yosmell Calderón Mejías

Ide, a geometriai egységbe érkezik meg operaária – tehát az addigi zenei anyagtól eltérő hangzás – kíséretében a fehér alsójú, a filmből egyértelműen felismerhető, bekötött fejű (fehér fásli van az arcán, csak a szemkivágás töri ezt meg), ezért rémületet keltő barát, aki jelzésértékűen vad táncával, a madarakat formáló mozdulatsorral akrobatikusan át és átfordul az elemek között, de csak mintegy beköszön. Míg a regény és a film világában az egyik főszólam jut neki, itt csak felismerhető, izgalmas színfolt. Mert a koreográfia a fekete ruhás ember-madarak életéről szól. A regényben és a filmen a különféle érzéki vonzódások férfi és férfi, illetve férfi és madár között jönnek létre, ez itt a nő iránti durva vágyban realizálódik. Ez a kalitkán kívüli és belüli mozgássorokban is érzékelhető, illetve a rock-koncert vadságát idéző záró képben, amelyben a félmeztelen női táncos sikolt, őrjöng a ketrecen kívül, míg a férfi táncosok madárpózban, kalitkába zárva foglalják el kalitkabeli helyüket, élő csellószóló kíséretében.

birdie jelenetJelenet

A férfi táncosok a záró képben fekete frakk-felsőt is viselnek, mely stilárisan elütő táncbetétből maradt rajtuk. Tangóharmonikát megszólaltató zenei bejátszásra pingvineket idézve, kacsatáncot lejtettek. Ennek emlékezetes képében egy alacsonyabb táncos, a kistestű madár egy fehér frakkot viselő, magas vendégtáncosnővel, az anyapingvinnel kokettál. A testmagasságot kijátszó helyzetkomikumból kevésbé nyomasztó játékbetét bontakozik ki, mely telitalálat, stílbravúr. Ritmusa, a koreográfiában megtalált helye, feszültség-levezető hatása miatt felszabadító érzést ad, szinte sikítva kiált fel a közönség, legalábbis egyként sóhajt fel. A feszes, intenzív előadás kiváló ritmusának, egységességének fokmérője ez.
A bezártság és a szabadság kontrasztjának kibontása vonul végig az ötvenöt percen, de a kalitkán belüli világ nem boldogtalan, hanem – sajátos törvényeiben – kiteljesedik. Ami rajta kívül van, sokkal inkább ijesztő és fenyegető. Egy alkotóereje teljében lévő koreográfus könnyedén, önazonosan, hitelesen megfogalmazott munkáját láthatja a közönség. A profizmus és alkotói felszabadultság elegye meggyőz és magával ragad.

Birdie (Frenák Pál Társulat – Nemzeti Táncszínház)

Díszlet: Lakos Dániel, Tervhivatal, Majoros András. Fény: Vajda Máté. Zene: Noramn Levy. Csellón közreműködik: Kertész Endre. Produkciós menedzser: Juhász Dóra. Produkciós asszisztens: Fórizs András. Koreográfus: Frenák Pál.
Táncolják: Simon Renáta, Halász Gábor, Yosmell Calderón Mejías, Maurer Milán, Nelson Reguera, Latasha Pugh.

Művészetek Palotája, 2016. február 3.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu