Turbuly Lilla: Öt séta a drámaszöveg erdejében

Beszámoló az újjászervezett Nyílt Fórumról -

... tizenkilenc ember ugyanennyi szemszögből elemezte, értékelte a kéziratokat. Minden csoportnál közel másfél órát töltött el a szerző, és ez alatt az idő alatt minden csoporttag elmondta a véleményét, majd a szerző is szót kapott: válaszolhatott, kérdezhetett.

A tavalyi POSZT-on készült interjúban (itt olvasható: Mi lesz veled, Nyílt Fórum?) Lőkös Ildikó még arról beszélt, hogy a Színházi Dramaturgok Céhe által 1985-ben alapított Nyílt Fórum elfáradt. Hogy a kortárs drámák felfedezésére és színpadhoz segítésére hivatott rendezvény meg tud-e újulni, és ha igen, merre felé indulnak el, akkor még nem látszott. Az elmúlt fél évben azonban nagyon is elindultak: kidolgoztak egy új, többfordulós rendszert, amelyben nagyobb hangsúlyt kap a műhelymunka, a szerzők mentorálása.
Első lépésben drámapályázatot hirdettek, és ezzel kinyitották a kapukat, hiszen bárki pályázhatott, akkor is, ha a drámája még nem készült el teljesen. Így nem csak a dramaturgok látókörébe eső darabok kerültek elő, de olyan szerzők is, akik a színházi világon kívülről jöttek. A merítési lehetőség a korábbi évek többszörösére nőtt: kereken százötven pályamunkából választották ki azt a nyolcat, amelyekkel a munka január első hétvégéjén elkezdődött.
A Nyílt Fórum ebben a fordulóban földrajzi értelemben is visszatért az origóhoz, Zalaegerszegre, ahonnan 1985-ben elindult. Ahogy azt Radnai Annamária, a Dramaturg Céh elnöke a megnyitón elmondta: mintha tizenöt évenként jönne el az ideje a megújulásnak, hiszen az első tizenöt év Zalaegerszeghez (illetve a szomszédos Egervárhoz) kötődött, a másodikat a POSZT-on töltötték, a következő időszakot pedig újra Zalában kezdik. Az alapítók közül (Békés Pál és Nagy András drámaírók, Radnóti Zsuzsa és Bereczky Erzsébet dramaturgok, a Hevesi Sándor Színház részéről pedig Ruszt József, Böhm György és Merő Béla rendezők) Merő Béla volt jelen az egyik csoport tagjaként. Máté Péter - az idei egyik szervező - szintén a kezdetektől ott volt a rendezvényen. A jelenlévők megemlékeztek Solténszky Tiborról, aki hosszú évekig a fő szervezője és lelke volt a Nyílt Fórumnak.

nyilt2
A többlépcsős drámafejlesztési programhoz az USA-ban működő Sundance Alapítvány filmforgatókönyv-fejlesztési módszeréből merítettek ötleteket. Összeállítottak öt, egyenként négyfős csoportot, amelyekbe a dramaturgok mellett drámaírókat, rendezőket, színészeket és kritikusokat is meghívtak. A pályázaton kiválasztott drámaszerzők pedig egyenként végigjárták mind az öt csoportot, így összesen húsz ember véleményét hallhatták a drámájukról.
Hogy ez miért olyan nagy dolog? Minden író ember megtapasztalja, milyen nehéz értő és segíteni kész olvasóhoz jutni egy frissen elkészült (vagy még el sem készült) kézirattal. A színházak, kiadók kapacitása véges, sokszor a válaszra is hiába vár, aki náluk próbálkozik. A barátoknál, ismerősöknél vagy a szakértelem, vagy az elfogulatlanság, vagy mindkettő hiányzik – így a szerző többnyire magára marad a kétségeivel, és lehet, hogy egy ígéretes kéziratból sosem lesz kész darab, hát még színpadi bemutató.
Itt azonban húsz, pontosabban egy hiányzás miatt tizenkilenc ember ugyanennyi szemszögből elemezte, értékelte a kéziratokat. Minden csoportnál közel másfél órát töltött el a szerző, és ez alatt az idő alatt minden csoporttag elmondta a véleményét, majd a szerző is szót kapott: válaszolhatott, kérdezhetett.
A leírás talán túl száraz ahhoz, hogy az olvasó elképzelje, hogy is zajlott ez az egész. Radnai Annamária hasonlata szerint úgy, mintha egy elvarázsolt kastélyban bolyonganának a szerzők, ahol különböző titkos szobákban számukra ismeretlen emberek vesézik a munkájukat. És tényleg: a Hevesi Sándor Színház épülete még annak is tartogat meglepetéseket, aki már eltöltött ott némi időt. A szinteltolások adnak neki némi labirintusjelleget, amelyben nagyon könnyű eltévedni. Ráadásul a fórum ideje alatt a színház teljes kapacitással működött, így a helyszűke a legkülönbözőbb helyszínekre telepítette a csoportokat. Folyt műhelyezés a konyhában, az igazgatói irodában, a próbateremben vagy a titkári irodában is. A szerzők pedig bolyongtak és kerestek, először csupa idegen, majd – ahogy az idő telt – egyre több ismerős arcot találva a kastélyszobákban.
Hogy mindezt milyen volt belülről megélni, nem tudhatom. De az kívülről is látszott, hogy eltérően reagáltak erre a helyzetre. A nyolc darabot kilenc szerző jegyzi, az egyiket ugyanis egy húszéves simontornyai ikerpár, Kovács Dominik és Kovács Viktor írta, közösen. Életkorban és tapasztalatban ők képviselték az egyik végletet, de volt a szerzők között ismert író, irodalomtörténész is, Bán Zsófia személyében, és voltak olyanok, akik már több kötetet vagy színdarabot írtak, mint Maros András.Voltak, akik színészi és/vagy rendezői tapasztalattal érkeztek, mint Kucsov Borisz, Szilágyi Eszter Anna vagy Znajkay Zsófia, és volt, aki filmforgatókönyveket ír, mint Fazekas Máté. Akadt olyan is, aki ugyan nem kötődik a színházhoz, de korábban, a Trafó által meghirdetett drámapályázaton már ért el sikert, mint Fridl Viktória.
Bármennyire fontos és jó egy szerzőnek a visszajelzés, nem lehet könnyű ilyen töménységben ennyi véleménnyel szembesülni. Főleg, ha a vélemények egy része erősen széttart. Jó a cím vagy el kellene felejteni? Lényegében már így is kész, egész drámát olvashatunk, vagy még nagyon sok minden hiányzik belőle? Könnyebb lehet a helyzet, ha a különböző csoportokban ugyanarról ugyanazt hallják. Például hogy bizonyos pontokon nem eléggé világos, hogy mi történik, vagy az egyik szereplő túlságosan sematikusra sikeredett.A szerzők persze tapasztalataiknak és egyéniségüknek megfelelően reagáltak: voltak, akik inkább csak jegyzeteltek, és jelezték, hogy még át kell gondolniuk mindazt, amit hallottak, míg mások azonnal reagáltak, így élénk, jó hangulatú viták is kialakultak. (Míg csak a szomszédból át nem kopogtak, hogy a saját hangjukat sem hallják rendesen.) Időnként – főleg a még nem teljesen kész daraboknál – a megbeszélés ötletrohammá alakult, amihez a rendezők „én ezt így oldanám meg” felkiáltásokkal csatlakoztak.
Az egyes csoportokat végigjárva azt láttam, hogy többen szigorúan tartották az időhatárokat (egy véleményezőre az első körben tíz perc jutott), míg mások lazábban kezelték ezeket a kereteket, és inkább a beszélgetés felé mentek el. Magam nem tapasztaltam olyat, hogy a szerző és a véleményezők között bármilyen feszültség keletkezett volna, de volt olyan szerző, aki az utolsó megbeszélésen jelezte: előfordult, hogy leblokkolt, mert azt érezte, hogy az egyik csoportban nincsenek egy hullámhosszon. A többség azonban ezen a megbeszélésen azt emelte ki, hogy jól élték meg a történteket, nagyon inspirálónak és hasznosnak érzik a kapott figyelmet és a véleményeket.
A darabokról egy külön cikket kellene írni, itt csak annyit, hogy a falusi miliőtől a pesti belvárosi művészvilágig, vagy éppen Szabadkáig repítik az olvasót (és remélhetőleg majd a nézőket). A realitás gyakran fonódik össze bennük a szürrealitással, a mindennapiság a lét alapkérdéseivel.
A színházi labirintus szálai a rövidebb-hosszabb szünetekben a büfében futottak össze – azt szerencsére mindenki megtalálta. Volt lehetőség további beszélgetésekre, ismerkedésre. A nagy hidegben senkit sem vonzott a lehetőség, hogy, a szomszédos cukrászda látogatásától eltekintve, a városban kószáljon, a POSZT-tal ellentétben itt más programok sem vonzották máshová a jelenlévőket, mindez intenzívebb együttlétet tett lehetővé.
A zalaegerszegi színház földrajzi helyzete és a nehézkes közlekedés miatt kiesik az országos színházi látókörből, ezért a Nyílt Fórum arra is fontos lehetőség, hogy a teátrum megmutatkozhasson a szakma ide ellátogató részének. Éltek az alkalommal, négy előadást is megnézhették a fórumozók: a nagyszínpadon Az ötödik pecsétet (r.: Csiszár Imre) és a Balfácánt vacsorára (r.: Besenczi Árpád) című vígjátékot, a Tantermi Deszka kínálatából pedig a Kebabot (r.: Balog József) és a Petert (r.: Madák Zsuzsanna). A színház két művésze, Madák Zsuzsanna és Mihály Péter a csoportok munkájába is bekapcsolódott. A nagyközönség felé csak az utolsó napi összegző megbeszélést nyitották ki, hiszen ez a forduló valóban a műhelymunkáról szólt.
A következő fejezetre a Deszka Fesztiválon kerül sor, Debrecenben, ahol délelőttönként folytatódik a műhelymunka, akkor már az itteni tapasztalatok alapján átírt szövegekkel, délutánonként azonban már nyitnak a közönség felé, bemutatkozhatnak a szerzők, és részleteket is felolvasnak majd a darabokból. A júniusi POSZT-on pedig felolvasószínházi formában láthatják majd a nézők mind a nyolc darabot.
A megújulás zalaegerszegi állomása kifejezetten jól sikerült. Ebben a négy napban a szerzők tényleg úgy érezhették, hogy ők és a szövegeik vannak a középpontban. Hosszútávon azonban a színház és a közönség lehet az igazi nyertes, hiszen a cél az, hogy minél jobb drámák kerüljenek a színpadokra.

Nyílt Fórum (videó!)

Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház, 2017. január 5-8.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu