Varga Kinga: Blanche és a kísértetek

A vágy villamosa Tatabányán

A Blanche-ot alakító Kerekes Éva – a három játszótárssal közösen – a legfinomabb ecsetvonásoktól a legnagyobb kitörésekig mindent bemutat. A valóságos személyeken kívül képzelete árnyalakjai is körülveszik, főként a fehér alak, aki idekísérte.

A négy részre osztott forgószínpad realista terébe Blanche hófehérben érkezik rendezői jobbról, fehér kosztümben, fehér sálba burkoltan, napszemüvegben, még a cigarettás doboza is hófehér. Nyúlánk, fehér férfialak kíséri, a bőröndjét is cipeli. A zene, mely közben szól, olaszos hangzású, megeleveníti az érkezés momentumát. Látvány és hangzás mozgóképbe komponálása egyébként is jellemzi a tatabányai Jászai Mari Színház A vágy villamosa című előadását.
Már az első pillanatban gyanús a Blanche-ot kísérő fehér alak, a nézőtérről hallatszó megállapítás, „ez valami modern rendezés" is ezt fejezi ki. Azonban az első párbeszéd szavait meghallva, a forgószínpad első negyedének tüzetesebb megvizsgálásakor nyilvánvalóvá válik, hogy a dráma szövege nincs kifordítva magából, és a tér berendezése is a konvencióknak felel meg. Innentől kezdve egyértelművé válik, hogy a drámát hagyományos értelmezésben játsszák el, tehát a fehér alak jelentőségét a testvéréhez egyedül érkező Blanche kíséretében nem a klasszikus – formabontó ellentét mentén kell elhelyezni. A szöveget sem fordították újra, Czímer József változatában csak a káromkodásokat „frissítették fel".

vagy1Balázs Áron és Kerekes Éva / fotók: Szvatek Péter

A forgószínpad terei a lakás előtti területet (a tűzfalat), a Kowalski-házaspár nappaliját, a hálószobájukat és a fürdőszobájukat mutatják meg. A forgás nem jelent teljes átjárást, hiszen beljebb és beljebb haladva a fürdőszobáig lehet csak eljutni, illetve onnan vissza. Amennyiben a fürdőszoba és az utcafront között történik fordulat, abban mindig benne van a megmutatás eltávolító gesztusa is. Ezzel a háromoldalú kukucska színpad, a falon való átlátás nézői képessége erősödik meg.
Blanche ide érkezik, hogy menedéket találjon, hiába próbál azonban további ajtókat kinyitni, a fürdőszobán túl nem juthat. Itt mártózik meg, amikor csak lehet, abban a mélységes kádban, ahonnan ki sem látszik, hogy nyugtalan idegeit pihentesse és elkábítsa. Az alkohol és a fülledt hőség elegyével így már megteremtődik a delíriumos állapot, amelyben létezni bír, és amelyben múltjának árnyai (fejbelőtt halott férjével együtt) keverednek jelenlegi környezetének tagjaival. Vibráló lénye betölti ezeket a szobákat. Egy idegen látogatása, beköltözése az intim térbe mindig felzavarja azt az állapotot, ami előtte volt. Blanche húga, Stella és férje életének színtere, a tettlegességtől sem mentes szenvedélyes házasság is felbolydul a nem várt nővér betoppanásától. Blanche alvási lehetőséget a konyhában/közös térben kap, eleve mindig útban van, s hiába jegyzi meg (ál)szemérmesen, hogy őt zavarni fogja sógora közelsége, ő az, aki zavar. Furcsa, kosztümszerű ruhái, játékékszerei hamisnak tetszenek ebben a világban. Műveltsége és érzékenysége elemeli ettől a közegtől, itt nem találhat menedékre. Különös fogékonysága az emberek iránt még képessé tenné az alkalmazkodásra, de a közeg kiveti magából, pontosabban erőszakkal kiszakítja azzal, hogy ápoltként elviteti. Sok terhet cipel magával. Szeretett férje homoszexuális orientáltságának napfényre kerülése és a férfi öngyilkossága miatt idegösszeomlást kapott. Azóta számtalan (akár pénzért is létesített) viszonya a teljes elbizonytalanodás szélére sodorta, tanítványához fűződő szexuális kapcsolata tanári állásának elvesztésével is járt. Az általa gondozott szülők is meghaltak már, a családi birtok pedig elúszott. Ekkora problémahalmazból egy kis rész is bőven elég volna a teljes összeomláshoz. A három ember, aki segíthetne rajta, azonban nem tud és nem is akar.
Stanley, a sógora és közte az első pillanattól kezdve dominanciaharc alakul ki. Blanche az ő foteljába ül, az ő italát issza, és ez rettenetesen zavarja a férfit. Érez benne valami hamisságot, valami megjátszást, valamit, amit nem ért, holott egyszerűen csak izgatja ez a nő. Blanche ezzel tisztában van, ki is mondja, hogy a dolog nem lenne ellenére. Kerekes Éva és Balázsi Áron kettőse e tekintetben ritkán érezhető erővel bír. A színész első feltűnése már magában rejti a nagy találkozás lehetőségét, a rendezés pedig ezt sikeresen ki is emeli azzal, hogy a hálószobába belépő, tehát mozgásban lévő Stanley az álló Blanche-ot látja meg maga előtt. A darab dramaturgiai csúcspontja, az erőszakjelenet ábrázolja ennek a kicsavart kapcsolatnak az igazi természetét. A magát leplezni akaró Blanche, mint gyakran, magánál tartja a napszemüvegét, hol rajta van, hol nem, most a kezében van és babrál vele. Tüllruhás maskaráját hordja, éppen túl van a szakításon Mitchcsel, az utolsó mentsvárnak tekintett férfivel, mikor Stanley szintén eléggé ittas állapotban, feleségét a szülészeten hagyva, egyedül találja ezt a számára olyannyira irritáló és egyben izgató nőt. A könnyed, napszemüveges, rózsaszín tüllruhájában tündérszerű, lebegő lény ráül Stanley lábára, froclizza, kokettál vele, majd mikor a férfi megvadul, ő is szenvedélyes lesz. Az asztal alatt beteljesedő aktus az erőszak felé billen el, de mégiscsak egy vad násztánc, amely Blanche valósághoz fűződő törékeny viszonyát végleg elszakítja.

vagy2Kerekes Éva és Balázs Áron

Blanche és Stella régóta nem látták egymást. Bakonyi Csilla és Kerekes Éva még hasonlítanak is egymásra, egyformán elkészített frizurájuk és hajszínük legalábbis ezt a benyomást kelti. A gyerekkori emlékek miatt közvetlenül beszélnek egymással, az idejük nagy részét is együtt töltik, de Stella igazán soha nem állna ki a nővéréért, sőt, ő viteti el arra hivatkozva, hogy jobb lesz neki így. Blanche is szereti a húgát, neheztel rá, amiért még nagyon régen elhagyta a családját és elköltözött, de ettől még megértő vele, sajnálja és rémült, amikor látja, hogy férje bántalmazza őt (de azért nem rest flörtölni sógorával).
Mitch, a sokkal fiatalabb helyi, művelt, jólelkű férfi még feleségül is elvenné Blanche-t. Schruff Milán kedves fiúnak formálja, aki egy pillanatra talán el is hiszi, hogy ez az intelligensnek, műveltnek, elegánsnak tűnő nő új reményt hozhat az életébe. Ám a csalódás különösen nem töri meg. Igazán egyikőjük sem hisz a kapcsolatban, csak eljátszanak a gondolattal. Randevújelenetük, amelyben átugranak egy tócsát és közben hamisan éneklik a Singing in the Rain-t, valamint a romantikus lánykérés, mindez olyan, mintha csak a képzeletüket vetítenék ki. Végül a megkísérelt szerelmi beteljesítés is félre megy. Mitch követelné a „szerelmi jussát", de nem tudja, hogy mit kezdjen a magát elhagyó és ezzel a menekülést feladó női testtel. Ebben az előadásban Mitch Blanche számára nem az utolsó remény, hanem csak egy külvilággal folytatott kommunikációs kísérlet.
Blanche tehát gyakorlatilag ezzel a három emberrel kerül kapcsolatba. Mindhárom szál fel van fejtve és ki van dolgozva az előadásban, így egy összefonódott hálót eredményeznek, amelyben a Blanche-ot alakító Kerekes Éva – a három játszótárssal közösen – a legfinomabb ecsetvonásoktól a legnagyobb kitörésekig mindent bemutat. A valóságos személyeken kívül képzelete árnyalakjai is körülveszik, főként a fehér alak, aki idekísérte. Minél kimerültebb, annál többször vannak rémlátomásai (az előadás sajátossága, hogy a képzeletbeli alakok láthatóvá válnak.) Végül egyértelművé válik a fehér alak kiléte: ő férje kísértete (Jaskó Bálint játssza). A történet lezárása, Blanche elvitele rendhagyó módon jelenik meg. Mivel ellenáll, képzeletére próbálnak hatni, az orvos (Crespo Rodrigo) udvarlónak adja ki magát, mellé ül a kádban, és úgy tesz, mintha csónakáznának egy álomnyaraláson. A felerősödő zene és a forgószínpad együtt produkál kifejező lezárást: a színpadforgásban megláthatjuk, hogy a Kowalski házaspár gyermekük megszületése után éli tovább egyszerű, háborítatlan életét, a fürdőszoba már üres, Blanche már nincs ott. Ez a megoldás hiányként láttatja Blanche-t, azt is kifejezi, hogy mégsem volt teljesen jelentéktelen az ittléte.

vagy3Bakonyi Csilla és Kerekes Éva

A rendezés érzékeny, finoman hangsúlyoz. A forgószínpad és a zenehasználat együttes és külön-külön használata áttűnéseket eredményez, a slágerdallamok, zenék ritmusának gyorsítása-lassítása és velük párhuzamban a színterek egymásba csúsztatása katartikus pillanatokhoz juttatja a nézőket. A tárgyhasználat is kifejező, példa erre Stanley karosszéke és a kád: eleinte egyszerű tárgyak, kellékek, ám átfilozofált jelentéssel bírnak az előadás végére. Amikor Crespo Rodrigo mint orvos belép a színre, és deus ex machinaként elvarrja a szálakat, egyfajta szimbolikus utalás is érzékelhető: a színház igazgatójaként levezényli a befejezést. Pálcájával int egyet, és meghajol. Méltán teheti, hiszen az előadás igazolja a törekvéseit.

Tennessee Williams: A vágy villamosa

Fordította: Czímer József. Díszlet: Cziegler Balázs. Jelmez: Kárpáti Enikő. Ügyelő: Laczkó Edit. Súgó: Dobos Erika. Rendezőasszisztens: Vágó Kata. Rendező: Guelmino Sándor.
Szereplők: Kerekes Éva, Balázs Áron, Bakonyi Csilla, Schruff Milán, Timkó János, Molnár Mariann, Maróti Attila, Tóth Rita, Crespo Rodrigo, Jaskó Bálint.

Jászai Mari Színház, Népház, 2014. április 4.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu