Varga Kinga: Julcsi naplója

Turbuly Lilla: Kosársuli; Viszlát, kosársuli!

...ideális világot mutat be, ahol a gyerekek segítőkészek, és érzékelik az elesett emberek problémáit, nem ítélik el társaikat mogorvaságuk miatt, hanem felfejtik annak indítékait.

Pöttyös könyvet olvasni életérzés és hangulat. Legalábbis így emlékszem vissza saját tapasztalataimból. Kedves, reális történetek, amelyekkel az ifjú olvasó (jellemzően lány) azonosulni tud, nekem ezt jelentette a mind pöttyökkel, mind csíkokkal tipográfiailag megkülönböztetett könyvsorozat (mintha az utóbbi az idősebb, 15 év körüli korosztályt szólította volna meg). Soha nem fogom elfelejteni, ahogy az egyik lakásleírást kétségbeesett idegrendszeri munkával igyekeztem ráhúzni legjobb barátnőm lakótelepi otthonára. Ezek az olvasmányélmények elengedhetetlenül összefonódtak a könyvek külalakjával, a hozzájutásukkal; családtagok, közeli ismerősök szakadtabb, borítóval nem rendelkező gyűjteményéből olvasta őket az ember, vagy pecsétes, könyvtári példányokhoz jutott hozzá. Ezek után nagy örömmel tölt el a könyvesboltok, könyváruházak hatalmas, borítójukkal színkavalkádot alkotó ifjúságiirodalom-kínálata, melyben bizony megtalálhatók a klasszikus pöttyös könyvek újrakiadásai és a friss munkáké is, melyek ezt a rangos külalakot vették fel magukra. Ilyen Turbuly Lilla kék, illetve narancssárga alapon fehér pöttyös Kosársulija és Viszlát, kosársuli!-ja is.

kosársuliA 13 éves, hetediket kezdő Homonnai Julcsi arra ébred az első kötet legelején, hogy a kapornaki bentlakásos kosárlabda-iskola kollégiumában van, sikerült tehát elérnie az engedékeny szüleitől kikönyörgött állapotot. Egyes szám első személyben kísérhetjük végig két köteten keresztül a kalandokat, melyeket cserfes természetével mindig ő generál, a bonyodalmakat, melyekre mindig ő találja meg a gyógyírt. Kosárlabda-iskolában vagyunk, tehát alapvetően mindent a csapatszellem hat át, ezek a gyerekek erkölcsösek, igazságérzetük a helyén van, ami jól szituált, de legalábbis szerető családi háttérre utal. Mindent igyekeznek önmaguk megoldani, de soha nem kell csalatkozniuk a felnőttek világában sem, mert ha még meg is gyűlik a bajuk egy-egy nagykorúval (mint például a második kötet arrogáns edzőjével, Tibi bácsival), a felnőttek többsége előbb-utóbb mégis melléjük áll, és nekik ad igazat. A felmerülő problémák és nehézségek ezzel együtt nem apróságok. Például rühjárvány terjed el, aztán az egyik lány, Linda anyukájáról kiderül, hogy veseátültetésre van szüksége, a többiek segítik, felkarolják osztálytársnőjüket, anyagilag támogatják, ezért az iskola közelében lakó idős Annus néninek bedolgoznak a háztartásban, vigyáznak egyik tanáruk kisgyerekeire, a fizetséget pedig barátnőjüknek adják. Mikor aztán Annus néni kórházba kerül, meglátogatják, vigyáznak a kutyájára, majd összehozzák a portás Lajos bácsival, hogy egyikük se legyen egyedül.

A könyv tehát egy nagyon ideális világot mutat be, ahol a gyerekek segítőkészek, és érzékelik az elesett emberek problémáit, nem ítélik el társaikat mogorvaságuk miatt, hanem felfejtik annak indítékait. Ám ez néha egy kicsit túlzottnak érezhető, nevelő és ismertető célzat bomlik ki belőle, nem csak a kedves történetek elővezetése, hanem mintha egy tanmese volna. Pedig Julcsinak és legjobb barátnőjének, Dórának (aki rendkívül művelt pszichológus édesanyjától sokat lesett el az emberi kapcsolatokról) az iskolai élet háttere előtt szövődő tiszta és őszinte barátsága, az általuk segített Linda „bevétele a körbe", illetve a környezetükkel ápolt kapcsolatok, mint az odafigyelés az idős nénire – mindezek eleve nagyon erős szituációteremtő helyzetek. Ehhez adódik még Julcsi „szerelmi élete": tetszik neki Zoli bácsi, a nevelőtanár, Karesz, az egy csókban majd a második kötet végén beteljesülő nagy szerelem és Bence is, aki egy kicsit megkavarja a történetet. Megjegyzem: jómagam nem igazán tudom megítélni, hogy 13-14 éves, hetedikes-nyolcadikos gyerekeknek mennyire központi kérdés a gyakorlati vonatkozásokat is maga után vonó szerelmi vágyakozás...

viszlat-kosarsuli

Mindkét kötet egymás nélkül, önállóan is olvasható, ám a második kötet ügyes megjegyzésekkel visszautal az első elengedhetetlenül fontos történéseire. A fejezetek egy-egy kis kalandot mesélnek el, a summázat egy-egy kiemelt mondattal a fejezet élén olvasható. Könnyen kezelhető, megérthető tehát a szerkezet és a nyelvezet is. Keszeg Ágnes rajzai arcot adnak a szereplőknek, de mindezt úgy, hogy kellőképpen hagyják szárnyalni a fantáziát. A monológszerűség és a második könyv Dórinak címzett levelei, a tipográfiailag a fejezet élén kurzívval jelölt részek sajátos nézőponthasználatról árulkodnak (mi, olvasók végig Julcsi verzióját érzékeljük). A sok apró történetszál mind beleolvad a szövegfolyamba, az események nem bontakoznak ki egészen, nincsenek megélve, inkább csak el vannak mesélve, jelzésszerűek.
Ezzel együtt Homonnai Julcsinak nagyon mozgalmas a hetedikes és nyolcadikos kori élete. Mi marad neki a gimnáziumra, ahova – megnyugvással vehetjük tudomásul – Dórival és Karesszal egy osztályba felveszik... Ez már egy másik kérdés. A folytatás várat magára. Annál is inkább, mert a Kosársulikban vannak olyan pillanatok, melyeket nem lehet elfelejteni. Ilyen a Dórival szövődött kapcsolat megpecsételése barátsággömbbel és a hetedik végén Karesznál tett kórházi látogatás, melynek kifutása a lány csuklóbelsőjére lehelt csók. Ilyen kifejtett-kifejlett szituációból szívesen élveztem volna többet.

Turbuly Lilla: Kosársuli, 2011; Viszlát, kosársuli!, 2014, Móra Könyvkiadó, Pöttyös Könyvek

 

Trailer

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu