Kirilla Teréz: A végállomás az illúzióvesztés

Beaumarchais: Figaro házassága

Mozgása olykor kisfiúsan suta, máskor viszont mintha egy táncos virtuozitásával kivitelezné, arcjátéka hol bájos, hol csúfondáros, hol szerelmes vagy merengő kifejezést sugall, ahogy a helyzet és a komédia műfaja megkívánja.

Azon töprengtem, miközben a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterén az előadásra vártam, hogyan lehet egy 18. századi drámát úgy megrendezni, hogy mondanivalója aktuálisnak tűnjön három évszázaddal később is? A darab irodalomtörténeti értelmezését ismerve a feladat nem is lehet olyan egyszerű: a francia író darabjaival hozzájárult annak a kulturális-politikai mozgalomnak a kibontakozásához, amely végül a királyság megdöntéséhez vezetett. Egy olyan darab kapcsán, melyben a bonyodalom egyik csomópontját az a kérdés jelenti, hogy élhet-e egy földesúr az „első éjszaka jogával" (mely jog valóban létezett a középkorban, de a történészek szerint semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ezt a gyakorlatban is alkalmazták volna), rögtön összetett problémakör állítható fel: meddig avatkozhat be a hatalom a magánéletbe, a hatalommal bíró (a gróf) és az alávetett (komorna) viszonyát hogyan lehet átértékelni olyan feltételek közt, amikor a társadalmi gondolkodás fogékonnyá válik az individualitás jogaira, amikor az egyén egyre inkább úgy gondolja, joga van élete intim területein (amilyen a szexualitás) szabad, önálló döntést hoznia; hogyan viszonyul a hatalom az egyén szabad döntéseihez, hová vezet az, ha megtagadja az egyéntől ezt a jogot, illetve milyen perspektívák nyílnak meg akkor, ha partnerként csupán befolyásolni igyekszik a döntést.

Figaro jaraiJárai Máté / fotók: Fehér Alexandra

Mint tudjuk, Beaumarchais darabjában a bonviván Almaviva gróf (a győriek előadásában szerepét Csankó Zoltán játssza) elvileg elfogadja, hogy nem élhet az első éjszaka jogával, noha azt még nem törölték el, ám mivel a komornát nagyon kívánja, megpróbál a csábítás eszközeivel élni: hozományt ígér Susanának (Mihályi Orsolya) a Figaróval (Járai Máté) kötendő házasságához, de cserébe azt kéri, az esküvő éjszakáján a lány engedje meg, hogy a magáévá tegye. A társadalmi mentalitás fejlődésének egy új szakaszába érkeztünk tehát, amikor a hatalommal bíró ugyanazt a célt többé nem a hatalomgyakorlás brutális jogainak érvényesítésével kívánja elérni, hanem a vonzás, a csábítás révén, amellyel elismeri ugyan a „szív jogait", az egyéni döntés szabadságát, de korlátozni próbálja a döntés szabadságának kibontakozási lehetőségeit: a hozományt, amire az ifjú párnak, különösen a vőlegény tartozásai miatt, oly nagy szüksége lenne, a saját vágya beteljesítésének feltételéhez köti. Izgalmas terepet kínál tehát a darab a hatalom és az egyéni szabadság konfrontálódásának ábrázolásához, melynek bizonyos vonatkozásait akár aktuális tartalmakkal is telíteni lehetett volna. A másik út, amit a darab a rendező számára kínál, legalábbis az én elképzeléseim szerint, hogy a politikai vonatkozásoktól eltekintve, az emberi drámára tegye a hangsúlyt, az emberi viszonyok, érzések felől közelítve meg. Elképzeltem, ahogy Alvis Hermanis stílusában, akinek egy Csehov-rendezését láttam valamikor, meg lehetne teremteni a díszlettel, jelmezekkel a korhű hangulatot, a commedia dell'arte eszközeivel pergővé lehetne tenni ezt a cselekkel, csapdákkal, intrikákkal teli történetet, ami már oly ismerős lehet egy 21. századi sokat látott néző számára, s az ismerős, olykor pezsgően vidám közeg és stílus otthonossága nem vonná el a figyelmét a történet realisztikus-pszichológiai átélésétől és értelmezésétől...

Figaro agocs-molnar

Agócs Judit és Molnár Zsolt

Kíváncsian vártam tehát az előadást, amely végül egy szünettel több mint kétórásra sikeredett. Úgy tűnt számomra, hogy a rendező Erdeős Anna jobbnak látta, ha a hangsúlyt nem a darab politikai vetületére teszi, egyetlen olyan dialógus, vagy jelenet nincs az előadásban, mely, ha nem is érthetővé, de legalább elképzelhetővé tenné számunkra, miért is várta a szerzőt az első előadás végén fegyveres őrség. A díszlet és jelmez (Taksás Mihály és Baracsi Orsolya munkája) rokokó stílusjegyek fölhasználásával törekszik egyfajta nyugodt, kiegyensúlyozott szépségélményt kínálni, lehetőséget, hogy a néző meditatív merengéseiben fogódzókat találjon az elé táruló színpadi látványban, ám ezt a harmóniát, amelyet a színek, körkörös formák sugallnak, megbontja az a harsány, talán túlságosan is erős ritmusú modern könnyűzene, melynek eredeti funkciója valószínűleg a hangulat felpezsdítése lett volna. Ami engem illet, a kettő társítását inkább zavaró eklekticizmusnak éreztem, sokkal tovább mélyültem volna a korhű atmoszféra megteremtésében, de ebben az értékítéletben a nézői szubjektivizmus nagyon meghatározó, elképzelhető, hogy más néző épp emiatt izgalmasabbnak érezte az előadást. Ezek képezik tehát annak a látvány és hangzó háttérnek a legfőbb vonásait, melynek keretében a komédia, a maga drámai elemeivel együtt, kibontakozik előttünk. A Figarót alakító Járai Máté mindent megtesz, hogy fölkeltse a nézőben annak illúzióját, hogy itt egy ármánnyal, pikantériával, cselszövéssel teli történet kellős közepébe csöppent, ahol együtt kell izgulnunk vele azért, hogy Susana végre övé lehessen, ne kelljen helyette feleségül vennie Marcelinát (Mézes Violetta), a jóval idősebb házvezetőnőt, akinek tartozik egy bizonyos összeggel, s a megállapodásuk úgy szól, amennyiben nem tudja visszafizetni a tartozást, úgy kénytelen elvenni feleségül az érte epekedő hölgyet, másrészt pedig azért is drukkolunk, hogy menyasszonya az esküvő éjszakáján ne legyen kénytelen a hozományért cserébe a gróf kívánságának engedni. Végül minden jóra fordul, a tartozás ügyében tartott bírósági tárgyaláson (a bírónő szerepében Menczel Andrea) kiderül, hogy Marcelina voltaképp Figaro anyja, aki a tárgyaláson szintén jelenlévő doktorral folytatott viszonya gyümölcseként szülte a fiút (lányanyaként, így újszülöttjét vidékre kellett adnia, ahol idegenek nevelték föl), ezért Figarónak nem kell elvennie feleségül. Az esküvőt követő éjszakán pedig Rosina grófné (Agócs Judit) vállalja, hogy a komorna Susana helyett, annak ruhájában elmegy a gróffal a parkban megbeszélt légyottra. Így az ifjú pár megkapja a hozományt anélkül, hogy olyasmire kényszerülnének, amivel a szívük mélyén nem értenek egyet, Susana hű marad ifjú férjéhez.

Figaro mihalyi-csankoMihályi Orsolya és Csankó Zoltán

Ami a színészi játékot illeti, akinek a jelenléte leginkább érezhető volt számomra, akiből a legtöbb energia sugárzott a színpadról, az – szerencsés egybeesés – a főhőst alakító színész volt. Mozgása olykor kisfiúsan suta, máskor viszont mintha egy táncos virtuozitásával kivitelezné, arcjátéka hol bájos, hol csúfondáros, hol szerelmes vagy merengő kifejezést sugall, ahogy a helyzet és a komédia műfaja megkívánja. Játékának csúcspontját a második felvonásban előadott monológja jelenti, amikor a komédia hirtelen komoly lelki drámába fordul, egy ember küzdelmes történetét halljuk, hogyan próbált önmagára találni, pusztán eszére támaszkodva, az üres, középszerű, léha világban, mostoha sorsa körülményei közepette. S az út végállomása: illúzióvesztés, kiábrándulás. Ebben a monológban tud igazán a néző azonosulni a hőssel, és ez által nyeri el hitelességét is az a rendezői koncepció, mely az emberi viszonyok és drámák ábrázolására tette a hangsúlyt. A Susana szerepét játszó Mihályi Orsolya játéka is különleges élményt nyújtott: egy igazi tehetség természetességével játszotta el a szerep megkövetelte kettőséget: egyszerre volt a gróf vágyát felkeltő, a pikantéria eszközeitől vissza nem riadó, könnyűvérű hajlamokkal bíró lány, s ugyanolyan átéléssel a melankóliára hajlamos, a hűséget önmagától is komolyan megkövetelő menyasszony. A többi színész játékát nem éreztem ilyen erőteljesnek, de az érezhető volt, hogy sokat dolgoztak a darabért, és igyekeztek a legtöbbet kihozni magukból.

Beaumarchais: Figaro házassága (Győri Nemzeti Színház)

Fordította: Hamvai Kornél. Dramaturg: Kovács Napsugár. Jelmez: Baracsi Orsolya. Díszlet: Taksás Mihály. Súgó: Fenesi Ottilia. Ügyelő: Miksi Attila. Koreográfus: Németh Eszter. Rendezőasszisztens: Bedi Eszter. Rendező: Erdeős Anna.
Szereplők: Csankó Zoltán, Agócs Judit, Járai Máté, Mihályi Orsolya, Molnár Zsolt,
Mézes Violetta, Maszlay István, Áts Gyula, Sík Frida, Posonyi Takács László, Menczel Andrea, Koppány Zoltán.

Városmajori Szabadtéri Színpad, 2015. június 23.

Budapesti Nyári Fesztivál 2015

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu