V. Vendégváró Fesztivál -

A Bethlen Téri Színház vendége idén az Aradi Kamaraszínház volt

Mi a színház? Az emberiség történetében valószínűleg nem először és nem utoljára feltett kérdés ez, amelyre Peter Brook válasza a következő: „Valaki keresztülmegy egy üres téren, valaki más pedig figyeli”. Bevált recept, de mi történik akkor, ha nincs akinek, és nincs ahol átmenni?

Harsányi Attila a Sex, drugs, gods & rock ’n’ rollban / forrás: akamara.ro

Színház nélküli színház, társulat nélküli társulat

Ott, ahol a brooki part szakad, létrejön az Aradi Kamaraszínház. Talán a helyzet mégsem ilyen drasztikus: ha a part nem is szakad, de tény, hogy a Bethlen Téri Színház Vendégváró Fesztiváljának ötödik meghívottja, a magyar és szerb határhoz közeli Aradról érkező csapat nem éppen konvencionális színházi keretek között végzi műhelymunkáját.
A Tapasztó Ernő (rendező, színházigazgató) és Fekete Réka (művészeti titkár) által összefogott kis létszámú csapat már eleve nem állandó társulattal, hanem állandóan visszajáró vendégművészekkel működik. A tíz évvel ezelőtt újraalakult aradi színház alapművészei a miskolci Harsányi Attila (színész), az aradi Éder Enikő (színész, énekes, a Társulatból emlékezhetünk rá) és a békéscsabai Tege Antal (színész), de gyakori a közreműködés Boros Pál zeneszerzővel, Nótáros Lajos filozófussal, művészeti tanácsadóval és a szegedi MASZK egyesülettel és vezetőjével, Balog József rendezővel is.
Ugyanilyen kuriózum, hogy a többi színháztól eltérően Aradon színházi évad nem nyár végén, hanem február-március körül kezdődik (a támogatásokhoz igazodva).

Harsányi Attila a Sex, drugs, gods & rock ’n’ rollban / forrás: akamara.ro

Hasonlóan nem mindennapi a színlapon a rendező neve mellett feltüntetett százalékos arány: a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll esetén 75%, a Tündérinél 41%-ra becsüli Tapasztó Ernő a szellemi, fizikai, alkotói stb. hozzájárulását az előadáshoz.
Ha valaki eddig nem ráncolta a szemöldökét, és nem csóválta a fejét vagy ciccegett, akkor most biztosan fog: ennek a színháznak nincs állandó játszóhelye, mégis sorra zsebeli be a díjakat, az utóbbi években túlnyomórészt a Harsányi Attila one-man show-jaival (Rudolf Hess Tízparancsolata, Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll). Nem hazai pályán, hanem román színházi fesztiválokon (Bákó, Pitesti, Bukarest) magyar nyelvű előadással, ami, valljuk be, igen szép teljesítmény: ahhoz, hogy a román színházi szakmában érvényesülni tudjon egy, a magyar zenés prózai színházi hagyományokat belélegző színész, egészen más színészi eszközökhöz kell nyúlnia.

Az ösztönszínház és egyebek

Harsányi Attila a Sex, drugs, gods & rock ’n’ rollban / forrás: akamara.ro

Elég gyorsan eljutottunk az Aradi Kamaraszínház kapcsán az ösztönszínház fogalmához. A nagy különbség, amit sehogy sem sikerül megfogalmazni pontosan, hogy mitől annyira más egy román, vagy romániai magyar színház és egy magyar kísérleti színház, amely ugyanúgy műhelymunkával jön létre, és célja hasonló: valamilyen új színházi formát keresni.
Eszembe jut két, mostanában Budapesten látott, hasonlóan műhelyjellegű törekvés, az egyik a k2 Cájtstükkje (bemutató: 2016. november 15., Átrium ), mely ugye szokás szerint házi szerzés, a másik egy kortárs orosz dráma, Ivan Viripajev Oxigénje (bemutató: 2016. december 2., Kortárs Drámafesztivál). Mindkét előadás valamilyen új színházi formát keres, új dramaturgiával, új előadásmóddal. A k2 a színházcsinálás mikéntjéről szeretne beszélni végtelenül őszintén, az Oxigénnél pedig azt érzem, hogy a létrehozói mintha egy Magyarországon nem gyakran feltűnő formát, a német expresszionizmus és a posztdramatikus színház fúzióját szeretnék meghonosítani, vagy legalábbis ezzel a nyelvvel kísérleteznének. De valahogy mindkét előadás nem ér révbe, nem üt át, mégpedig azért nem, mert hiányzik belőlük valami nagyon lényegi dolog: a másfajta színházi nyelv – és ez nem feltétlenül a két előadás számlájára írható kizárólag, hanem a magyar befogadó igényére is.
Másfajta nyelven nemcsak azt az ösztönös színészi eszköztárat értem, amelyet a román színház sokkal jobban ismer, hanem azt az önfeledt, szabad keresést is, amelyben az alkotók egyszer csak túllépnek önmagunkon. Ez az, amit az V. Vendégváró Fesztiválon az aradiaktól láthattunk: annyira profin kísérleteznek, hogy meghaladják a műhelymunkát, túllépnek egy határt, a biztonsági zónát. Ez az, amitől annyira vérszagú a Tündéri és a Sex, drugs... is.
Van valami olyan zamata ennek a kísérleti színházi nyelvnek, amire kevesebb ízlelőbimbója van a hazai nagyérdeműnek. Az intézményeinkben sem elég népszerű, tehát kevés színésznek adatik meg elsajátítani ezt a receptet. A másfajta színházi nyelvekre tett kísérlet a magyarországi underground színházakban jelenik meg, értő közönségük nagyrészt a színházi szakmából és annak holdudvarából tevődik össze. A mi nagyközönségünk még nem ért meg az ilyen jellegű színházi előadásokra.

Stand up tragedy és disznóvágás

Ugyan Harsányi bázisa a miskolci színház, mégis láthatóan az Aradi Kamaraszínház műhelymunkával létrehozott kísérleti előadásaiban teljesedik ki színészként. Aki látta a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című monodrámában, az megtapasztalhatta azt a virtuozitást, amivel Harsányi a három domináns karakter, az isten-áthallású multi vezérigazgató, a kivénhedt rocksztár (aki az Igazából szerelem Billy bácsijához nagyon hasonlít, sőt, idéz is tőle) és a telepi rapperre emlékeztető, bibliai történeteket kifordító figura között vált. Ehhez még hozzátevődik egy homoerotikus mikrofonperformansz és az egy lélegzetvételű zöld-állatvédő-globálisfelmelegedés monológ.

Éder Enikő a Tündériben / forrás: akamara.ro

A karakterek közötti ide-oda ugrálást Harsányi egy irodai székben ülve műveli, és minden színészi eszköz ösztönszerűen robban ki belőle, úgy, hogy közben koncentráltan egy helyben marad a térben. A dinamikát nem a mozgás, hanem a két műből, José Saramago Káin című regényéből és Eric Bogosian Sex, Drugs, Rock & Roll című drámájából összefércelt szöveg adja. A kísérleti színház dramaturgiai szempontból itt is tetten érhető: ezzel a „húzással” izgalmas szöveg született, amely az isten, a hit, a vallás kérdéseit profán, sok helyen alpári felütéssel kezeli, és ettől ironikus, abszurd és standupcomedysen provokatív, nézőihatár-feszegető az előadás, amelyben Harsányi Attila lubickol, kiemelkedő alakítást nyújt.

Tege Antal, Harsányi Attila és Éder Enikő a Tündériben / forrás: akamara.ro

Nehezebb dolga van Tege Antalnak a Sonkamenüettben, mert színészileg sokkal inkább megköti a kezét a szöveg. A stratégia két sonkára című regényből (Raymond Cousse) adaptált disznómonológ nehezen követhető sertésegzisztencialista monodráma. Mint a francia királyi udvari színházban, a nézők a játéktérbe ültetve, egymástól 50 centiméteres távolságra elhelyezett székeken foglalnak helyet. Ez a fegyelmezettség jellemző a színészi játékra is: szűkös, kereszt alakú sávban játszik a színész rokokó disznót, parókával, korhű jelmezben, ezüst evőeszközök, bársonyszék és egy női csontváz társaságában.
A brechties songok itt sem maradnak el (mint a Tündériben, ahol inkább kifordított songokat használnak), a disznó az istállóban dalol életről, halálról, szerelemről, tudatosan készül a vágásra, kicsit felidézi az Állatfarmot, amely szintén idézőjelbe téve fogalmaz meg társadalomkritikát. Nehéz dolga van a leendő sonkát játszó Tege Antalnak, mert egy igen elemelt nyelvi regiszterben, filozofálgatva kell monodrámát játszania és itt nincsenek olyan hidak néző és színész között minta Sex. drugs... -ban. Lassabban szokunk hozzá ehhez a formához, a színész is érezhetően fokozatosabban úszik bele a történetbe, de nagyon emlékezetes pillanat az evőeszköz-háború, a haláltánc és a disznó gyerekkori monológja, ami annyira megteremti az intimitást, hogy a gyerekkori emlékeket együtt vizionáljuk a színésszel.

Tege Antal a Sonkamenüettben / forrás: jokaiszinhaz.hu

Színészileg mindkét előadás rendkívül jól teljesített feladat, de a Sex, drugs... a szövegből és a karakterpalettából kifolyólag sokkal több lehetőséget ad a virtuózkodásnak, a folytonos provokáció végig ébren tart, a Sonkamenüett pedig sokkal szűkebb és statikusabb, színészileg kevesebb teret ad.

Koncertszínház, tündérhullával

Mondhatnánk, hogy aki szereti a zenés színházi műfajt, annak kifejezetten érdemes megnéznie a Tündérit – elvégre zenés színház, csak nem hagyományos, pontosabban: koncertszínház. A nézőnek nyitottnak és kíváncsinak kell lennie arra, hogyan lehet kifordítani, már-már kiparodizálni a zenés színházat Kárpátia-jellegű mellveregetős székely rockkal, szovjet katonadallal, francia sanzonnal, kabaré-betétdallal. A lazán felskiccelt mrożeki vagy sartre-i abszurdra emlékeztető történetben a zárt térben találkozik a Stanre és Panre, Didire és Gogóra vagy a Blues Brothersre hasonlító páros (Harsányi Attila és Tege Antal) egy tündér rendkívül vonzó hullájával (Éder Enikő). A párbeszédek a dalszövegekben folytatódnak és egészülnek ki, mégis van bennük valami brechti: Zelda, a tündér csak akkor támad fel, ha éppen énekelnie kell, minden dalt más-más nyelven (orosz, német, román, angol, francia) énekelnek, az adott nemzet zenés színpadi hagyományát idézve meg. Nem mindennapi zenei kavalkád, amely a történetet kottázza le. De ezzel még nincs vége, J. S. Bach ismert dallamaira (D-moll toccata és fúga) összeomlik a színházi illúzió, az eddig csak árnyékképként szereplő háttérzenészeket Éder Enikő leleplezi. Szerepeikből kilépve, a darab outrójaként az összes elhangzott szám vegyesfelvágott-verzióját adja elő a három színész, most már énekes minőségben.
Telibe kapott színházi és zenei élmény, amelynek erős támpillére mindhárom színész teljesítménye.

Tege Antal a Sonkamenüettben / forrás: jokaiszinhaz.hu

Felejthetetlen Tege Antal német kupléja, Éder Enikő francia sanzonja. Harsányi Attilát másodjára láthatjuk, ugyanolyan erőteljes az alakítása.

Tapasztó Ernő élvezeti színháza

Mindhárom rendezést Tapasztó Ernő jegyzi, aki csapatával 2007 óta folyamatosan azon dolgozik, hogy az aradi színház hamvaiból föltámadjon. Bár nem fogalmaz meg saját ars poeticát, műhelyrendezései során nem hajlandó valamilyen előre kitalált margó mentén haladni, vagy konkrét üzenetet, netalán alkotó hitvallást megfogalmazni, egy (új) színházi fogalom mégis eszünkbe juthat a látott előadások kapcsán, éspedig az élvezeti színház fogalma.
Amikor egy rendező megengedheti magának azt a luxust, hogy úgy kísérletezzen, hogy közben nem kell népszínházi igényeket kielégítenie, színészeinek és alkotótársainak lesz lehetőségük azt az alkotói szabadságot megtapasztalni, amely megfelelési kényszertől és a nézői igény kielégítésétől mentes. Ez egy olyan „élvezeti” munkafolyamat, amelynek a végeredménye az Aradi Kamaraszínház előadásaihoz hasonló. Ettől olyan erőteljes Harsányi alakítása a Sex, drugs... -ban, ettől olyan izgalmas koncertszínházi élmény a Tündéri, és ettől olyan – színészi és nézői szempontból is – rizikós a Sonkamenüett. Talán ez a recept arra a bizonyos más nyelvre: az élvezeti alkotás szabadsága.

Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll
Radikális stand up tragedy – Eric Bogosian és José Saramago szövegei nyomán
Az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center produkciója

Theo Herghelegiu: Tündéri
Minimál-szürreál musical
Az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület produkciója

Sonkamenüett
Rokokó musical
A Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház produkciója

V. Vendégváró Fesztivál

A Bethlen Téri Színház, 2017. január 20-21-22.