Kutszegi Csaba: A Sömminél azért több kell

Cserna-Szabó András: Sömmi -

A színházban az érdekel, hogy kapok-e valami újszerű, szövegen túli pluszt, amit egyébként a regény olvasása közben – más módon – megkapok.

A k2 Színház Sömmi című előadásában rengeteg tehetség és energia észlelhető, ám a végeredmény összességében mégis csalódást okoz. Nyilván azért, mert akár színdarab, akár regény szövegét olvasom, nem csupán a mondatok elsődleges jelentésére, hanem inkább a nyelven túli pluszra vagyok kíváncsi.

som1Fotók: Toldy Miklós

A minap a tévében egy szakértő – az aktuális rossz PISA-eredményekről értekezve – elmondta, hogy 20-30 évvel ezelőtt egészen más volt az elvárás a szövegértés-felmérésekben. Ma már az kevésnek számít, hogy valaki felismeri a hangalak jelentését. A mai szövegértési követelmények szerint olvasás közben interaktív folyamat részesévé kell válni, a befogadás közben – agyban – folyamatosan reagálni kell a szövegben fellelhető műveltségi tartalmakra, gondolatmenetekre. Vagyis olvasóként az információ befogadásakor máris kérdéseket kell kreálnom magamban, és rögtön válaszokat is kell keresgélnem rájuk.

som2
Színháziszöveg-értés esetében ez még inkább így van: azért nem érdemes elmennem és jegyet vennem, hogy Cserna-Szabó András elmondott-felmondott mondatainak a puszta jelentését megértsem. A színházban az érdekel, hogy kapok-e valami újszerű, szövegen túli pluszt, amit egyébként a regény olvasása közben – más módon – megkapok. Regényolvasáskor intim, egyszemélyes viszonyba kerülök a szöveggel, és sokkal könnyebben kialakul az interaktivitás. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy elvisz, magával ragad a szöveg, beindítja a fantáziámat stb. Az olvasás magányában nem zavarhatnak meg olyan tényezők, hogy valaki hátulról a nyakamba köhög, a rendező rám akar erőltetni egyfajta értelmezést, vagy hogy a színpadkép és a színészek másmilyenek, mint a regény által bennem keltett kép. Ha elmegyek a színházba, nyilván nem történet- és könyvismertetést akarok kapni, hanem valami mást, egyebet, többet, mint amivel rendelkezem. Ha esetleg előzetes ismeretekkel nem bírok, akkor is hiányolom a többletet, mert a gyengén sikerült előadáson csalhatatlanul felismerem a hiányát, még ha konkrétan nem is tudom, hogy mi hiányzik. Lehet, csak azáltal, hogy unatkozom.

som3
Cserna-Szabó András Sömmi című regényében az generál artisztikus feszültséget, hogy a 19. századi betyárok teljesen mai fejjel gondolkodnak, és többször a szerint is beszélnek. Itt nem az úgynevezett csúnya szavak használatára gondolok (az emberek, főleg az elvadult csavargók nyilván régen is trágárkodtak), hanem arra, hogy a beszédtempójuk és -módjuk, viszonyulásuk a világhoz, helyzetértékeléseik, reakcióik és legfőképpen ezek mai volta a szövegértelmezés egyfajta játékos lehetőségét teremtik meg: múltunk és jelenünk fonódik ezáltal egyedi irodalmi termékben egybe, ráadásul mindeközben az emberiség nagy mítoszai és a helyi legendáink folyamatosan mutogatják magukat. Abban a regényben egyébként az erőszakos, horrorisztikus jeleneteket sem kell véresen komolyan venni, amelynek szövegében történelmi blődlizés folyik (lásd pl.: Kossuth apánk papírvágóval leszúrja Rózsa Sándort), továbbá olyan jópofaságok tűnnek fel, mint „a pusztába kiáltott szó” szólás eredete és a Jókai-bableves elnevezés története. Az irodalmi műben a plusz éppen az interaktív szövegértelmezés révén teremtődik meg: a fenti példák mindenkiben emlékképeket és asszociációkat ébresztenek, ezáltal a befogadóban felépül a saját, egyedi regényvilág.

som6
A Sömmi színházi előadásán e plusz megjelenítését – egyebek mellett – fizikai színházi eszközök, akciózás, mozgás segítik elő. Ám ha ezen eszközök használata nem sokszínű, meglepő és egyedi, ha megjelenésük nem kreatív folyamat eredménye, akkor nem létrehozzák a többletet, hanem még gátolják is a megszületését. Verbális szöveg elidegenítő testmozgással illusztrálása felszínesen, sablonosan csak ront a szöveg erején. Fizikai színházi koreográfiát nem lehet rutinból abszolválni, mert önmaga ellen hat: felesleges koncként lóg az előadáson. A fizikai színház meghökkentő extrémitás és felkavaró „fizikai” kockázatvállalás nélkül egyszerűen nem működik.

som7
A Sömmi sem működik. A majdnem kétórás előadáson – az elismerésre méltó színészi teljesítmények ellenére – nem tudok meg többet sem Rózsa Sándorról, sem a Cserna-Szabó-regényről, sem a világról, amelyben élek. A konkrétan jelelő és az elvontan illusztráló mozdulatok között lavírozó mozgásakciók a regényben a nyelvi játék révén létrejövő többlethez hasonló pluszt nem hoznak létre. A semmitmondó testre, avagy eszközre mászások és a küzdelmet, gyilkolást vagy nemi aktust jelző akciók között csak elvétve jelennek meg eredeti mozdulatötletek, gesztusok. A dialógusok és a narráció egymásba folyatása már lassan színházi közhelynek számít, csak akkor hozhat eredményt, ha artisztikussá válik, és tartalmat közvetít, vagy ha például játékos-groteszk-elidegenító funkcióval bír. Összességében a Sömmiben annyi történik, hogy akciók és mozdulatok kíséretében felmondják a regény szerkesztett-húzott szövegét.

som8
A régi táncos mondás szerint csak az esik el, aki felugrik. Az energikus k2 társulat és a szintén bizonyítottan tehetséges Hegymegi Máté rendező fog még együtt is, külön is hatalmas ugrásokkal magasba törni. De ahhoz előbb a Sömminél mélyebbre kell hatolni.

Cserna-Szabó András: Sömmi (k2 Színház)

Dramaturg: Bereczki Csilla, Gábor Sára. Jelmez: Kálmán Eszter. Díszlet: Fekete Anna. Zene: Rozs Tamás és a társulat. Fény: Payer Feri. Produkciós vezető: Erdélyi Adrienn. Rendező: Hegymegi Máté.
Játsszák: Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Erdélyi Adrienn, Horváth Szabolcs, Mészáros Martin, Piti Emőke, Viktor Balázs.

Jurányi Inkubátorház, 2017. február 23.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu