Patak Márta: Megyünk Hawaii-ra

Joe DiPietro: Ügyes kis hazugságok -

Egyszerű kritikusa vagyok műnek és előadásnak, csakúgy, mint filmnek vagy regénynek: ha elhiszem, amit mondanak, akkor remek, ha nem, akkor rossz…

Jól indul a színházi délutánom, a plázára hajazó főbejárat előtt botlatókő fogad, rajta idézet a Marat-ból. Vadonatúj a régi színház is, az új részt sem akarták erőszakosan hozzányomnia régihez, színben is, alakban is jól elkülönülnek egymástól. A Joe DiPietro-darabra jegyünk ugyan nincs, de remélem, két embert akárhogyan is leültetnek, különben színházból még úgy nem mentem ki, hogy nem láttam az előadást, még ha nem is volt pénzem jegyre. Egyetemistakoromban a Búcsúelőadásra például a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója engedett be bennünket annak idején. Ott álltunk ketten, jelentőségteljesen fixíroztuk a bejáratot, aztán mikor már mindenki eltűnt, bekísért bennünket.

Százszemélyes a kamara nézőtere, hm, a ruhatárban százhúsz kabátnak van helye, nem értem, minek ez a plusz húsz. Száz forint kabátonként, még az hiányzik, hogy a mosdóba is egy százasért engedjenek be, mint a benzinkutak nagy részénél. Tízezer forint előadásonként, nem kicsinyesség? Vajon megér ennyit? Ám ezek a csomók a kákán már az idegességem apró jelei, miközben arra várunk, hogy a nézőtéri ügyelő vagy az ültető feljöjjön, és megmondja, mi a helyzet odalent, le tudnak-e ültetni bennünket. Pótszékre is akár, ha minden kötél szakad, ezt még az elején hozzátettem.

ügyes1Hüse Csaba és Kéri Kitty / A képek forrása a Csiky Gergely Színház fb-oldala

A várakozás idejét kihasználva meglátogatom a mozgássérültek számára kijelölt mellékhelyiséget, körülnézek, amennyire lehet. Minden új, tiszta, működik, mellette lift, odalent büfé, az előtérben pedig még ott tolong az a majd’ kilencvennyolc néző, akik mellé esetleg beférünk majd mi ketten is századiknak. Meleg van. Nyolc perccel múlik három, amikor az ültető szól, hogy mehetünk, van két hely, igaz, nem ülhetünk egymás mellé, pedig a kedves pénztáros a nyomaték kedvéért még azt is mondja a helyéhez ragaszkodó hölgynek, aki mellett felszabadult a másik, hogy budapesti vendégek vagyunk, engedjen egymás mellé bennünket. Nem tiltakozom, hogy én Leányfalun lakom, amúgy meg kaposváriként is itthon vagyok, de ezek már gondolatvillanások, részletkérdések, liftbe be, hiába erősködöm, hogy gyorsabb gyalog, nincs kecmec, indulás, késésben vagyunk, ránk várnak, kezdeni kell az előadást.

Egyszerű kritikusa vagyok műnek és előadásnak, csakúgy, mint filmnek vagy regénynek: ha elhiszem, amit mondanak, akkor remek, ha nem, akkor rossz, és ha jól érzem magamat az orrom elé teremtett világban, akkor remek, ha meg nem, akkor persze rossz. Ez az alap, innen jöhetnek a fokozatok, de már csak a remek szinonimái, kitűnő vagy zseniális, attól függően persze, hogy mit képesek kihozni belőlem.

A darabról nem sokat tudtam, a rendezőről és a szereplőkről sem, Kéri Kittyt színpadon még nem láttam, a színházi életet az utóbbi időben igen távolról szemlélem, mindez persze nem dicsőség, egyszerűen így alakult, drámát írok, színházba nemigen megyek, és ezt most csak azért mondom, hogy teljesen elfogulatlanul ültem be az előadásra, egyedül a darab címe zavart kicsit, Clever Little Lies, Ügyes kis hazugságok, de ezért inkább a szerzőt kárhoztassuk, ha kell egyáltalán, nem pedig Puller Istvánt, a fordítót.

ügyes2Kéri Kitty

Apa, Bill, fia, Billy, anya, Alice, meny, Jane (Mészáros Tibor, Hüse Csaba, Kéri Kitty, Szvetnyik Kata) és az időnként felsíró Emily, a három hónapos kisbaba. Négy szereplő, teljesen hétköznapi, egy mondatban összefoglalható történettel: a kisbabával elfoglalt feleség hanyagolja a férjet, aki a mellőzöttség állapotában egy huszonegy éves személyi teniszedzőnél talál vigasztalást.

Rögtön az elején megállapítottam, hogy az apát és a fiút játszó színész között nincs nagy korbeli különbség, izgultam is, vajon Mészáros Tibor hogyan fogja elhitetni velem, hogy Bill Billy apja, aztán hogyan, hogy nem, az előadás végére Mészáros Tibor a szemem láttára hozzáöregedett a szerepéhez, és elhitette velem, hogy ő az a kissé pipogya férj, aki imádja a feleségét, él-hal a családjáért, és persze a legapróbb konfliktus esetén is a whiskyben keres és talál menedéket otthonában. Ő az a férj, akit mindig túlbeszélt a felesége, ennek ellenére hűségben leélt egy életet mellette, sohasem csalta meg, és most is hamar visszajön majd hozzá, amikor hirtelen kiderül, hogy őt bizony felszarvazták.

Felesége, Alice, a fitnesz-lady telefonon meséli a könyvesboltja üzletmenetét. Szívet melengető, ahogy egy telefonbeszélgetés során öt-hat mondatban összefoglalót kapunk a könyv és az olvasás világhelyzetéről, és ha eddig netán fenntartásaim lettek volna, ettől a pillanattól fogva bizony otthon érezhettem magamat az előadásban, hála Kéri Kittynek, aki a pink szegélyű sportnadrágjában is meggyőzően rácáfol a sztereotípiára, hogy minden amerikai fitnesz-lady ostoba, üresfejű liba.

ügyes4Mészáros Tibor és Kéri Kitty

Egy Hawaii-ra tervezett utazás körül pattanásig feszül a helyzet, és már majdnem borul a bili a fiataloknál, aztán borul is, csak éppen nem a fiataloknál. Alice mesélni kezd, erősen borult ég helyett a derült részből jön a villámcsapás. Több mint húsz évvel korábbi a történet, még a könyvtároskodása idejéből való, amikor Arthur, a végzős egyetemista naponta bejárt, és egymásba szerettek. Találkozgattak, föl is ment hozzá a kollégiumba, de nem rúgta föl miatta a házasságát. Réges-régen múlt az egész, mi több, Arthur nem is él már.

Ez a vallomás a darab tetőpontja, az anya feláldozza magát, hogy mentse a fia házasságát, és innen már csak a megoldás felé haladhatunk. Ezen a ponton félve vártam, vajon az amerikai közeg elbírja-e a drámai végkifejletet, vagy muszáj a happy end, hiszen vígjátékban vagyunk, pedig ahogy Billy maga is idézi az egyik jelenetben az apjának, neki is joga van a boldogsághoz, amúgy meg tudott tény, hogy ez bele is van foglalva az Egyesült Államok Alkotmányába.

Az előadás legszebb pillanatai közé tartozik a zárójelenet, ahogy ül magába roskadva a két szülő, aztán egyszer csak Alice megszólal, menjünk aludni, mire Bill, várjunk még harminc másodpercet. Ezt a harminc másodpercet ajándékba kapjuk, miután a fiatalok az anyai vallomás után boldogan (?) újból egymásra találnak. Ezzel a harminc másodperccel ússza meg a szerző, vagy gyanítom, inkább a rendező, hogy olcsó megoldással vessen véget egy korántsem ennyire egyszerű helyzetnek, hagy gondolkodási időt, Billnek és a nézőnek, hiszen mégsem egészen egyértelmű, hogy az anya példáján okul majd a fia, és kiszeret a párductestű Jasminból. Csakhogy Jane és Billy ekkor már kivonult a színről, az ő helyzetüket egyelőre megoldja a hawaii út, Billnek és nekünk, nézőknek pedig marad a hazugságban leélt élet terhe, kezdjünk vele valamit. Van rá harminc másodpercünk, miközben ott ül velünk szemben, a kanapén Alice a bűnével, mellette a magába roskadt Bill, aki bár a gyűrűjét is letette a bárpultra, mégis visszajött. Velük együtt emészthetjük a történteket, mielőtt még fölállnánk a helyünkről a boldog tudattal, hogy minden jó, ha jó a vége.

ügyes3Mészáros Tibor és Szvetnyik Kata

Annak ellenére, hogy kifele menet az első sorban ülő egyik néző megjegyezte a társának, hogy kicsit közel volt az a teniszütő, egyértelműen nyer vele a darab, hogy a kamarában, és nem a nagyszínpadon játsszák. Kár is hangsúlyozni, miért, testközelből szinte bőrfelszínen érzékelünk mindent. Nevetünk, mert rengeteg a humoros helyzet, így nem is fáj annyira az igazság, hatni viszont ugyanúgy hat, ha nem még sokkal jobban, mint amikor csomagolás nélkül, közvetlenül az arcunkba vágják. Nézőként sokszor többet tudunk, mint szereplőként a család valamelyik tagja, így aztán izgulhatunk, végig feszültségben tartanak bennünket, hogy vajon merre alakul a helyzet, mit lép majd, akit érint a hazugság.

A színpadkép ügyes technikai megoldásokkal, kimondatlanul bár, de Alice edzéstervének részeként vált öltözőből lakásbelsőre, lakásbelsőről autóbelsőre és vissza, Kéri Kitty maga tologatja, forgatja a berendezési tárgyakat zenére, ritmikus mozdulatok kíséretében. Kevés díszlettel sokat mondani, ez a lényeg, bárpult whiskyvel, a nappali berendezéséből a szükséges kanapén és dohányzóasztalon kívül a könyvespolc és persze a könyvek a lényeges elemek. Fontos szerepet játszik a hangfalként szolgáló rádió, melyből vegyesen szól amerikai és magyar zene, rá-ráerősítve a színpadon zajló párbeszédekre. Látszik az összehangoltság, mindig kellő időben szólal meg és marad abba a zene, de nem csak úgy egyszerűen, mindig valahogy viccesen, talán mert éppenséggel valaki hozzávág egy tárgyat. A rendezés sok ilyen apró megoldással él, mozdulat és mondat is ráerősít egymásra.

Mondom, kitűnő rendezés, kitűnő színészi alakítások, szemlátomást mind a négy szereplő azzá lesz a játékban, aki, a négy színész hitelesen tud azonosulni darabbeli önmagával ebben a vígjátéknak álcázott párkapcsolati drámában, amelyben így vagy úgy, de valahogyan mindenki találva érezheti magát.

Augusztus 8-án, az Anna Grand Hotel dísztermében mutatták be a darabot Balatonfüreden, és remélhetőleg Kaposváron is megéri majd az ötvenet, mint a Madáchban, ahol 2016 óta játsszák Szirtes Tamás rendezésében.

Szerencsém van, hogy a kamarában és nem a nagyszínpadon láthattam az első előadást a frissen felújított Csiky Gergely Színházban, mert a pillanatnyilag elérhető kínálatból egyik darab sem vonzott különösebben, és sajnos nem úgy vagyok már a kaposvári színházzal, mint a 70-es és 80-as években, amikor mindegy volt, mit adnak, mentem minden este, és nem kellett csalódnom semmiben. No de kár azt visszasírni, elmúlt. Végül is más időket élünk, mint akkoriban. (…) Más időket élünk, a körülmények ma mások.[1]

 

Joe DiPietro: Ügyes kis hazugságok

Játsszák: Kéri Kitty, Hüse Csaba, Szvetnyik Kata, Mészáros Tibor.

Fordította: Puller István. Díszlet: Hosszú Anita. Jelmez: Wachtler Tímea. Világítás: Memlaur Imre. Szcenika: Szalai József. Ügyelő-segédrendező: Kocsmáros Vivien. Súgó: Sipos Kata. Rendező: Szalma Tamás.

Csiky Gergely Színház, Kaposvár, Kamaraszínpad, 2019. december 29.

[1]In: Peter Weiss: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában

 

© 2016 KútszéliStílus.hu