Kutszegi Csaba: Házhomlokzat-színház

STEREO Akt – Szputnyik Hajózási Társaság: Leselkedők – panico insecto –

Ragályként terjed a kísérletező színházban, hogy az előadásokban előre megírt szövegre nincs szükség, vagy nem kell azt rendesen megírni, mert magasabb érték a színészek improvizációja, mely szabadságot biztosít és előcsalja a kreativitást.

Én kapok elsőként kiütést a saját „egyrészt – másrészt" gondolatmeneteimtől, de mit csináljunk, ha a világunk olyan, hogy egyrészt azonnali és hangos elkötelezettséget vár a minősítések és leginkább az ide- vagy odatartozás kérdéseiben, másrészt viszont nem találhatni benne már egyetlenegy egyértelműen megválaszolható kérdést sem – leginkább éppen az értékminősítés és a világnézeti hovatartozás problémakörében. Például a budapesti független és a fővárosi, vidéki kőszínházi premierek döntő többsége egy ideje alig emelkedik a megszokott közepes színvonal fölé (egyrészt), ám a bemutatók java egyértelműen tartalmaz valamilyen körülírható és komolyan veendő értéket (másrészt).

leselkedok1

Fotók: Dömölky Dániel

A független produkciók esetében a legfőbb érték a kísérletezés (annak is a valamerre mutató változata). A zárójeles kiegészítéssel azt szeretném érzékeltetni, hogy részemről a kísérletezés uniformális másolását nem tartom kísérletezésnek (csupán a kísérletezés öncélú uniformalizálásának), éppen ezért, ha egy előadásra csak külsődleges ismérvek alapján rámondható, hogy „kísérleti", még közel nem vagyok elégedett vele. Ezzel látszólag igen magasra állítom a mércét, mert mintha nem akarnám megengedni a kísérletezőknek, hogy mindegyikük végigjárja a maga útját, maga érje el és tapasztalja meg a kísérletezés különböző stádiumait. De nem erről van szó. Magam is vallom: ez utóbbira mindenkinek joga van. Ám egy kísérletet lefolytatni csak egyszer van értelme, legalábbis, például a tudományos életben, ha már publikálták is annak eredményeit-tanulságait, senki sem bonyolítja le azt még egyszer. Akkor már nem is kísérlet lenne, hanem egy, már lefolytatott kísérlet újrademonstrálása. A művészetben mégis szinte alig látunk mást, mint mások által már prezentált kísérletek újrademonstrálását. Ez teljesen normális abban az esetben (és csakis abban az esetben), ha a kísérletező az egyéniségét és az eredetiségét beleviszi a folyamatba. A művészetben tehát nem feltétlenül új eredményekre, hanem új egyéniségekre van szükség. Ebből az is következik, hogy nem az a kísérletező a figyelemre méltó, aki a legújabb, legbátrabb és legszokatlanabb kísérletet újrademonstrálja, hanem az, aki szuverén egyéniség, és saját gondolatokkal és világlátással bír. Hogy mit ne mondjak: tehetséges.

leselkedok2

Ezzel el is érkeztünk Boross Martin Leselkedők című előadásához. A tehetséges rendező (ismét) tehetséges produkciót hozott létre. A közönség a Jurányi (volt) iskolaudvarán foglal helyet, az előadás pedig jórészt az iskolaépület homlokzatán játszódik. Izgalmas, változatos a tér: az udvar sarkában, a nagyérdemű előtt két, merőleges épületszárny találkozik, a jobb oldalin földszinti ablaksor, a szemben állón lépcsőházi „főbejárat", tőle balra egy földszintes, lapos tetős kis építmény, melynek létrán és az első emeleti ablakból megközelíthető tetején szintén zajlik a cselekmény. A nézők fülhallgatón hallhatják a harmadik emeleti „lakásokban" folyó dialógusokat is. Amelyik ablak mögött akció kezdődik, ott fény gyúl. A fény amúgy is fontos szereppel bír: a homlokzatra rendszeresen vetítenek, ami – szellemesen, bájos humorral – vagy kiegészíti-értelmezi a történést, vagy illusztrálja azt. A „történés" igen köznapi, de egyben szimbolikus is, kis részleteiben és egészében is áthallások bujkálnak, tehát színházi előadás ideális alapanyaga: a ház lakói megpróbálják kiirtani a vészesen sokasodó csótányokat. Mindeközben megannyi sors tárul fel, titkokról lebben fel fátyol, különböző színes karakterek válnak ismertté... Csak éppen dráma nem alakul ki. Persze ez nem is kötelező, mint ahogy a katarzis sem az, de mindezek híján a produkció csak egy kortárs színházi revü, 21. századi színházi divertissement-képek sorozata, melyek egy rovarirtás-sztori ürügyén mutatkoznak meg.

leselkedok3

Ragályként terjed a kísérletező színházban, hogy az előadásokban előre megírt szövegre nincs szükség, vagy nem kell azt rendesen megírni, mert magasabb érték a színészek improvizációja, mely szabadságot biztosít és előcsalja a kreativitást. Ez utóbbi értékek megjelenése kétségtelenül emeli az előadások színvonalát, de szerintem a Leselkedők értékét leginkább az emelné, ha egy rendesen megírt színdarabra épülne. Hely- és térspecifikus homlokzatszínházi előadásokon klasszikus és kortárs, veretes szövegű darabokat is meg lehet(ne) szólaltatni, legalábbis az ez irányú kíséretezés egyáltalán nem biztos, hogy feleslegessé teszi a színházban az előzetesen megírt drámát. Mit tegyek, ezt gondolom, miközben tisztában vagyok vele: egyrészt a progresszió lelkes híve, másrészt pedig vaskalapos maradi vagyok.

Leselkedők – panico insecto – (STEREO Akt – Szputnyik Hajózási Társaság)

videó: Karcis Gábor. animáció: Ásmány Zoltán, Mózes Anna. mozgás: Hegymegi Máté. jelmez, kellék: Veronika Keresztesová. zene, hang: Keresztes Gábor. technika: Balogh Zsolt (EVENT Stúdió). szöveg: Máthé Zsolt. alkotó munkatárs: Schnábel Zita, Szabó-Székely Ármin. produkciós asszisztens: Budavári Réka, Varga Brigitta. produkciós vezető: Rácz Anikó, Tóth Péter
rendező: Boross Martin.
szereplők: Bach Kata, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán.

Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, 2014. augusztus 22.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu