Kutszegi Csaba: Sirály nagy egóval

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

...a Trepljov-féle lázadásnak meg azért nincs jövője, mert az csak önmagáról és önmagának szól.

A Sirályban emberi sorsokban mutatkozik meg generációk harca, nem túlzás: a világok háborúja. Nem szokatlan, hogy a fiúk fellázadnak az apák (anyák) ellen, ám Csehovnál az mégis furcsa, hogy hőse, a fiatal Trepljov ugyanúgy (vagy nagyon hasonlóan) prezentálja és fejti ki rövid, elméleti magyarázatokban is az esztétikai lázadását, mint sok mai kortársszínház-rendező és még inkább kortárstánc-koreográfus. Nem változott volna semmi az elmúlt százhúsz évben? Vagy folyamatosan változik minden, csak az újabb fordítások mindig úgy aktualizálják a szöveget, hogy az újabb korok értelmezői az aktuális művészetelméleti terminológiarendszer fogalmait észlelve, saját koruk vitáira ismerjenek?

siraly Moln Otv

Mészáros Blanka és Ötvös András / fotók: Horváth Judit

Ez utóbbi nem valószínű, mert a Katona József Színház bemutatójának fordító-dramaturgja, Radnai Annamária – első hallásra legalábbis – szemantikailag hű maradt a Csehov-szövegekhez, csak stilisztikailag újított. De a stílus maga az ember (vagy maga a mű), és ezért mégiscsak lehetséges, hogy a generációs vitákban minden korban ugyanazok a fogalmak mozgolódnak ugyanúgy egymással szemben, csak a korstílusnak megfelelően mindig más elnevezést kapnak. Akkor viszont az oroszok az aktuális Csehov-értelmezésekben ugyanolyan nehéz helyzetben vannak, mint az angolok a Shakespeare-ében (ők nem fordíthatják le, nem cserélhetik újra az eredeti szövegeket).

siraly Otv Jor Dan

Ötvös András, Jordán Adél és Dankó István

De azt sem lehet kizárni teljesen, hogy az elmúlt százhúsz évben – a szélsebes és külsőségeiben markáns változások dacára – az európai színjátszásban megállt az idő, hiszen a 20. század kiemelkedő színház-megújítói és maradi ellenlábasaik lényegében ugyanarról vitatkoztak-vitatkoznak napjainkig (hogy ti. színészek embereket játszva, dialógusokba szőtt cselekményt jelenítsenek-e meg, avagy – akár ember nélküli – elvont történések kerüljenek színpadra, amelyekben érzelmekre és értelemre egyszerre ható erős képek, hangulatok, utalások, effektek hordozzák a szubjektíven értelmezhető absztrakt üzenetet).

siraly Full OtvFullajtár Andrea és Ötvös András

Azt gondolom, Ascher Tamás a Katonában olyan Sirályt rendezett, mely e fenti felvetéseket magába gyűjti, és az előadás a kérdésekre a maga módján egyfajta választ is ad. Fájóan igaznak tetsző választ.
Csehov drámájában mindmáig az a zseniális, hogy téziseit a világról (és benne például a színházról) nem tézisekként adatja elő, hanem a konkrét élethelyzeteikben adekvátan viselkedő (általában igen gyarló) emberek sorsában tükrözteti. Az író a Sirályban nem teszi le a voksát egyik színházfelfogás mellett sem, maga a darab viszont igazolja mindkettő létjogosultságát és mindkettő menthetetlen kudarcát. Ascher Tamás hasonlóan tesz a rendezésében. Az Arkagyina és Trigorin (Fullajtár Andrea és Nagy Ervin) által képviselt művészeteszménynek azért nincs értelme, mert Samrajev-féle művészetfogyasztókat termel ki, a Trepljov-féle lázadásnak meg azért nincs jövője, mert az csak önmagáról és önmagának szól. Ha véletlenül akad valaki, aki valamit megért-megérez belőle, az sem tud még csak szót sem váltani a korszakindító nagy alkotásról – sem az alkotóval, sem mással. Igen beszédes Ascher előadásában, hogy Trepljovot (Ötvös András) mennyire nem érdekli, hogy a sokat látott Dorn doktor (Fekete Ernő) érteni véli az általa színre vitt „új idők új dalait”, az amúgy értetlenségtől szenvedő-felháborodó szerző kifejezetten modortalanul (nevén nevezve: öntelt bunkóként) viselkedik az egyetlen értő nézőjével, és erre az sem mentség, hogy közben szerelmén, Nyinán (Mészáros Blanka) jár az esze. Itt válik világossá, hogy Trepljovot igazából nem a művészet megújítása (és a jobb, igazságosabb társadalmi lét) érdekli, hanem szerelme elnyerése és ezáltal is önmaga megvalósítása. Persze ehhez joga van, és nincs is mit csodálkozni azon, hogy mindeközben erőszakos és sértődékeny, hisz életében valójában soha senki nem figyelt rá, senkinek nem volt fontos. Trepljovot ugyanúgy nem a művészet érdekli, mint Trigorint sem az irodalom, hanem csak az általa elérhető (kényelmes, kedvelhető) életforma (melynek csúcsa, értelme Trigorinnál a horgászás).

siraly Szir FekSzirtes Ági és Fekete Ernő

Nyina sem különb: nem őszinte Trepljov iránti szerelme, mert leginkább saját elképzelt jövőjébe szerelmes. De nála is mentség, hogy szülei, konkrétan az apja felülírhatatlan, rideg, önzősége hizlalja fel az egóját. Egyáltalán: egyik generáció sem bánik jól gyermekei nemzedékével, már csak ezért is jogos az ifjak lázadása.
Lázadnak is, csak közben nem veszik észre, hogy alapvetően ugyanolyanok, mint a szüleik: csak magukkal törődnek, csak önmagukat értik meg. A Csehov-hősök – Ascher színpadán – erkölcsi véglények. Arkagyina esetében ez bizonygatásra sem szorul: csak a maga karrierje, párkapcsolata és jómódja az érdekes (persze közben a fiát is szereti, de az csak maximum negyedik lehet a sorban). Testvére, Szorin (Máté Gábor) jó ember (még az unokaöccsét is segítené, ha tudná), de csak magával van elfoglalva, furtonfurt azon mereng, mit szeretett volna, és mi nem sikerült neki az életben. Samrajev (Bezerédi Zoltán) a birtok (és a maga) érdekeit erőszakosan és embertelenül mindenek elé helyezi, felesége, Polina Andrejevna (Szirtes Ági) ugyanolyan erőszakosan keresi a maga üdvét: Dornt, az orvost leállíthatatlanul üldözi a szerelmével. Ám a legnagyobb szerelmi lúzer Mása, a lányuk (Jordán Adél), aki egy életen át képtelen kigyógyulni Trepljov iránti mániákus szerelméből, a viszonzatlanság miatt alkoholista lesz, férjét megveti, gyermekei sem nyújtanak számára vigaszt. A férj, Medvegyenko (Dankó István) sem képes egy pillanatra sem kilépni önmagából, a családi boldogság idilli képét hajszolja, amelyhez – neki – elég lenne néhány rubellel több jövedelem, és az, hogy a felesége legalább ne zsigerből utálja. Trigorin méltó párja Arkagyinának. Azt gondolja, neki minden jár, és mindent el is fogad, lehetőleg egy időben: a biztonságot nyújtó, idősebb, okos szeretőt, miközben egy másik nőben a féktelenül rajongó hamvas, fiatal kedvest is örömmel fogyasztja, de kell neki az ügyesen megszerzett hírnév, a pénz és persze a rendszeres, de sosem elég horgászás. Trigorin a gerinctelen önimádat csúcsra járatott megtestesülése. Az egész társaságban egyedül Dorn él és gondolkodik korrekten: soha nem hazudott se magának, se másnak boldog családi életet (miközben igen szerette és meg is kapta a nőket), de még azt is mindig bevallja, hogy gyógyszereivel és tudományával a komoly betegségek és a halál ellen semmit nem tehet. Látszólag cinikus, de egyedül ő fogékony Trepljov művészetére, ezért különösen szomorú, hogy érdemben nem tudnak kommunikálni egymással.

siraly Otv Mol Mat

Ötvös András, Mészáros Blanka és Máté Gábor

A játszók közül kiemelni szinte senkit sem lehet, mindenki kitűnő teljesítményt nyújt, mestersége magasiskoláját mutatja be. Külön megemlítem Mészáros Blankát, Ötvös Andrást és Jordán Adélt, mert ők olyan mai-fiatal karaktereket mutatnak meg, melyek révén – színészi játékkal – aktualizálják a darabot. Időszerűsítő tényezők még az ízléses, 21. századi berendezési tárgyak és a jelmezek, valamint különösen igényesen és szellemesen a „színház a színházban” rész hatásos, „kortársszínházi” előadásrészlete.
Ascher nem foglal állást sem személyek, sem generációk, sem intézmények (például a család), sem egyéni víziók, művészi hitvallások mellett vagy ellen. Egyszerűen bemutatja, hogy milyenek vagyunk, és hová jutunk. A művészet-megújító lázadó ugyanúgy kudarcra ítéltetik, mint a bevált eszközökkel operáló „piacorientált” művészitermék-gyártó, egyszerűen azért, mert a középszerű emberekkel nem történhet egyéb, mint hogy lejár az idejük (persze ha Trigorin úgy tudna írni, mint Turgenyev...).
A Katona új Sirálya szerint napjainkban már nincs értelme a színházi kísérletezésnek és a hagyományos színjátszásnak sem. Ennek csak az mond ellent, hogy az előadáson székbe szögező, egyszerre porba taszító és felemelő élmény végigdrukkolni a jól ismert darab újabb színre vitelét. És utána az ember kifejezetten megszomjazik egy igazi, pofán csapó, progresszív-alternatív, lehetőleg helyspecifikus színházi állatságra... És közben csehovi lúzer alakként arról álmodozik, hogy nem siklanának el egymás mellett olyan reménytelen és részvétlen boldogtalanságban az emberi sorsok (és talán a színházi világ élet-halál harcai is csillapulnának), ha az állandó szereplők nem lennének olyan betegesen és menthetetlenül egoisták.

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Nagy Fruzsina. Zenei munkatárs: Kovács Andor.
Munkatárs: Hegymegi Máté. Világítástervező: Bányai Tamás. Fordító, dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Mészáros Blanka, Fullajtár Andrea, Ötvös András, Máté Gábor, Nagy Ervin, Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági, Jordán Adél, Dankó István, Szacsvay László, Baki Dániel, Papp Endre.

Katona József Színház, 2015. december 20.

 

{tortags,[new_id],1}

 

© 2016 KútszéliStílus.hu