Turbuly Lilla: Helyek, nyelvek, nézőpontok

Beszámoló a nagyváradi Interetnikai Színházi Fesztiválról 1.

„Magyarországi nézőként én meg úgy láttam, hogy a nagyváradiak benne élnek ebben a keveréknyelvben, értik a Kossuth-nótát a darabban megelőző román katonadalt, és sokszor máshol nevetnek, mint én."



Nézzük először a száraznak tűnő tényeket! A nagyon hivatalosnak és némileg rejtélyesnek hangzó név (Interetnikai Színházi Fesztivál) a Romániában működő kisebbségi színházak fesztiválját jelöli, amelyet kétévente rendeznek meg, mindig más városban. Idén hatodszorra, és ezúttal Nagyváradon. Az első három nap alapján hívhatnák ugyan Romániai Magyar Színházak Fesztiváljának is, mert kizárólag magyar színházakat láthattunk, amelyek a műsort nézve – legnagyobb kisebbségként –, erős többségben lesznek a fesztivál hátralévő napjain is. De bemutatkozik egy-egy előadással az Állami Zsidó Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a Nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata is. (Arról nem is beszélve, hogy a ROMFESZT elnevezés milyen igazságtalanul rosszul hangzana.) Ha az arányokat nézzük, a 19 előadásból 16 a magyar. Közülük több társulat (mint például a sepsiszentgyörgyiek és a marosvásárhelyiek) nagyszínpadi és kamaratermi produkciót is hoztak. A Kolozsvári Állami Magyar Színház viszont nincs itt, mert éppen Párizsban vendégszerepelnek az Übü királlyal. A kőszínházak mellett bemutatkoznak a kolozsvári és a marosvásárhelyi színművészetisek és egy-két független társulat is. A fesztivál egyben verseny is, a díjakról öttagú zsűri dönt majd. (Darvay Nagy Adrienne színháztörténész, András Lóránt koreográfus, Forgách András író, dramaturg, Stefan Iordanescu rendező és Zsehránszky István kritikus)
Ahogy az már a vasárnapi megnyitón kiderült, a vendéglátóknak szívügyük volt, hogy a fesztivált megrendezhessék. Ez a második önálló évada ugyanis a Szigligeti Színháznak, mert a korábban egységes színházként működő két társulat, a román és a magyar – bár továbbra is egy épületben játszanak – szétvált, így ez a fesztivál kiváló alkalom a bizonyításra. Másrészt az évadot „Fesztivál az egész" szlogennel hirdették meg, és ennek a sorozatnak a része az IFESZT is, egy októberben megrendezett tánctalálkozóval és a jövőre sorra kerülő összművészeti fesztivállal együtt. Aztán itt van ez a tavaly felújított, pompás színházépület, a nagyváradiak büszkesége, ahová fesztiválvendégként is öröm belépni. És akár itt néz körbe az ember, akár a „Pece-parti Párizs" utcáin (ahogy Ady nevezte Nagyváradot), az jut eszébe, hogy bizony, jó dolga lehetett itt az építőmestereknek az 1900 körüli években, és hogy jut munka mai utódaiknak is, mert sorban újítják fel a szecessziós házakat, palotákat. Az eklektikus stílusú színházat például olyan gondosan, hogy még az is egy külön költemény, ahogy a páholyokhoz vezető lépcsőkorlát bordó bársonybevonata úgy veti a – minden bizonnyal szándékolt – ráncokat, mint 1900 körül a nők karján a hosszúszárú kesztyű, a korlátot pedig oroszlánkarmok rögzítik a falhoz.
Na de el a költészettől, el a holnapos költők színház mögötti szoborcsoportjától, ahol az üres székbe hol egy sokcsomagos hajléktalan néni, hol egy kisgyerek ül le Juhász Gyula és Dutka Ákos közé, el a kávéháztól, ahol Ady először látta meg Lédát, vissza a színházhoz!

bánkbán szentgyörgyJelenet a Bánk bánból / forrás: www.tamasitheatre.ro


A fesztivál nyitóelőadása a sepsiszentgyörgyiek Bánk bánja volt, Bocsárdi László rendezésében. Az erősen meghúzott, színpadi tanulmánynak aposztrofált előadás nemrég Budapesten vendégszerepelt, megosztva a kritikusokat és a közönséget. Kétség kívül megosztó előadás, sok jó és sok vitatható elemmel. Csak néhány felvethető kérdés ezek közül: miért lesz Biberachból (Pálffy Tibor kiváló alakításában) simlis cigányember? Mi köze a doberdós katonadalnak a Bánk bánhoz? Hogy van az, hogy a király nem jelenik meg ebben a változatban, a korona viszont kulcsszerepet kap? Miért kell a tételmondatokat mikrofonba mondani? Egyáltalán: nincs túlhangosítva az egész előadás? Mi a funkciója a síró-deklamáló beszédstílusnak? És bár e kérdésekre sokféle – elutasító vagy igenlő – válasz adható, és a színészi alakítások színvonala is nagy szórást mutat, a legfontosabb talán mégis az, hogy élő, izgalmas, vitára késztető előadás Bocsárdié.

bányavakság2Jelenet a Bányavakságból / forrás: www.vasarhely.ro


A fesztivál nem bővelkedik kortárs magyar drámákban, és hogy miért nem, arról a délelőtti szakmai programok során egy külön beszélgetés is folyt. Ez egy külön cikk témája lesz majd, itt most csak annyit, hogy ahogy a beszélgetés címe (Bányavirágzás) is utal rá, a rég nem látott sikert az erdélyi kortárs drámának Székely Csaba drámatrilógiája hozta meg. Ennek most a második részét, a Bányavakságot láthattuk, a tavalyi évadban minden lehetséges fesztiváldíjat elnyert Bányavirág után, ismét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadásában, és ismét Sebestyén Aba rendezésében. Más szereplők, de ugyanaz a falu, ugyanúgy romló-pusztuló életek, magyar-román együttélés, magyar-román keveréknyelv, ki kezdte és mikor, vége lesz-e valaha vagy sem, ahogy a pálinka is kiapadhatatlanul folyik az üvegekből. A végén a főszereplőre rázárul a függönyt helyettesítő díszletkép, ami megismétli magát a szobadíszletet (szarvasagancs fogasos, kombinált szekrényes szoba, mert ennyi azért változott az első rész óta, a konyhából a szereplők beköltöztek a szobába), egyre keskenyebb résen les ki ránk Szakács László. „Úgy néztem, mint egy rezervátumot" – mondja egy nagyváradi néző, mert Nagyvárad messze van a darabbeli kis falutól, és nem is tartozik Erdélyhez. De magyarországi nézőként én meg úgy láttam, hogy a nagyváradiak benne élnek ebben a keveréknyelvben, értik a Kossuth-nótát a darabban megelőző román katonadalt, és sokszor máshol nevetnek, mint én. És a román nézők (mert vannak, és feliratozással követhetik a darabokat) is máshol nevettek, mint a magyarok. Máris mennyiféle nézőpont! Ma este egy jiddis nyelvű színdarabot nézek majd, A címert, a Bukaresti Zsidó Színház előadásában, román nyelvű fordításban, egyik nyelvet sem beszélő magyarként. Az eredményről majd beszámolok.

Nagyvárad, 2012. november 14.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu