Turbuly Lilla: Ez nem rettenetes

Gyöngyösi Zoltán: Az ördög ujjai

Ebben a mai magyar valóságban nem könnyű szerethető hősöket találni.

Az utóbbi néhány évben új lendületet kapott hazai krimiirodalom többnyire a közelmúltba, a két világháború előtti vagy közötti időszakba kalauzolja el az olvasót, mint Baráth Katalin és Kondor Vilmos munkái, vagy Csabai László Szindbád-történetei; vagy ha időben nem is, földrajzilag eltávolítja Budapesttől a főszereplőt, mint a Pacskovszky fivérek nemrégiben megjelent regénye, a Nő kutyával és holddal.
ördogujjai boritoGyöngyösi Zoltán krimije viszont azok közé tartozik, amelyek itt (Budapesten) és most (napjainkban) játszódnak. Az események középpontjában álló ingatlanmutyi és a körülötte kirajzolódó korrupcióháló eltussolt környezetszennyezéssel, hamis szakvéleménnyel, megbundázott beruházásokkal és visszaosztott pénzekkel helyet kaphatna bármelyik híradóban. A történetvezetésen az is érződik, hogy a szerző jól ismeri az üzleti-hivatali világot. Nem csoda, hiszen civilben ügyvéd. Eddig két kötete jelent meg, az egyik egy jogi szakmunka, a másik egy irodalmi blogból lett naplóregény, Ez rettenetes! címmel. Az ördög ujjain mindkét irány hatása érezhető: a jogászi pontosság a történet logikáján, a budapesti, harmincas szingli értelmiségi életérzés pedig a főszereplő, Kozák Brigitta karakterén. Csak míg itt női, a korábbi regényben férfi szemszögből közelítette meg az író ezt a réteget.
Kozák Brigitta újságíró, aki egy bomba hírre, és ezáltal hírnévre, pénzre, főleg pedig jó életre és nem mellesleg egy olyan férfire vágyik, aki mindezt biztosítja neki. A szerző nem követi a bevált receptet, az ő nyomozója nem egy szimpatikus, szerethető figura, a legjobb esetben is csak az mondható el róla, hogy érthetők a motivációi. Ráadásul, ahogy haladunk előre, egyre gátlástalanabb lesz, az olvasói mérleg pedig a semlegestől egyre inkább az ellenszenves felé billen. Nem tudni, a szerző sorozatban vagy egyetlen kötetben gondolkodott-e, ha az előbbi volt a célja, kérdés, hogy egy olyan nyomozó, akivel az olvasó nem tud azonosulni, képes-e fenntartani maga iránt az érdeklődést akár több köteten keresztül is.
Igaz, ebben a világban rajta kívül sem nagyon találunk szimpatikus szereplőt, mindenkit az (elsősorban anyagi) érdekei mozgatnak, mint Gyekiczkyt, a szerkesztőt vagy Brigitta másik újságíró kollégáját. Brigitta mellett a másik fontos szereplő Vallai, az építési vállalkozó, aki hol átlátszóan egyszerűnek, hol titokzatosnak és megfejthetetlennek tűnik. Megjelenésével lendületet ad a regénynek, amire szükség is van, mert kicsit lassan, nehezen indul.
Már csak azért is, mert a prológus stílusában elüt a regény későbbi részeitől, és ezzel a szerelmes füzetregényekbe illő, romantikus jelenettel, amelyben egy éjszakai, szerelmeskedéssel véget érő autóútról olvashatunk, el is riaszthatja az olvasók egy részét. A regény vége felől nézve már érthető az írói szándék: a prológus és az epilógus ellenpontozza egymást, és megmutatja a főszereplő által bejárt út két végpontját. Szigorúbb szerkesztéssel a stílustöréseket könnyen ki lehetett volna gyomlálni a regényből, mert a szöveg egészének nagyon is egyéni stílusa. A narráció távolságtartó, kissé ironikus, a fanyar humort sem nélkülözi, a leírások pedig – legyen szó egy megterített asztalról, egy házról és környékéről vagy egy szereplőről – a legtöbb esetben kerülik a sablonokat, pontosak és érzékletesek.
Egy kriminél fontos szempont, hogy minden részlet stimmeljen a logikai láncban, ne legyenek elvarratlan szálak. Az ördög ujjai ennek teljes mértékben eleget tesz, a puzzle-darabok hézagmentesen illeszkednek. Ráadásul amikor már azt hinnénk, hogy mindent tudunk, és itt a vége, fuss el véle, meg tud lepni még egy fordulattal, ami más fénytörésbe helyezi a történetet, és jólesően elbizonytalanítja az olvasót.
Összességében Az ördög ujjai egy jól működő krimi, amelynek az is a javára írható, hogy a mai magyar valóságban játszódik. Egyetlen hiányérzetemet az okozza, hogy – valószínűleg az olvasók nagyobb részével együtt – szeretem, ha egy krimiben is van egy olyan szereplő, legyen az akár a nyomozó, akár valaki más, akivel lehet azonosulni, akinek lehet drukkolni. Itt valószínűleg éppen az volt az írói szándék, hogy ne legyen ilyen, és ez ellen nehéz is érvelni, hiszen ebben a mai magyar valóságban tényleg nem könnyű szerethető hősöket találni.

Gyöngyösi Zoltán: Az ördög ujjai
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2015

2015. július 9.

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu