Turbuly Lilla: Körmagyar

Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig -

Rusznyák Gábor remekül mozgatja a népes szereplőgárdát. Néha az az érzése támad az embernek, hogy egymásba áttűnő festményeket lát, ahogy a kisebb-nagyobb csoportok folyamatosan átrendeződve betöltik a teret.

Örültem, hogy az előadás előtt nem elégedtem meg vagy húszéves emlékképeimmel, és újraolvastam Móricz regényét. Ha nem így teszek, sokszor elmerengtem volna, hogy bizonyos szövegrészek vajon a regényből származnak-e, vagy mai betoldások.

kiv1Feczesin Kristóf és Gáspár Tibor / fotók: Gálos Mihály Samu

Volt például egy rész, amely már olvasás közben meghökkentett, annyira mai felvetésnek tűnik: amikor Faragó ispán (Varga Zoltán) arról beszél, hogy mi lenne azzal a háromvárosnyi, szám szerint kétszázezer magyarral, ha nem erre-arra szóródtak volna a nagyvilágban, hanem teszem azt, Londonban élnének valamennyien. Elvesznének reánk nézve. Ez a részlet az előadásba is bekerült, ahogy az antiszemita megjegyzések, rossz ízű viccelődések is többnyire egy az egyben hangzanak el a házikisasszony kérője, Pogány Imre kapcsán. Csakhogy mást jelentett zsidózni 1898-ban, amikor a történet játszódik, vagy 1924-ben, amikor Móricz írta, mint ma, a holokauszt történelmi tapasztalata után, amikor a magán- és a közbeszédben ez ugyanúgy jelen van. Ahogy a minden bajunkért másokat okoló, külső ellenséget kereső és találó mentalitás, az önreflexió és a saját felelősség keresésének hiánya is.

kiv2Harsányi Attila és Nádasy Erika

Mintha egyfolytában önmagunk körül forognánk, tapicskolva az önsajnálatban, generációk elrontott életében, az elszalajtott lehetőségek fölötti fájdalmunkban, miközben borba menekülve mantrázzuk, hogy mindenről más tehet: a tatárok, a törökök, a németek, a zsidók, az oroszok, az EU. És így tovább, vég nélkül. Ezt az örök körmagyart idézheti fel a nézőben Rusznyák Gábor rendezésének hangsúlyos eleme, a folyton körbeforgó színpad – a végüket érző, tehetetlen, változásra képtelen dzsentrik haláltánca mellett. A rendező színpadi átirata persze számos változtatást, hangsúlyeltolódást is tartalmaz, az összbenyomás mégis az, hogy Móricz ma is friss és érvényes hangját hagyják megszólalni, minden erőltetett modernizálás nélkül.

kiv3Nádasy Erika, Czakó Julianna, Gáspár Tibor és Harsányi Attila

A forgószínpadnak a gyakorlati szerepe is igen nagy, hiszen egy sok szereplőt mozgató, a jószágigazgató házának különböző helyiségeiben játszódó előadásról van szó, amelyben az István napi mulatság kapcsán több helyszínen, egymással párhuzamosan zajlik a cselekmény. Míg az egyik szobában az idősek kisebb csoportokban beszélgetnek, az üveges verandán a fiatalok táncolnak, egy benyílóban szerelmi légyott zajlik, a konyhában tesznek-vesznek. Mi, nézők pedig mindent látunk. A regénynek van egy kitüntetett nézőpontja, a frissiben a faluba került legátusé, aki külső szemmel néz rá erre a mikrotársadalomra, érti is meg nem is, hogy mi zajlik a szeme előtt. A színpadi legátus (Feczesin Kristóf) elveszti a józan ítélőképességét, mivel villámgyorsan lerészegedik, aztán csak esik meg kel. Az előadásban a miénk ez a külső nézőpont, szemünk egyszerre ablak és tükör, hiszen nem csak őket látjuk, de magunkat is. A rendezés úgy hívja fel a figyelmet erre a lehetőségre, hogy a szereplők időnként odalépnek a nézőtér felőli láthatatlan falhoz hajat, ruhát igazítani, képkeretet egyenesbe billenteni.

kiv5Czakó Julianna, Simon Zoltán és Harsányi Attila

Rusznyák Gábor remekül mozgatja a népes szereplőgárdát. Néha az az érzése támad az embernek, hogy egymásba áttűnő festményeket lát, ahogy a kisebb-nagyobb csoportok folyamatosan átrendeződve betöltik a teret. Van, hogy a beszélgetések is összeadódnak: az egyik csoportban feltett kérdésre egy másik beszélgetésből érkezik meglepő vagy éppen csattanós válasz – mint amikor sokan beszélgetnek körülöttünk, és az innen-onnan kihallott mondatok váratlanul összecsengenek.

kiv7Elöl: Máhr Ági

Tihanyi Ildi jelmezei időben a jelen felé tágítják a történetet. Az első felvonásban az 1898-as dátumhoz illő ruházatban jelennek meg az ünneplők, a másodikban viszont a hosszú szoknyák térdig érő kiskosztümökre, egyrészes ruhákra cserélődnek, a ködmönöket öltönyök váltják fel, amelyek nem kötődnek szorosan egyetlen korszakhoz, de akár maiak is lehetnek. Mindez fokozatosan, jelenetről jelenetre zajlik, előbb csak egy, majd egyre több szereplő jön be lecserélt ruhában.

kiv9Harsányi Attila és Fandl Ferenc

Kiemelt jelentőséget kap Kovács Márton zenéje, aki maga is szerepel az előadásban. A realista regény alapvetően realista színpadi átirata a zenéjén keresztül néhány kiemelt pillanatban elemelődik. Először csak pár pillanatra kimerevített képek és az alattuk megszólaló énekdarabkák jelzik ezt, majd Mihók, a kocsis erőszakos halálakor (a jószágigazgató fia – Simon Zoltán – vereti-öleti meg, hogy bosszút álljon a kocsison, aki rajtakapta a feleségével) holtából hegedűvel a kezében kel fel, és játssza végig az előadás hátralévő részét.

kiv8Máhr Ági, Szatmári György, Kerekes Valéria és Kovács Márton

Már-már igazságtalan gesztusnak tetszik bárkit is kiemelni a huszonöt színész közül, annyira egységes és szép teljesítmény az, amit látunk. Ezen belül valószínűleg mindenkinek vannak/lesznek személyes kedvencei, mint nekem például az, ahogy Gáspár Tibor jószágigazgatója az elcsapottsága miatti letaglózottságában, visszatérve a gyermeki megbántottság létállapotába, egy fél felvonást végigüldögél a kályha melegében. Annuskaként Czakó Julianna derűje mögött a fel-felhabzó fájdalom és a belőle kirobbanó dühös indulat. Vagy ahogy Fandl Ferenc Szalay Pétere elmondja Harsányi Attila jegyzőjének azt a keserves emlékét, amikor megcsalta a várandós feleségét, aki egész éjjel az utcán várta. És minden ilyen kis jelenetnek megvan az elő- és utóélete, az emberi sorsok, kapcsolatok ár-apálya hullámzik a színpadon folyamatosan.
Mi meg csak nézzük ezt a múltat és jelent magába foglaló, pompás tablót, és vendégként arra gondolunk, hogy irigylésre méltó helyzetben vannak a miskolci nézők manapság.

Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig

Játsszák: Gáspár Tibor, Nádasy Erika, Czakó Julianna, Bodoky Márk, Szirbik Bernadett, Harsányi Attila, Fandl Ferenc, Seres Ildikó, Lajos András, Simon Zoltán, Szatmári György, Máhr Ági, Farkas Sándor, Tenki Dalma, Feczesin Kristóf, Varga Zoltán, Prohászka Fanni, Hajdú Imelda, Szegedi Dezső, Molnár Sándor Tamás, Márton B. András, Molnár Anna, Kerekes Valéria, Szakál Tamás, Kovács Márton.
Díszlettervező: Khell Zsolt. Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Zene: Kovács Márton. Ügyelő: Varga Renáta. Súgó: Fekete Zsolt. Rendezőasszisztens: Kriston Szabolcs. Rendező: Rusznyák Gábor.

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház, 2017. február 18.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu