Sarok Ildikó: Egy kellékes tizenegyszer

Csütörtököt mondok? – Kisspista önálló estje

Pisti számomra a két lábon járó kaposvári színháztörténet.

Kiss István, vagy ahogy a szakmában ismerik, Kisspista, a kaposvári Csiky Gergely Színház kellékese tizenegyedik alkalommal játszotta Csütörtököt mondok? című önálló estjét a Thealter Fesztiválon 2019 augusztusában. Én pedig a premiertől kezdve az összes alkalommal – legyen az Kaposváron, a Balaton partján, Nagyharsányban vagy akár Szegeden – a nézőtéren ültem, és figyeltem, hogyan mesél nekünk az őrült kellékes életről, színházról és azokról, akiknek életük a színház. Mert, ahogy mondani szokta, a „kulisszák mögül minden másképp látszik”.

01 kp 800Fotók: Kopácsi Adrián

Kisspista 1989-ben, amikor a kaposvári színházhoz került, még éppen elkapott egy jó hullámot. Illusztris személyek foglaltak helyet a felvételi bizottságban, és bár nagyon igyekezett színészi képességeit bemutatni, még csoportos szereplőnek sem vették fel a társulatba. De hősünknek ez a kudarc sem szegte kedvét. Az igazgató úr elutasítására is csak annyit felelt: „itt maradok akárminek”. Ezzel a döntéssel pedig kezdetét vette Pisti legnagyobb kalandja. Színházi akármiként kezdte, de nála többet ma már kevesen tudnak az egykor legendás teátrum elmúlt harminc évéről. Olyan művészekkel dolgozott együtt, akiknek neve egybeforrt az egykori Csiky Gergely Színházéval. Amikor pedig már omladozni kezdtek a falak, Pisti naplóírásba fogott.

Ebből kerültek ki azok a szövegrészletek, amelyek – Tóth Géza rendező segítségével és bátorító noszogatásával – hosszú, izzadságos hónapok, és lopott próbaidők után előadássá formálódtak. Így lett Kisspistából előadóművész, aki egyedül kiállva a világot jelentő deszkákra viszi tovább a Kaposvár-jelenség hírét.

Felelősségteljes küldetés ez, de Kisspista mégsem riad meg tőle. Nincs is miért, hiszen nagy színházcsinálóktól lesett. Megtanulta, hogy „a színház nem szelíd intézmény”. Tudja, hogyan szője a sorok közé véleményét a mai politikai és színházi helyzetről. Néha elég egy-egy hangsúlyt megváltoztatnia, és a vájt fülűek máris hallják Pisti szavainak mögöttes tartalmát. Kritikus a múlttal, de a jelennel szemben sem kíméletes. (Talán ez is az oka, hogy a THEALTER fesztivál óta fel sem merült a Csiky vezetésénél, hogy darabját újra játszhatná a színházban.)

03 kp 800

Ha meg akarnánk határozni előadása műfaját, alighanem gondban lennénk. Ahogyan maga Kisspista, úgy a produkciója sem szorítható keretek közé. Az „őrült kellékes elnyújtott órája” alatt, ami egyébként már az előtérben (vagy éppen az utcán) elkezdődik, hallunk történeteket, látunk videó-részleteket a Csiky régi előadásaiból, előkerülnek ikonikus kellékek fontos bemutatókból. Ezt a sokszínűséget tetézi csak, hogy Pisti nem vallja magát színésznek. Kikéri magának, ha művész úrnak szólítják, de még azt is, ha „lavóros úr”-ként szólnak utána, mert „a kellékeseket nem szokták urazni”. Az előadásmód olykor a fizikai színházat is eszünkbe juttatja, hiszen Kisspista ha kell, fejen állva verset szaval, vagy ha közönségét arra vevőnek találja, jutalomként egykezes fekvőtámaszokat nyomva mondja el Adytól A tűz csiholóját. Mert ezzel is üzenni akar.

Egyik legkedvesebb emlékem a Csütörtököt mondok?-ból, amikor egy kaposvári előadáson bedugva maradt a rezsó, amin a hajmosásához szükséges vizet melegítette. Aztán persze ráhullott egy dohányzacskó, majd szépen lassan olvadni kezdett a főzőlapon. Füstölt, büdös is volt, a közönség pedig izgatottan várta, hogyan jön ki ebből kellékesünk, mert Pisti a játék hevében semmit nem vett észre. Aztán persze olyan könnyedséggel szüntette meg a problémát, mintha mindennap ezt csinálná ötven, őt figyelő ember előtt. Még a szerepéből sem esett ki. Bár hogyan is tudott volna? Nála jobban senki nem tudja a darabbéli Kisspistát alakítani.

04 kp 800

Az előadás egyik legnagyobb erénye, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Nem rejti takarófal mögé súgóját és egyben rendezőjét, Tóth Gézát. Leleplezi és bemutatja a színház kulisszák mögötti világát is. Géza a színpad szélén ül félhomályban, kezében egy példánnyal, Pisti pedig, ha segítségre van szüksége, kiszól Gézának, aki normális hangerővel elárulja neki, hogy mivel folytassa. Tizenegy előadás után sem sikerült rájönnöm, hogy hányszor vert át, és hányszor kért valóban segítséget. Nem is szeretném igazán tudni. Számomra ettől lesz emberközeli az előadás.

És emellett még attól, hogy megismerjük Kisspista azon oldalát is, amely a színházi világon kívül esik. Egyértelműen kiderül a Csütörtököt mondok?-ból, milyen fontos számára a család. Megismerjük a gyerek Pistit és családját, akiknek nem volt gondtalan az életük. Apját politikai okokból a párt száműzte. Nem volt sok pénzük, mégis gazdagok voltak, mert szerették egymást. Apja a tanár „Ferikém, mi légyen a gyerekből?” kérdésére csak azt válaszolta: „Ember.” Az előadás során fel-felbukkanó apai tanácsok, tanítások rávilágítanak arra, mennyire hiányzott gyerekkorából az édesapja. Már az is sok mindent elárul, hogyan emlékezik vissza az egyes családi történetekre, mennyire elérzékenyülten mesél róluk.

Nem kötelező színházrajongónak lenni ahhoz, hogy élvezzük az előadást. Úgy tárul elénk a híres teátrum és a Kiss család múltja, hogy még annak is fenntartja a figyelmét, aki ezelőtt a Csiky Gergely Színházról sem hallott, nem hogy Kisspistáról, a kellékesről. Aki pedig ismeri a szóba kerülő előadásokat és alkotókat, igazi kulisszatitkokat tudhat meg a legendás időkből. Képzeletben mi is ott állunk Kisspistával a Konzum Áruház átvert pénztárosnője előtt, vagy szorítunk neki, hogy gimisként lopni tudjon magának a Bizományiból cipőt télire. Cinkostársává tesz minket.

05 kp 800

A bő másfél óra alatt együtt nevetünk, de néha összeszorul a szívünk, és inkább sírni volna kedvünk. Isszuk Kisspista szavait, azt sem vesszük észre, mikor ver át bennünket. Pedig rendre felhívja rá a figyelmünket. Aztán már az Unicumot isszuk Kisspistával, mert zavarában félbeszakítja a tapsot, és koccintásra invitálja közönségét. Koccintásra és ölelésre. A balatonföldvári premieren például a közönség addig nem mozdult a nézőtérről, ameddig Pisti a színpadon volt. Azt is áhítattal figyelte mindenki, hogyan pakolja össze a kellékeit ládájába, pedig az már rég nem a produkció része volt. A jó kellékes csak az előadás utáni teendőit végezte.

Pisti számomra a két lábon járó kaposvári színháztörténet. Nem tudok olyat mondani neki, amiről ne lenne rögtön sztorija. Mert van még tartalék a naplójában. Sokan várjuk a folytatást, és bízunk Pistiben, mert tudjuk, csak idő kérdése, és egy másik darabbal sem fog csütörtököt mondani.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu