Kovács Natália: Pièce bient fait

Molière: A nők iskolája

Csak a jelen idő hiányzik belőle. Az igazi aktualitás, amitől mainak, a sajátjának érezheti a néző.

„Jól megcsinált” előadás Ascher Tamás A nők iskolája-rendezése. Se több, se kevesebb. Kellemes esti kikapcsolódás. Minőségi szórakozás igényesen megírt színpadi szöveggel, tisztességes színészi játékkal, elmés (de azért szellemesnek nem mondható) díszlettel és szintén kifogásolhatatlan jelmezekkel. Csak a jelen idő hiányzik belőle. Az igazi aktualitás, amitől mainak, a sajátjának érezheti a néző. A kitöltendő repertoáron és a megtöltendő nézőtéren túli ok, amiért színpadra vitték.

nok2Máté Gábor / fotók: Horváth Judit

Végiggondoltam, mennyiben lehet jogos a hiányérzetem, és arra jutottam, hogy akkor is ez a véleményem, ha tudatosan félreteszem automatikusan működő előzetes elvárásaimat, valamint a Molière-darab bennem létrejött – nyilván huszonegyedik századi és nyilván feminista – olvasatát. Hiszen nem várhatom el Ascher Tamástól, hogy a női szempontokat mérlegelve olvassa a darabot; ezzel csak a saját elképzeléseimet keresném valaki más koncepciójában. Nem is ezt várom el, hanem azt, hogy a dráma olyan egyéb izgalmas olvasatát kapjam, amely valahogy mégis megérint, a személyes ügyemmé válik. Ez pedig akkor lehetséges, ha azt érzem, hogy az alkotók számára személyes ügy az, amit megosztanak velünk nézőkkel. Ebben a rendezésben azonban ez nincs így. A színészek távolságot tartanak szerepeiktől; viszonyuk egyértelműen ironikus.

nok1Tasnádi Bence

Ez talán leginkább Máté Gábor játékán érzékeltethető, aki Arnolphe szerepében kifejezetten önironikus; nem kelt sajnálatot az idősödő férfi iránt, sokkal inkább karikírozza őt. Az irónia által közte és a szerep között keletkező távolság miatt úgy érződik, mintha maga a színész is véleményt mondana a szereplőről. Nem egyszerűen csak Arnolphe-ot látjuk a színpadon, hanem egyszersmind Máté Gábort is, aki egy külső álláspontot is közvetít, amikor megmutatja ezt a karaktert. Kinevetteti, és ő maga is kineveti. Amikor arra inti Ágnest, óvakodjon a perverzektől, úgy hangsúlyoz, hogy abból érezni lehet az utalást: de hát ebben a történetben Arnolphe a perverz. Ebből adódik az is, hogy amikor kiszól a közönség felé és Ágnes iránti szerelméről beszél, nem lehet komolyan venni; hiszen Máté nem egy tragikusan szerelmes figurát épít fel, aki épp csak koránál fogva válik nevetségessé, hanem egy kifejezetten visszataszító, sőt gonosz alakot formáz meg és csúfol ki.

nok3Máté Gábor és Tasnádi Bence

A zárdában nevelt, szófogadó feleségnek szánt hajadont, a még egyetemi hallgató Rujder Vivien játssza. A fiatal színészt először az ifj. Vidnányszky Attila rendezte Liliomfi Erzsijeként láttam színpadon, és akkor egészen lenyűgözött mindaz az energia és technikai tudás, amivel rendelkezik. Ágnes szerepe, illetve ez a rendezés kevesebb teret enged neki, ebben a karakterben nem mutathatja meg mindazt, amit tud; hiszen Ágnes tisztességre és együgyűségre nevelt fiatal lány, akinek a legtöbb jelenetben kevés szöveg jut, és azok is a naiva tipikus együgyű megnyilvánulásai. Azok a jelenetek, amelyekben a történet szerint a lány cselekvő szerepben van, sőt (ön)tudatosan viselkedik, többnyire a „kulisszák mögött” zajlanak, a közönség csak utólagos elbeszélésből ismeri meg ezeket.

nok4Máté Gábos, Rujder Vivien és Tasnádi Bence

Ágnes a naiva vagy Arnolphe a szájhős, aki végül nem kapja meg a lányt, tipikus commedia dell’arte alakok Molièrnél, akár csak Horace, a hősszerelmes (Tasnádi Bence), vagy Georgette (Jordán Adél) és Alain (Ötvös András) a szolgálók, akiknek játékmódjában szintén tetten érhetők a szerepköreikhez kapcsolódó hagyományok. Izgalmas és szellemes rendezői húzás a Pincér szerepeltetése, aki Moliére eredeti darabjában nincs benne. A színpadi adaptáció során az a gyakoribb eljárás, hogy az alkotók kihúznak egy-egy szereplőt, nem pedig az, hogy újabbakat írnak. Ha mégis így alakul, mindig felmerül a kérdés, miért. Miért tartották fontosnak az alkotók, hogy beletegyenek az előadásba egy pincért, aki mindvégig egy szót sem szól? Értelmezésem szerint Lestyán Attila pincérfigurája egy gag. Végig úgy tűnik, ő is valamelyik tipikus vígjátéki figura, aki fülel, hallgatózik, mindent tud, és egy ponton majd megszólal, beleavatkozik az eseményekbe, vagy elősegítve, vagy hátráltatva azokat. A néző, akinek befogadását számos konvenció strukturálja, folyamatosan arra számít, hogy egyszer csak végre tényleg megszólal, és vagy Horace-t világosítja fel arról, hogy Arnolphe átveri őt, vagy Arnolphe-nak segít terveiben. Ráadásul Lestyán még rá is játszik erre, többször előfordul, hogy nagy, elszánt léptekkel megindul, leveszi a kötényét, hogy joggal hihessük, végre megtöri a csendet. Ő azonban egyszer markát nyújtja az elmaradt fizetségért, máskor pedig egyszerűen csak visszafordul.

nok5Vajdai Vilmos, Rujder Vivien és Ötvös András

A figurák jellemzésében nagy jelentősége van Szakács Györgyi kosztümjeinek is. A beszélő név használatos kifejezés az irodalmi és a színházi diskurzusban is; arra mondjuk, amikor a név jellemzi a szereplőt, annak valamely tulajdonságára, személyiségjegyére utal. Azt nem tudom, miért nem szoktunk beszélő jelmezeket is emlegetni, hiszen ez igencsak gyakori jelenség. Ebben az előadásban némely öltözet kifejezetten sokat mond el a karakterről, aki hordja. Ágnes babarózsaszín, kockás együttest visel: rakott szoknya blézerrel; a minta és a szabás iskolai egyenruhát idéz, miközben a rózsaszín egyfelől lágy, másfelől kisbabás, Ágnes gyermeki tudatlanságba zárt létformájára utal. Ráadásul a haja egészen addig szolidan, és tisztességtudóan hátra van kötve, amíg nem szökik meg udvarlójával, Horace-szal. Horace kifent, divatos ifjú. A haját hátra fésülve hordja, makkos cipője és szűk öltönynadrágja közötti résen pedig kilátszik a harsány, piros zokni. Ez a piperkőc megjelenés a sármőrök attribútuma. Ugyanakkor a színes ruhák valamelyest ellensúlyozzák is az egyszerű, szürkés díszletet. A darabban nincsen sok helyszín, a jelenetek az utcán és Arnolphe házában játszódnak. Ezeket Khell Zsolt egyszerű, díszítetlen házfallal oldotta meg, amelyet a forgószínpad mozgat, és a fal eltolásával vagy a külső, utcai helyszín, vagy a ház belső tere válik láthatóvá.
A szöveget Timkovics Dorka nyersfordításának felhasználásával Závada Péter írta, ami szerintem kifejezetten jó döntésnek bizonyult; jól működik a színpadon az a nyelv, amelyet Závada megalkotott. Szóviccei és szófordulatai a mieink, a mi korunké, ezáltal sajátunkká válik a nyelv, és ez közelebb hozza az egész történetet. Valami ilyesmire gondoltam akkor is, amikor a felvetődő problémák kortárs súlyozásáról beszéltem. Valami olyasmivel szembesülni, amihez közöm van.

Molière: A nők iskolája

Szövegkönyv: Závada Péter. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Szakács Györgyi. Világítástervező: Bányai Tamás. Zenei szerkesztő: Vajdai Vilmos. Dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Máté Gábor, Rujder Vivien, Tasnádi Bence, Ötvös András, Jordán Adél, Bán János, Vajdai Vilmos, Szacsvay László, Dér Zsolt, Lestyán Attila.

Katona József Színház, 2016. október 7.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu