Turbuly Lilla: Nyelvében él?

TÁP Színház: magyarIQm -

Az előadás legfontosabb pillanata azonban, ami mégiscsak megadja a tőkesúlyt, az, amikor Kovács Krisztián előrejön – vagyis fizikailag is kilép az addig elhangzott szövegek erőteréből – és elmondja Esterházy Péter ismert szövegét a festőről...

Úgy alakult, hogy a magyarIQm bemutatójára egy csecsemőszínházi rendezvénysorozatról érkeztem, ahol éppen az volt az egyik fontos kérdés, hogy kell-e szöveg a 0-3 éves korosztálynak készült előadásokba. Meg is néztünk néhány példát, és kiderült, hogy ezekben a performatív játékokban bőségesen elegendő két-két, akár jelentéssel sem bíró hang ismételgetése – és nem csak a kicsiknek, de a felnőtt nézőknek is.
Ezek után a TÁP Színház (felolvasó)színháza valóságos szózuhatagnak hatott, számos példával arra, hogy – ellentétben az előbb emlegetett két hangokkal – értelmes szavak értelmes vagy éppen értelmetlen halmozásával mi mindent árulunk el magunkról. Az alkotók talált szövegekkel dolgoztak: újságcikkek, apróhirdetések, internetes kommentek, terméktájékoztatók, kapualjakba kirajzszegezett cetlik, lakótársaknak írt levelek, áruházi reklámfeliratok is szerepeltek a felolvasott szövegek között, ahogy a NER Nyilatkozat is.

magyariqm
Az elején mi, nézők kineveztettünk egy gyermek néptánccsoport tagjainak, akik a debreceni színházba készülnek egy Pán Péter-előadásra. Vajdai Vilmos hosszas és aprólékos útmutatást adott a színházi viselkedés alapszabályairól (a néma szemlélés megengedtetik, más minden szigorúan tilos), majd volt névsorolvasás is. Na, itt mindjárt lehetett dőlni a nevetéstől: magyar keresztnév legfeljebb elvétve tűnt fel a brazil és török sorozatsztároktól elszeretett keresztnevek erdejében.
Ezt a színházikirándulás-keretet azonban gyorsan elvetették, ahogy az az elképzelésem is hamarost dugába dőlt, hogy valamiféle NER-kritikus válogatást hallunk majd. Pedig erre utalt a Nyilatkozat kivonatos-felpörgetett felolvasása és starwarsos kivetítése mellett a Magyarország halszagú címen hírhedtté vált dal, valamint a barackfás ének bejátszása is.
Onnantól kezdve, hogy ezután a két, még a függöny előtt játszódó jelenet után szétmegy a függöny, és meglátjuk a rengeteg újságpapírral behintett térben dobozokon ülő színészeket, a felolvasott szövegek kisebb, tematikus blokkokban követik egymást. És nem csak a jelenből. Előfordul múlt század eleji pikáns hirdetés, az egyetlen színházzal kapcsolatos szöveg pedig abból az időszakból származik, amikor Alföldi Róbert átvette a Nemzeti Színház igazgatóságát, vagyis 2008-ból. Vannak a valamikori Szeszélyes Évszakok Tücsök és Bogár rovatára emlékeztető vicces szösszenetek, bombasztikus és ezért nevetséges címek, bulvárcikk-részletek, az átkozódást és a gyűlölködést szofisztikált szóvirágokkal, vagy trágárságok nem szép és nem kicsiny tárházával kifejező kommentek, levelek. Mindezek a nevetségességen túl is megmutatnak valamit a társadalmi értékrend szakadékaiból, de nem állnak össze kor-leletté, ahhoz túlságosan eklektikus és széttartó a válogatás. És egy negyedórányival hosszabb is a kelleténél.
Van egy versblokk is, afféle bűn rossz versek kicsiny gyűjteménye. A többi (nem irodalmi céllal született) szöveget papírról olvassák fel a színészek, Paizs Miklós (Sicratman) azonban a teljes átélés érzetét keltve, vátesz költők hevületével vágja a képünkbe az ősmagyar történelemről szóló balladaszerű valamit, hogy csak úgy csattan. Igaz, nem arra figyelünk, amit mond, hanem arra, ahogy mondja.
Az előadás legfontosabb pillanata azonban, ami mégiscsak megadja a tőkesúlyt, az, amikor Kovács Krisztián előrejön – vagyis fizikailag is kilép az addig elhangzott szövegek erőteréből – és elmondja Esterházy Péter ismert szövegét a festőről, aki megígérte, hogy az a bizonyos fal „még kap fogni egy vajszínű árnyalatot”. És egyszerre az lesz a fontos, hogy használják bármire, a mi nyelvünkön megszülethetnek, és meg is születnek a vajszínű árnyalatok is. Aztán a végén eléneklik és eljelelik (ha nincs erre egy vajszínűbb kifejezés, mármint a jelnyelvi tolmácsolásra) az Örökségünk című dalt:
„Megtanulom, megőrzöm,
tanítom, továbbadom,
a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján
elvenni nem hagyom.”
És ahogy énekelnek, abban nem érződik sem távolságtartás, sem irónia.
Biztosan vannak kutatások arra nézve, hogy egy társadalom nyelvállapota hogy tükrözi vissza az adott közeg morális állapotát, közérzetét. A magyarIQm válogatása alapján nem dicsekedhetünk, de nem is lepődhetünk meg, hiszen, ha nem is ilyen töménységben, de ugyanezzel a frusztrált, ideges nyelvvel élünk együtt. A TÁP Színház előadása minden eklektikája ellenére a nevettetés mellett ezzel szembesít.

magyarIQm (TÁP Színház)

Szerkesztette: Laboda Kornél és Fekete Ádám. Látvány: Juhász Nóra. Videó: Markos Viktor, Szabados Luca. Fény: Bredán Máté. Asszisztens: Guttmann Ráchel. Rendezte: Vajdai Vilmos.
Előadják: Andai Kati, Bánki Gergő, Bíró Panna, Csányi Dávid, Fekete Ádám, Gosztonyi Csaba, Hajmási Dávid, Háda Fruzsina, Hajmási Péter, Janklovics Péter, Keményffy Tamás, Kovács Krisztián, Laboda Kornél, Paizs Miklós, Sztarenki Dóra, Váradi Gábor, Wessely Zsófia, Horváth Kálmán – Ezüsthigany.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2017. január 29.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu