A III. Vallai Fesztiválról -

Jó lenne több, az Anyajegyhez hasonlóan átfogóbb megközelítésre törekvő előadás.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány és az RS9 Színház a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált. A cél – ahogy az a jelentkezési felhívásban is szerepelt – „a kortárs irodalom és előadóművészet kapcsolatának erősítése, és ezzel Vallai Péter művészi örökségének ápolása”. Kortárs lírai és prózai műveket feldolgozó alkotásokat vártak, a műfajt tekintve azonban teljes szabadságot adtak a jelentkezőknek.

Az első két fesztiválból csak egy-két előadást láttam, most viszont zsűritagként valamennyit végignéztem. (A zsűri elnöke Kőváry Katalin rendező volt, a másik két tag Demeter Andrea kulturális menedzser és Horváth János Antal író, dramaturg.)

Ahogy az előző években, idén is a negyvenet közelítette a jelentkezők száma. Míg azonban az első évben nem volt előzsűrizés, és az összes produkció színpadhoz jutott, idén az RS9 Színház művészei a beküldött videofelvételek alapján válogattak ki tizenkét előadást. Közülük egy betegség miatt maradt el, egyhez pedig az alkotók nem találták megfelelőnek a színpadi adottságokat, ezért visszaléptek. Így végül tíz produkciót láthattunk, és az előzsűrizésnek köszönhetően egyik sem bizonyult lécen alulinak.

A jelentkezők három lehetséges helyszín közül választhattak. A Vallai kert (ami nevével ellentétben nem kert, hanem egy terem) tágasabb, világosabb, a két pincehelyiség – a fekete és a fehér – zártságával, boltíveivel, enyhe dohszagával kínál terepet és teremt hangulatot.

A kólásüveghez öltözött lány dala / Kemény Gabriella / A képek forrása az RS9 Színház facebook-oldala

A tíz versenyprodukcióból négy megzenésített versekből állt össze, minden esetben úgy, hogy összekötőszöveggel „ragasztották össze” a dalokat. Ezeknek az összekötő szövegeknek a mennyisége és milyensége azonban az egyes előadóknál igencsak eltért. Kemény Gabriella saját szövegei mellett nemzedéktársai (Seres Lili Hanna, Csillik Kristóf, Fehér Renátó) verseit is elmondta és elénekelte. Nála az összekötőszöveg néhány mondatra, egy-két személyes reflexióra korlátozódott. Szövegmondása és zenés-énekes teljesítménye nem állt azonos szinten, akkor talált rá az igazi hangjára, amikor saját magát zongorán vagy gitáron kísérve énekelhetett, vagy egy pohárral ritmust kopoghatott Erdős Virág versére. Az előadás címéhez hűen (A kólásöveghez öltözött lány dala) tényleg piros-fehérben vonta magára és tartotta meg a figyelmet.

A Strófa Trió ellenben Mese a valóságról címmel egyetlen nap történetére fűzte fel az összekötő szöveget, amelynek szomorkás melankóliája jól illett a választott versek hangulatához és a szövegmondó (Tábi Tamás) egyéniségéhez is. Így egységes, egyetlen hangulatban megtartott előadás jött létre, annak minden előnyével és azzal a hátrányával, hogy egy idő után elengedhette az erre a hangulatra kevésbé érzékeny nézőket.

A közönségdíjat elnyerő Katáng Zenekar esetében feltehető a kérdés, hogy vajon a Hétmadár című meséhez válogatták a dalokat, vagy a dalokhoz írtak egy mesét. Gyanítom, hogy az utóbbi történt: ismert népmesei motívumokból áll össze a történet egy fiúról, aki elindul hét aranyszínű madár után, és mindenféle próbákat kell kiállnia, mire megtalálja, és világszép lányokká változtatja őket. A zenélésben a zenekar minden tagja otthon volt, a mesélésben azonban már voltak köztük különbségek.

Anyajegy / Markó-Valentyik Anna

Bornai Tibor Gondolkodom, tehát dalok című estje szintén teltházat vonzott. Nem új műsorról van szó, 2009-ben volt a bemutatója, és míg az én generációm vele dúdolta a dalokat, huszonéves zsűri társam a kft-t kis túlzással már csak a gazdasági hírekben hallotta emlegetni. Bornai Tibornál az életének különböző korszakaiból vett sztorik és a szójátékokra épülő gondolatfutamok legalább akkora részét tették ki az előadásnak, mint a dalok, és inkább a saját szövegek domináltak, mint a kortárs líra és próza.

A fesztivál fődíját elnyert Anyajegy című előadás teljesen másként viszonyult a kortárs költészethez, mint az eddigiek. Markó-Valentyik Anna Szabó T. Anna gyermekvárással, anyasággal kapcsolatos verseiből kiindulva egy komplex előadást épített fel, amelyben a versek magától értetődően simultak bele az egészbe. Az előadás gazdag eszköztárában bábjáték és tárgyanimáció él együtt a színészi munkával. A legjobb pillanatokban a kisfiúbáb valóban életre kel, és az anya-gyermek kapcsolat minden pátosztól és fellengzősségtől mentesen, mégis szívhez szólóan jelenik meg a színpadon.      

A Színház- és Filmművészeti Egyetem bábművész szakán végzett színésznő előadása egy vizsgafeladatból nőtt ki. A második helyezett Dzsuva eredete szintén az egyetemre vezethető vissza, ahol Sándor Júlia dramaturghallgatóként lefordította Dennis Kelly drámáját, majd – még szintén egyetemi feladatként – felolvasószínházat rendezett belőle. Innen lépett tovább, és így lett első rendezése a Dzsuva, amelyben a minőségi fordítást, a színészeket helyzetbe hozó rendezést, valamint Egger Géza és Papp Katalin remek játékát is értékelte a zsűri.

Dzsuva / Egger Géza és Papp Katalin

Koroknai Zsolt és Ladjánszki Márta Felület-sértések című performansza a fesztivál legbátrabb kísérletező előadása volt, amellyel Hajas Tibor költő, képzőművész, videoperformer életművét idézték meg. Mozgásművészet (Kovács Noémi Anna előadásában), videóvetítés és zene (Varga Zsolt) ötvöződött az előadásban, tág teret biztosítva a nézői értelmezésnek. Magam a felületen maradni vagy határt sérteni, köztes helyzetben létezni, áttörni gondolatkör mentén indultam el ebben a gondolkodásban, és bevallom, a kezdeti távolságtartás és értetlenkedés után azt tapasztaltam, hogy az előadás napokkal később nagyobb hatással van rám, mint amikor láttam.

Blaskó Borbála koreográfiája, a Pukedli Gombrowicz drámájából, az Yvonne, burgundi hercegnőből kiindulva, de azt nagy szabadsággal használva (dramaturg: Láposi Réka) beszél a férfi – nő kapcsolatokról, alapvetően női nézőpontból, fájdalmas szenvedéllyel. Emellett azonban tele van könnyedséggel és játékossággal, vattacukorillattal, hintalovaglással és lufiszoknyákkal. Szöveg és mozgás egyensúlya, Lábodi Ádám és Blaskó Borbála színészi jelenléte mind-mind benne van abban a szép összteljesítményben, amit a zsűri a harmadik díjjal jutalmazott.

A Teatroprodukció Szárnyszegetten című kávéház-színháza (Cserje Zsuzsa rendezése) a kelet-európai abszurd kevéssé ismert, ám magyar fülnek mégis oly ismerős világából adott ízelítőt, keresetlen közvetlenséggel. A végén még egy-egy madártollat is kaptunk a visszafejlődött szárnyaink újranövesztéséhez.

Pukedli / Lábodi Ádám, Blaskó Borbála és Kertész Júlia

Az Affér Társulat Zárt kör című előadása Szegedi Tamás András rendezésében éppen egy ilyen szárnypróbálgatás. Kal Pintér Mihály drámáján, a fiatal színészek játékán és a rendezésen egyaránt az érződik, hogy keresik még a saját hangjukat, ebben a folyamatban ki előbbre, ki hátrébb tart még, de előbb-utóbb kinőhet a szárnyuk.

Végignézve a Vallai Fesztivál idei kínálatán, látható, hogy az előadások nagyobb része kapcsolódott az eredeti célhoz: a kortárs irodalom színpadi megjelenítéséhez, de csak néhány esetben nyúlt a megzenésített verseken kívül más eszközökhöz. Jó lenne több, az Anyajegyhez hasonlóan átfogóbb megközelítésre törekvő előadás. Erénye a fesztiválnak, hogy minden korosztály képviseltette magát, és hogy műkedvelő, a pálya elején álló hivatásos, és régebb óta a pályán lévő alkotók is megjelentek. Úgy tűnik, a szakmai megmérettetés és a pénzdíj (ne legyünk álszentek, manapság egy független alkotónak bizony sokat jelenthet az a 100-300.000 forint) nem csak a pályakezdőket vonzza.

Kis fesztiválról, ötvenfős nézőterekről beszélünk, de – ha mutatkozott is ingadozás a közönség létszámában – összességében elmondható, hogy volt érdeklődés az előadások iránt. Az viszont kár, hogy a fesztiválozók közül csak néhányan tűntek fel nézőként más előadásokon. Az RS9 Színház jó házigazdának bizonyult, a fesztivált gördülékenyen, szervezetten bonyolították le. Remélhetőleg lesz folytatás – a kortárs irodalomnak nagy szüksége lenne rá, és a fesztivál nyitottsága sok előadóművésznek jelenthet lehetőséget. Talán érdemes lenne szakmai beszélgetéseket is betervezni, hogy az alkotók, ha szeretnék, részletesebb visszajelzést is kaphassanak a zsűritagoktól vagy egymástól.

III. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál 2017

RS9 Színház, 2017. november 24-26.