Turbuly Lilla: Nem bolondság

Három lélek egy szerelemben; Bolond vasárnap – műkedvelő előadások a Bethlen téren

...nagyon is komolyan vették ezt a játékot, nem csak a családtagoknak volt jó élmény.

A Bethlen Téri Színház időnként bérbe adja a színháztermét amatőr társulatoknak. Megnéztem két ilyen „bérbe fogadott” előadást, mert kíváncsi voltam, hogy a színház szerteágazó profilját, amelybe kortárs táncelőadások, színházi nevelési programok, stand-up estek, a határon túli magyar színházi műhelyek bemutatkozása vagy a hétvégi gyerekelőadások egyaránt beleférnek, hogyan árnyalhatják ezek az előadások. Annak ellenére ugyanis, hogy ebben az esetben a színház nem a hivatásos társulatoknál alkalmazott értékítélete, szakmai szempontrendszere alapján, hanem elsősorban üzleti alapon dönt arról, hogy bérleti díj ellenében teret ad az előadásnak, az ilyen háttér-információkkal nem feltétlenül rendelkező néző számára az is a Bethlen Téri Színházban játszott előadássá válik. Annál is inkább, mert ezek az előadások is szerepelnek a műsorfüzetben, az egyiknél azzal a megjegyzéssel, hogy „a társulat kifejezetten az előadás kedvéért állt össze”, a másiknál pedig azzal, hogy „a társulatot lelkes fiatalok alapították 2014 szeptemberében”. Mindkét információ utal arra, hogy nem hivatásos együttesekről van szó, de az egyikből sem derül ki, hogy az előadások más módon kerültek a programba, mint a többi.

mukedvelok haromHárom lélek egy szerelemben

Az első tapasztalat mindjárt a színház – számomra mindig egy felüdüléssel felérő, a „békebeli” jelzőnek értelmet adó – előterében ért: mindkét este teltház volt, a másodikon az a bizonyos, még a csilláron is lógnak típusú. És egyik este sem volt ismerős a nézők között. Ami ebben a színházban egyébként nem nagyon fordulhatna elő, hiszen főleg a kortárstánc-előadásokon, gyakran találkozni ugyanazokkal az arcokkal, ugyanazzal a szakmai közönséggel. Ezúttal azonban a közönség jelentős részét a fellépők családtagjai, barátai alkották – ezt már csak a virágcsokrok, ajándékos táskák nagy számából, valamint abból is le lehetett mérni, hogy sokszor egész családok érkeztek, nagyszülőstől, kisgyerekestől.

mukedvelok harom2Három lélek egy szerelemben 

Első este a Három lélek egy szerelemben című darabot játszották. Alcíme szerint „érzelmi utazást” láttunk két felvonásban. A darabot Márkus Renáta írta és rendezte, akiről megtudtam, hogy korábban önkéntesként dolgozott a Bethlen Téri Színházban, és azt is, hogy nem csak íróként és rendezőként jegyzi az estét, de maga castingolta a szereplőket, és a saját pénzéből hozta létre a produkciót. A történet egy fiatal lányról (Nehéz-Tóth Rebeka) szól, aki már látatlanban is romantikus rajongással viseltetik egy (természetesen fiatal és jóképű) költő (Angyal Dávid Zsolt) iránt, majd, amikor megismerkednek, beleszeret. A költő viszont valóságos Don Juan, ráadásul erősen nárcisztikus alkat, ha egy pillanatra meg is érintik a lány érzelmei, gyorsan visszatér a donjuansághoz. A harmadik lélek a lány barátnője (Teremi Sára), aki szintén szerelmes a költőbe. Bár a párbeszédek sokszor erőltetettek és a karakterek is meglehetősen sematikusak, a szerelmi melodráma vonalvezetése világos. Elhangzik néhány dal is, amire az ad alkalmat, hogy a barátnő bárénekesnő, és az első felvonás egy bárban játszódik. Teremi Sára kifejezetten jól énekel, és a többiek is szépen helytállnak, látszik, hogy nem spórolták el a próbákat, sok munkát fektettek az előadásba.

mukedvelok bolvasBolond vasárnap (próbafotó)

A Tükörkép Társulat Valentyin Katajev komédiáját, a Bolond vasárnapot választotta. Katajevről nekem automatikusan egy ifjúsági regény, a Távolban egy fehér vitorla ugrik be, ami nálunk a legismertebb műve volt, a Bolond vasárnap viszont egy üdülőben játszódó bohózat, sok félreértéssel, féltékeny férj elől bujkálással, szerepcserékkel, összevesző és kibékülő szerelmesekkel. Mindehhez egy kis pártállami hangulat is társul, anyagbeszerzésben ügyeskedő munkással és katonás üdülővezetéssel, ahol a házasságlevélnek is utánakérdeznek, ha egy házaspár nem azonos néven szerepel. Mivel a nézőtéren orosz beszédet is hallottam, gyanítom, hogy az alkotók valamelyike otthonról ismerhette a darabot, ami jó választásnak tűnik, mert egy – főleg a második felvonásban – jól működő, pergő bohózatot hoztak létre belőle. A rendező Polyák Valéria, aki az üdülő igazgatónőjét, Vera Szigorovát is játssza (magyarul is beszélő nevekké fordították át az orosz neveket), az egyik legjobb alakítást nyújtja a határozott igazgatónő szerepében. Ezen a társulaton látszik, hogy nem először játszanak együtt, hanem már másfél éves közös történetük van, és a többségnek valószínűleg még messzebbre visszanyúló színjátszó gyakorlata. Itt is vannak dalok, amelyek nyilván az eredeti darabhoz tartoznak, mivel szövegükben illeszkednek a cselekményhez. Az, hogy az énekléshez mikroport helyett mikrofont használnak, néha kicsit megakasztja a lendületet, és a hangosítás sem sikerült mindig tökéletesre, de egyébként ezek az énekes betétek jól illeszkedtek az előadáshoz.

mukedvelok bolvas2Bolond vasárnap (próbafotó)

Az amatőr színjátszás közösségteremtő, közösségmegtartó erejére ma, a személyes kapcsolatok virtuális térbe szorulása idején nagyobb szükség van, mint valaha. Az, hogy mindkét estén zömmel huszonéves fiatalokat láthattunk játszani, akik nagyon is komolyan vették ezt a játékot, nem csak a családtagoknak volt jó élmény.

Három lélek egy szerelemben
Játsszák: Nehéz-Tóth Rebeka, Angyal Dávid Zsolt, Teremi Sára, Vajda Boglárka, Somogyi Andrea, Murvai Barbara, Barna Vanessza, Szijártó Aurélia.
Írta és rendezte: Márkus Renáta.

Katajev: Bolond vasárnap (Tükörkép Társulat)
Játsszák: Korcsmáros András, Darányi Ádám, Nagy Katalin, Polyák Valéria, Rumán Cintia, Tóth Alex, Bezzegh Bettina, Csík Csongor, Bukovics Henrietta.
Rendezte: Polyák Valéria.

Bethlen Téri Színház, 2016. március 11-12.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu