Kutszegi Csaba: Vége a POSZT-nak, kiosztották a díjakat

POSZT 2016 – a nyolcadik és a kilencedik nap

Nincs megegyezés-kultúránk. Nem tudjuk, hogyan gondoljunk a más véleményt, világnézetet képviselő másik félre, ha éppen egy pillanatig nem akarunk túljárni az eszén, nem akarjuk lenyomni őt...

Június 16-án (két délelőtti „szakmai beszélgetés” abszolválása után) elérkezettnek láttam az időt arra, hogy újabb kísérlet alá vessem magam: az esti „kötelező” versenyprogram előtt elzarándokoltam a Zsolnay Kulturális Negyedbe, hogy ott a rendelkezésemre álló időt maximálisan hasznosan eltöltsem.

pisztrangA pisztráng – pácban, körettel / fotók: poszt.hu

Nem igazán sikerült. Először járván a negyedben, készséges kitűzős szervezőktől érdeklődtem, hol, melyik szabadtéri színpadon vagy sétányon lesz Méhes Csaba A pisztráng – pácban, körettel című pech-show-ja, avagy szavak nélküli slapstick comedy-je, mert ugye, ilyesmiért az emberi mozgás iránt érdeklődő ember még a Mecsek uránbányáinak mélyére is elsétálna. A gyéren, álmosan arra lézengők között már majdnem megtaláltam a helyet, amikor vastag, sűrűsödő cseppekben eső kezdett el hullani az égből, mire gyáván bemenekültem Závada Pál felolvasószínházi-előadására. Mentségemre szolgáljon, hogy eleve vacilláltam a két, ugyanazon időpontban kezdődő esemény között, és így kapóra jött, hogy az égiek döntöttek helyettem. Lelki dilemmát csak az okozott, hogy a 45 perces Méhes-performansz után kényelmesen elértem volna a Mentőcsónak Egység Szociopoly című interaktív színházi társasjátékát, amelyet a bemutatója óta folyamatosan szeretnék megnézni. A Závada-felolvasás azonban félórával túlnyúlt a Szociopoly kezdésén, és nem bírtam közben kiosonni (pedig titokban azt terveztem). Ezt azonban – mint később kiderült – jól tettem. A Szociopoly ugyanis érdeklődés hiányában elmaradt, félórával a meghirdetett kezdés után már csak azt láthattam, hogy a mentőcsónakosok szomorúan csomagolnak. Nem ők tehetnek az érdeklődés hiányáról. Megfelelő propaganda nélkül a sírból feltámasztott Michael Jackson is magányosan árválkodott volna a Zsolnay negyed külvilág elől eredményesen rejtezkedő mélyén.
De nézzük a délután pozitív hozadékát! Závada Pál Egy piaci nap című drámáját azért nem lehetett otthagyni, mert a rendkívül erős, történelmi ön-megismerésre sarkalló szöveget kitűnő színészek ügyes kvázi-szcenírozásban olvasták fel, finom zenei aláfestésekkel kísérve (rendező: Hargitai Iván; dramaturg Perczel Enikő). Idén a Nyílt Fórum felolvasószínházi sorozat igencsak takaréklángon pislákolt, ebben – az egyéb gondok között – közrejátszott a pótolhatatlan Solténszky Tibor tragikus elvesztése is.

isten1Istenítélet (A salemi boszorkányok)

A nap hozadéka még, hogy az esti versenyprogram nálam feledtette a délutáni szervezési fiaskókat. Az Istenítélet (A salemi boszorkányok)-at Mohácsi János saját bevallása szerint úgy nyolc-tízévente belső kényszerből újrarendezi, ennek az idei évadban a Vígszínház adott teret. A színre vitelek sok tekintetben változnak az évek során, egyben azonban – kortól, helyszíntől függetlenül – következetes mindegyik Mohácsi-interpretáció: hangosan kikel mindenfajta élet- és emberellenes vallási fundamentalizmus ellen, fellép az olyan eszmei-világnézeti terrorral szemben, melynek háttérben bujkáló valódi célja a legtöbbször az, hogy az eszme álszent hirdetői tökéletesen ideológiamentesen megszedjék magukat (a másoknak kínált, másoktól megkövetelt szellemi helyett) anyagi javakkal. Hogy aktuális-e ma ez az igen hatásos, expresszív színházi kiáltás? Minden bizonnyal az, legalább annyira, mint a legutóbbi, éppen Pécsen zajlott 2008-as bemutató idején volt. (Az akkori előadásra egyébként a 2009-es POSZT-on valóságos díjeső hullt. A „legjobb előadás” mellett még négy egyéb díjat is kapott.)
És most újra ki kell térnem a „szakmai beszélgetésre” (előzményként lásd korábbi cikkemet itt: Hiába kopognak a tündérek), mert meg akarom osztani a nyilvánossággal annak a kis színielőadásnak a páratlan élményét, mely arról szólt, hogy a beszélgetésvezetők (Veiszer Alinda és dramaturg szárnysegédei) hogyan kerülgetik – tudatosan, vagy ösztönös tartózkodással, nem tudom – az előadás ordító társadalmi-politikai üzenetének forró kásáját, hogyan kapnak elő újabb és újabb, valóban nem lényegtelen, de az előadás alapvető értelmének taglalását ügyesen elkerülő témákat. Pedig például Fesztbaum Béla megjegyezte, hogy a Miller-darabból készült „Mohácsi-példányok” remek kísérletek arra, hogy a darab alapvető üzenete sok helyen eljusson a közönséghez, ám a hivatásos kérdezők ezek után sem tartották aktuálisnak, hogy érdeklődjenek az alapvető üzenet mibenlétéről. Amikor meg a beszélgetés vége felé Szolnoki András, az MTV vezető színházi szerkesztője egy rövid kérdéssel emlékeztette a hallgatóságot arra, miről is szól az előadás (értsd: mi az alapvető üzenete), a rövid felelet után gyorsan váltottunk a jelmezkérdésekre.

isten2Istenítélet (A salemi boszorkányok)

Nem passzióból köszörülöm a nyelvemet a történteken. Az idei POSZT tipikus hangulatának éreztem ugyanis, hogy formálisan és a deklarációk szintjén a többség valóban „politikamentes” konszenzusra, a megosztottságban szemben álló két tábor megegyezésére, együttműködésére törekedett, de ehhez a fesztiválon csak a keret és a politikailag kölcsönösen korrekt nyilatkozatok születtek meg. A szándék és bizonyos szimbolikus „árokbetemető” megnyilvánulások mögött valódi tartalom azonban nem volt. És nem is elsősorban azért nem, mert a történet szereplői, a színházi emberek álságosak volnának. A valódi ok szerintem az, hogy nincs megegyezés-kultúránk. Nem tudjuk, hogyan gondoljunk a más véleményt, világnézetet képviselő másik félre, ha éppen egy pillanatig nem akarunk túljárni az eszén, nem akarjuk lenyomni őt, nem akarunk felülkerekedni rajta. Vitatkozni hellyel-közzel tudunk már kulturáltan, csak nem akarunk. Inkább elkerüljük a nehéz témákat, mert a másik úgysem értené az álláspontunkat, legfeljebb udvariasan szajkózná a magáét – gondoljuk.
Ezért, vagyis az elkerülés miatt is alakulhatott úgy, hogy öt nap alatt egy életre elég pszichológiai motivációkat vizslató színpadiszituáció-elemzést hallgathattam végig, olyanokat, mint amilyeneket gimnáziumi színjátszóként hallhattunk anno színházkedvelő magyartanárainktól. Pedig a veszélyes vizek elkerülésével valódi megegyezésre, közös szakmai érdeken alapuló együttműködésre nem lehet jutni. A másik oldal értékeinek valódi (őszinte, belső) elfogadásától nagyon messze vagyunk, igazából egyik oldalon sem tisztelik a saját értékrendjüktől eltérő másságot. Nincs ez másképp a színház körül sem, sem a színházcsinálói, sem a színháznézői oldalon.

isten3Istenítélet (A salemi boszorkányok)

Az Istenítélet (A salemi boszorkányok) mindemellett nagyszerű előadás. Hatásos és jó értelemben populáris: korszerű indusztriális zenéje (erős dobok, tapsolt ritmusképletek, kórus), sötét jövőben játszódó akciófilmes látványvilága, káoszból kibomló drámai cselekménye, valamint ez utóbbit ellenpontozó kegyetlen humora több órán át valósággal székbe szögezi a nézőt. A Vígszínház társulata igazi társulat nagyszerű színészekkel, teljesítményük ez elmúlt években erősen felfelé ível, ez nem kis mértékben a meghívott rendezőknek is köszönhető (Mohácsi János mellett itt leginkább Alföldi Róbertre és Bodó Viktorra gondolok). Az Istenítéletben az is megfigyelhető, hogy a társulat igencsak különböző generációkhoz tartozó (és különböző helyekről érkezett) tagjai elvárt közös stílusban, összecsiszolódva tudnak együtt játszani. A népes szereplőgárdában egy embert legjobbként megnevezni lehetetlen (és persze értelmetlen) vállalkozás, ezúttal mégis megteszem: Hegedűs D. Géza alakítását (Parris tiszteletes) az igen jók között is a legjobbnak láttam. Hihetetlen játékkal mutatta meg, hogy milyen az emberiség legalja, milyen a leghitványabb féreg (© Pilinszky János), a „lejjebb már nincs” erkölcsi hulla, milyen a gerinctelenség eszenciája, stílszerűen szólva: hogy néz ki az ördög. Ilyen végletes alakok persze a valóságban nincsenek, de a Hegedűs D. által megmutatott működési mechanizmus közéletünk számos figurájánák mindennapos gyakorlata. Remekbe szabott az alábbiak alakítása is: Stohl András (John Proctor), Herczeg Adrienn (Elizabeth Proctor), Hevér Gábor (Hale tiszteletes), Fesztbaum Béla (Danforth alkormányzó), Péter Kata (Mary Warren), továbbá Kútvölgyi Erzsébet (Rebecca Nurse), Szilágyi Csenge (Abigail Williams), Borbiczki Ferenc (Giles Corey).

vizkr1Vízkereszt, vagy amire vágytok

Az utolsó két versenyprogramból a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Vízkereszt, vagy amire vágytok című Shakespeare-jét néztem meg, mely a Gyulai Shakespeare Fesztivál együttműködésével készült (a budapesti Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezte Don Quijoté-ját már korábban láttam). Az előadás első perceiben magam csodálkoztam el a legjobban, hogy ez a kicsit románszínházas, sokmozgásos, magáról a SZÍNHÁZRÓL is szóló, clown-szerű, könnyed, teátrális, de közben igen mély tartalmat is hordozó bölcs játékmód, amiért évekkel ezelőtt szabályosan lelkesedtem, mintha enyhén idejétmúltnak tetszene. Nem tudom, e konkrét esetben kinek a készülékében van a hiba (a vevőében vagy az adóéban), de ijesztő, hogy téma-adekvát, tartalmas, örökké korszerűnek tetsző stílusok és formák az állandó megújulási lázban „pillanatok alatt” divatjukat vesztik. Kétségtelen, hogy én is elismeréssel nyugtázom az egy rendezői oeuvre-n belüli, a változó igényeket érzékenyen követő, belülről motiváltan megalapozott stílus- és ábrázolásmód-váltásokat, de mindeközben hajlamos vagyok azért is aggódni, hogy az újforma-kereső és -bontó rohanásban sok szép, felnevelkedésre és megöregedésre méltó gyereket is kiöntünk a fürdővízzel. Azt gondolom, hogy Bocsárdi László rendező e Vízkeresztben látható stílusa és színházfelfogása még sokáig érvényes előadások alapja lesz. Erről a második felvonás határozottan meg is győzött. Az előadás legnagyobb erénye, hogy minden apró eleme, alkotórésze (például a mozgó díszlet, a jelmezek, a zene) kitűnő minőségű. A legjobb és legfontosabb szegmens persze a színészi játék. Itt sem könnyű kiemelni senkit sem. Mátray László (Orsino herceg), Kovács Kati (Viola), Derzsi Dezső (Sebastian), Szalma Hajnalka (Olivia), Gajzágó Zsuzsa (Mária), Diószegi Attila (Vitéz Böffen Tóbi), Erdei Gábor (Fonnyadt Ábris) és Nemes Levente (Feste) közül mégis kiragyog Pálffy Tibor Malvoliója: például a rászedett udvarmester levélolvasása a második felvonás elején lenyűgöző teljesítmény. Hajdani eredeti foglalkozásom köszön vissza, amikor Pálffy művészetéről az alábbi hasonlat jut eszembe: olyan, mint a Kirov Balett volt a fénykorában – káprázatosan technikás és utánozhatatlanul kifinomult.

vizkr2Vízkereszt, vagy amire vágytok

Az utolsó napon – titoktartás mellett – már délelőtt megismerhettük a díjazottak listáját. A zsűri döntésével mindig lehet vitatkozni, de idén, az első „megváltozó POSZT-on” az a vád nem érheti a testületet, hogy engedtek volna a „teátrumi oldal” nyomásának. Íme:

A XVI. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ DÍJAZOTTAI – 2016. JÚNIUS 18.

A szakmai zsűri díjai:

Legjobb előadás:
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
Rendező: Zsótér Sándor
Kecskeméti Katona József Színház

Legjobb rendezés:
Horváth Csaba
A TE ORSZÁGOD
Forte Társulat / Trafó

Legjobb női főszereplő:
Trokán Nóra
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
Kecskeméti Katona József Színház

Legjobb férfi főszereplő:
László Zsolt
LEAR KIRÁLY
Radnóti Miklós Színház, Budapest

Legjobb női mellékszereplő:
Danis Lídia
MOLIÈRE: TARTUFFE
Jászai Mari Színház, Tatabánya

Legjobb férfi mellékszereplő:
Tasnádi Bence
AZ OLASZLISZKAI
Katona József Színház, Budapest

Legjobb jelmez:
Adriana Grand
VÍZKERESZT, VAGY AMIRE VÁGYTOK
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Legjobb díszlet:
Menczel Róbert
LEAR KIRÁLY
Radnóti Miklós Színház, Budapest

Legjobb dramaturg:
Szikszai Rémusz
MOLIÈRE: TARTUFFE
Jászai Mari Színház, Tatabánya

Különdíj:
A Liliomfi teátristáinak
Budaörsi Latinovits Színház

A közönségzsűri díja:

PISZKAVAS
Pécsi Harmadik Színház

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díja:

Horváth László Attila
TÚL ZAJOS MAGÁNY
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

A Magyar Művészeti Akadémia
Színházművészeti Tagozata által alapított alkotói díj:

Füsti Molnár Éva
PISZKAVAS
Pécsi Harmadik Színház

A MASZK Országos Színészegyesület és a
Mozaik Művészegyesület díjai:

A legjobb férfi szereplő:
Szatory Dávid
LEAR KIRÁLY
Radnóti Miklós Színház, Budapest

A legjobb női szereplő:
Csombor Teréz
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
Kecskeméti Katona József Színház

Pécs, 2016. június 18.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu