Turbuly Lilla: Erózió

Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága

...a regény főszereplője, Vincze Samu kísértetiesen hasonlít a Krétakör Alapítvány egykori ügyvezetőjére, Gulyás Mártonra, egy másik fontos szereplő, Pusztai László pedig Schilling Árpádra.

Zavarba ejtő regény a Győztesek köztársasága, mert merészen keveri a valóságot a fikcióval, így megkerülhetetlenné teszi, hogy megpróbáljuk folyamatosan szétszálazni a kettőt. Ha az olvasó valamennyire rálát arra a közegre, amelyben a regény nagyobb része játszódik, a független színházi szférára, ha járt a „régi" és az „új" Krétakör előadásaira, ha figyelemmel kísérte közéleti akcióikat, nem tud elvonatkoztatni attól, hogy a regény főszereplője, Vincze Samu kísértetiesen hasonlít a Krétakör Alapítvány egykori ügyvezetőjére, Gulyás Mártonra, egy másik fontos szereplő, Pusztai László pedig Schilling Árpádra. (A szerző egy ideig maga is a társulatnál dolgozott.)
gyoztesek boritoInnen nézve végtelenül szomorú olvasmány a Győztesek köztársasága, hiszen a regénybeli társulat eróziójában az egész független szféra, tágabban értelmezve pedig a jelenkori magyar kulturális élet eróziója is benne van.
Szerkezetét tekintve a regény egy oknyomozás. Valaki kérdez, valakik pedig válaszolnak. A kérdezőből csak az időnként közbevetett, rövid, tárgyszerű kérdései látszanak, amelyekből rendőrségi nyomozónak tűnik, de semmi mást nem tudunk róla. Akik válaszolnak: Vincze Samu anyja, barátai, szerelme, munkatársai. Egy-egy fejezet jut mindegyiküknek, egy-egy monológ. És a monológok között egy levél, amit Vincze Samu Pusztai László feleségének, Irénnek írt – vagyis a főszereplő ebben az egy fejezetben szólal meg közvetlenül, egyébként hét különböző szemszögből látjuk. Maga a nyomozás az eltűnt (meghalt?) Vincze Samu után folyik, talán az egyik szereplő öngyilkossága miatt is, ez nem derül ki pontosan, de a lassacskán adagolt információk végig fenntartják az olvasó érdeklődését.
A nyomozás igazi tárgya azonban nem is az, hogy mi történt, hanem Vincze Samu személyisége. És a regény egyik fő erénye is ez: hogy egy
sok színű, rejtélyes és izgalmas személyiség rajzát adja, folyamatosan gazdagítva, de egyben folyamatosan elmozdítva és újra is írva ezt a személyiségrajzot. Aki nagyon fiatalon kerül a társulathoz, és hatalmas energiákat mozgósítva, nagyon gyorsan lesz annak meghatározó tagja,
aki végtelenül egoista, miközben folyamatosan a közösségért magát feláldozó magányos hős szerepében tetszeleg, aki sakkozik az emberekkel, miközben talán maga is hisz abban, hogy megmenteni akarja őket, akit lehet sajnálni a lelki és fizikai betegségei miatt, és végletesen elutasítani azért, ahogy életeket dönt romba maga körül.
A regény felépítéséből következik, hogy nem beszélhetünk egységes stílusról, hiszen minden elbeszélőt jellemez a saját stílusa is. A monológok között vannak olyanok, amelyek ebből a szempontból kevésbé térnek el egymástól, de vannak valóságos stílusparódiák is, mint például a Samuba (már csak a férfi homoszexualitása miatt is) reménytelenül szerelmes, agyondolgoztatott, a munkahelyéről egyenesen a pszichiátriára került asszisztensnő monológja a maga körmönfont, bumfordi hivatalosságával, pszichiátriai kórrajzával. De sokat hozzátesz a főszereplő jellemzéséhez levelének stílusa is, amelyből csak úgy sugárzik a sértett nárcizmus.
A (feltételezett) valóság ott válik el élesen a fikciótól, ahol Vincze Samuból helyettes államtitkár lesz, azzal a kormánypárti indoklással, hogy pártfüggetlen, a kormányt korábban kritizáló szakembert kerestek a posztra, kritikai hangot, afféle belső ellenzéket. Ez a mai magyar közéletet ismerve legalább annyira a képzelet világába tartozik, mint az, hogy Vincze Samu végül kéttucat értelmiségivel megvalósítja utópikus elképzelését, a társadalmat megjavítani hivatott alapsejtet, a „győztesek köztársaságát", amiből persze rövid úton diktatórikus munkatábor válik – nem véletlenül éppen Recsk közelében.
Bizonyos szempontból belterjes, budapesti értelmiségi regény a Győztesek köztársasága, és nem tudom, hogy hat arra az olvasóra, aki nem ebben a közegben él, aki nem referenciálisan olvassa. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egy vidéken élő tanár vagy mérnök ne találhatna hozzá kapcsolódási pontokat, hiszen a konkrét közegen túl kulturális és nem kulturális közéletünk izgalmasan, olvasmányosan megírt látlelete is.
Elkeserítő látlelet, teszem hozzá, amelynek ismeretében a cím legalább kétféleképpen, de mindenképpen csak ironikusan olvasható: a köztársaság, ha létezik még egyáltalán, már régen nem mindenkié, csak a győzteseké. Vagy: győztesek köztársasága csak a mindig elbukó utópiákban létezik.

Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága
Kalligram, 2015

Trailer

 

Interjú Gerőcs Péterrel

 

 

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu