Kutszegi Csaba: Elszabadult a pokol 100 lejért

Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó 2018 – II.

…a benne szereplők kicsit sem magukból akarnak bármit is megmutatni, hanem a nézőket akarják megismertetni önmagukkal.

A TESZT pénteki napján az igazságkeresést a Katherina Radeva – Alister Lownie (bolgár–skót) alkotópáros folytatta a Near Gone című zenés-táncos-prózás performanszával. Igazából nem keresték az igazságot, hanem sajátos keretek között és módon elmesélték. Ugyanis a páros hölgytagját személyesen is mélyen megérintő, megtörtént esetet adtak elő.

neargone alma haserNear Gone / Fotó: Alma Haser / A fotók forrása: teszt.ro

Valóság és színház keveredése akkor vált számomra igazán zavarba ejtővé, amikor a tapsrendben megjelent egy 7-8 éves meghatott gyermeklány, akiről nem volt nehéz kitalálni: ő Radeva kishúga, a történet hőse, aki négyéves korában érthetetlen okból kómába esett, majd egy hét életveszély és orvosi tanácstalankodás után magához tért. A tapsköszönés után az immár három szereplő a kivonuló nézőket megajándékozta virággal és szórólappal. Általában tartózkodó vagyok, ha a színházcsinálók a hatás érdekében a magánéletüket is erőltetetten bedobják. A Two Destination Language összművészeti formáció produkciója mégis szimpatikus, mert a történet valóban megkapó, és ami igen fontos: eredeti színházi formát alkottak az előadására. Radeva bolgárul meséli a történetet, furcsa mimikával és gesztusokkal, néha Goran Bregović és Tim Blazdell muzsikájára lehengerlő, ám zaklatott táncba kezd. Lownie angolra fordít, és hihetetlen természetességgel, derűvel és elfogadással áll végig párja mellett. Humor is átszövi az előadásukat, amikor még nem tudhatni, miről van szó és mi lesz a végkifejlet.

machomen ana stojakovMacho Men / Fotó: Ana Stojakov

A következő előadás a szerbiai Reflektor Színház és a Bitef Színház közös produkciója, a Macho Men volt, mely azt a kérdést feszegette, hogy milyen az igazi férfi. Szerintem erre a Near Gone-ban Lownie már választ adott: olyan, aki türelemmel áll párja mellett a szenvedésben, és megérti (ha nem sikerül, nagyvonalúan elviseli) a női lélek követhetetlen kitöréseit (persze lehet, hogy ez is egy kicsit macsós szemlélet). A Macho Men-ben szereplő fiatal férfiakra kicsit sem a nagyvonalúság, a tolerancia, az empátia, a mások iránti tisztelet a jellemző. Sőt: leginkább mindezek ellenkezője. Hasonlóan ahhoz, ahogy a szabadkaiak Felhő a nadrágban-előadásában is érezhető volt, felfokozott intenzitással tolják le egymás torkán az igazi kemény férfiakat jellemző sztereotip legendákat. Persze mindeközben sokszor kiderül, sőt, tulajdonképpen végig érezhető, hogy a keménység álcáját trendin magukra aggató fiatalok belül igazából érző, érzékeny lények. Az alapkoncepció és a „macsó férfiak” által bemutatott színházi kivitelezés kifejezetten szórakoztató és tanulságos is, de ezt az előadást is utoléri a hasonló előadások végzete: a lehengerlő intenzitás előbb-utóbb lanyhulni kezd, és az előrántott sztereotípiák között egyre több lesz a felszínes, erőltetett.

zrenjaninZrenjanin

A felszínesség és erőltetettség a nap másik szerb előadásának, a Zrenjaninnak sajnos kifejezetten a védjegye lehetne. Igor Štiks darabját a Toša Jovanović Nemzeti Színház hozta el Temesvárra. Nem tudom megítélni, hogy az előadásban eljátszott történet, valamint az ábrázolt problémák Szerbiában még mindig így aktuálisak-e, de bennem a múlt század kilencvenes éveinek vagy még régebbi munkásmozgalmi koroknak a hangulatát idézték meg. A hajdan hazug, korrupt privatizáció révén meggazdagodott, politikával és bűnözéssel összefonódott oligarcha alakja nálunk sem ismeretlen persze, de a munkások közt elvegyülő, Marxra hivatkozva a gyár megvédése mellett agitáló egyetemista és a „hivatásos” aktivista figurái már igencsak papírízűek. És a gonosz bűnözők nagyon gonoszak és nagyon bűnözők, a jók nagyon jók, a liberális-baloldali aktivista nő meg természetesen meleg férfiból lett transzszexuális lény, akinek a mozgalom a családja. Bizony, nemcsak az előadás témája emlékeztet a proletkultra, hanem a sematizmusa is. A rendszeresen felhangzó, túl hangosra erősített dalbetétek is erőltetettek: egyszerre akarnak kicsit publikumot szórakoztatni és közben keményen songosak lenni. A végén végre csattan egy egyértelmű kétértelműség (bár ez is kicsit szájbarágósan valósul meg): a munkásvezérré lett, megvert-megvakított Zrenjaninnak kell vakon a forradalmi tömeg élére állnia, és megmutatnia a helyes, egyenes irányt.

narancsElőadás a narancsról

A következő napon, szombaton, legalábbis aznapra a fesztivál szakított a hagyományosan illúzióteremtő színház gyakorlatával. Marco Chenevier Előadás a narancsról című dolgozata a nézők aktivizálására épít, a benne szereplők kicsit sem magukból akarnak bármit is megmutatni, hanem a nézőket akarják megismertetni önmagukkal. Úgy láttam, erre az előadás végére sem jött rá a publikum nagyobbik része. Vagy rájött ugyan, de akkor már nem lévén visszaút, kitartott amellett, hogy egy csoporthoz tartozva, abban némileg anonimitás mögé bújva, szabadjára engedheti gyermeki vagy akár erőszakos, felülkerekedni akaró, agresszív lényét. Mert eleinte bájosan-kedvesen folyt a játék, a felajánlott 10 lej elnyerésére főleg fiatalok jelentkeztek, és hajtották végre az olykor kicsit bonyolultnak tetsző, humoros feladatokat. De a végére, amikor már 100 lej volt a tét, kissé elszabadult a pokol. A jelentkezőknek az összekötözött kézzel, leragasztott szájjal, egy szál törülközőben kismedencében ücsörgő táncosnő szemébe narancslevet kellett csavarniuk, miközben a nő színpadi partnere, maga a szerző, Chenevier vödrökből literszámra öntötte a fejére a jeges tejet. A 100 lejre ezúttal csak az pályázhatott, aki a feladat végrehajtása után leírta a nevét egy lapra, és azt bedobta egy dobozba. Közben a védőszerelésbe öltözött Chenevier-t a színpad egy viszonylag közeli, kijelölt pontjáról naranccsal kellett dobálni (az eredeti elképzelés szerint nyilván szofisztikáltan). De többen – köztük nem egy, nem kifejezetten az Y generációba tartozó, harci kedvre ébredt felnőtt – a szinkronfordítás ellenére sem értette meg a feladatokat, és az ülőhelyéről kezdte kemény naranccsal teljes erőből bombázni – a férfi helyett a védtelen, majdnem meztelen táncosnőt. Amikor végre elfogyott a narancs, és nem volt még meg a nyeréshez a kellő számú találat, a nézők egy része felszaladt a színpadra, és a kulisszákból újrahasznosításra összeszedte a kilőtt és elgurult lőszereket.

Nem tudom, más vidékeken hogyan zajlik le az előadás, azt sem tudom, hogy most Temesváron milyen volt a közönség nemzetiségi összetétele, de kétségtelen: mi, magyarok, ha nyerhetünk valamit, nagyon leleményesek vagyunk. Persze nem történt semmi botrányos, nagy röhögések között folyt a rumli, éppen ezért nehéz rájönni közben, mit is teszünk tulajdonképpen. Amikor kihúzták a dobozból, és felolvasták a nyertes nevét, és le kellett mennie a színpadra a százasért, úgy láttam, a fiatal hölgy mintha kissé szégyellné magát. Legalábbis, büszke nem volt, és talán immár lenyugodva, elgondolkodott. Úgy tudom, ez a részvételi színház egyik legfontosabb célja: (olykor nevetve) rádöbbenteni a résztvevőket arra, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkednek, mire képesek.

pasoliniComing Out. Homage to P. P. Pasolini

A következő előadás, a németországi F. A. C. E. Szabó Visual Performing Arts Ensemble Coming Out. Homage to P. P. Pasolini című vizuális happeningje volt. Tulajdonképpen happeningnek sem szívesen nevezem, performansznak sem, színházi előadásnak meg egyáltalán nem. Az esemény felszínesen összehordott, politikailag korrekt mondanivalóba kapaszkodó látvány-, szöveg- és mozgás-divatáru, mely ráadásul több szempontból inkorrekt. Nem fair ugyanis hosszasan felhangzó Pasolini-idézetek néhány rövid mondatát hangsúlyosan ismételgetni, azt a látszatot keltve ezzel, mintha képesek volnánk azonosulni a kiemelkedő filozófus-író filmrendezővel, vagy esetleg hozzá tudnánk tenni valami egyedit, valami pluszt a jelenségéhez. Az sem korrekt, hogy gondosan kiválogatott, lelkesedni kész fiatalokat felhívok a színpadra, és azt az élményt nyújtom nekik, mintha – ha rövid időre is – egy műalkotás részeivé lehetnek, miközben a produkció kapcsán alkotásról, művészetről aligha beszélhetünk. Pasolinihoz a szövegén kívül semmi köze sincs a látottaknak-hallottaknak (a szerzők csak kihasználják a nevét és izgalmas-tragikus halálát). Az eseményen egyetlen hiteles mondatot találtam, nyilván az előadóra vonatkozott (bár itt felmerül, hogy vajon ki a valódi alany, a rendező-koreográfus Szabó Kristóf vagy az előadó Adrián Castelló), mely nem túl nagy betűkkel, több ezerszeres sokszorozódásban a teljes épületbelsőre ki lett vetítve, és körülbelül így szólt: nagyon erősen sztár akarok lenni.

quenndomQueendom

Az este tízkor kezdődött Queendom, Szabó Veronika alkotása sem illik bele a színházi ízlésembe. De meg kell mondanom: bátor, korrekt, megkomponált és hiteles esemény. Valódi kérdésekről szól, mélyre hatol, eredeti, mert az alkotókból-előadókból ered minden részlete, nem ékeskedik más tollával. Leginkább a szerb fiatalok Macho Menjével állítható párhuzamba, mert a központi kérdésfelvetése hasonló, csak női oldalról: miért kell a nőknek folyton elvárásoknak megfelelniük, miért nem fogadja el a környezetük olyannak őket, amilyenek valójában. A performansz leginkább az ellen kel ki, hogy a nőknek az idilli szépséget-finomságot-kellemet kell megjeleníteniük, még akkor is, ha belül egészen másak. Például ők miért nem lehetnek slamposak, ápolatlanok, közönségesek és agresszívek, amikor a férfiak ezt mind megengedhetik maguknak? A darab vége felé élvezhetünk is egy nagy adag macsó- és nyálasférfi-gúnyolót, előtte viszont a nők mutatják be – leginkább szó szerint kendőzetlenül –, hogy milyenek is valójában. Vagy milyenek szeretnének lenni legalább néha.

Az üzenetet érteni vélem, és azt is, hogy ez egy megfogalmazási módja az igazságnak. Két ok miatt idegenkedem mégis a Queendomtól. Az egyik, hogy nem érzékelem benne a színházi trendet. Egyszerűbben: nem tudom, vezet-e valamerre ez az út. Fokozható-folytatható-e ez a fogalmazásmód, lehet-e még mélyebbre nyúlni, lehet-e még meztelenebbnek mutatkozni? A másik ok, hogy nem tudom jó szemmel nézni a színpadi ízléstelenséget és közönségességet, sem férfinál sem nőnél. És azt tudni kell: a szándékosan, nemes céllal színpadra vitt ízléstelenség és közönségesség is ízléstelenség és közönségesség.

TESZT 2018

Temesvár, 2018. május 20-27.                                            

 

© 2016 KútszéliStílus.hu