Annegrete Kraul: Két magas nő meg Ő –

Adott Vikke és Nellie, két negyvenes barátnő, akik hosszú évek óta nap mint nap beszámolnak egymásnak életükről.

Vajon mire vágyik a nő negyvenévesen? Biztos egzisztenciára, esetleg férjre és gyerekekre? Vagy kötöttségek nélküli szingliéletre, ahol a virtuális térben rendszeresített proaktív életvezetési tanácsadás, valamint az online közösségi létbe vetettség könnyedén megfér egymás mellett? De mi van akkor, ha kiderül, hogy a hozzájuk társított boldogságérzés csupán álca, aminek révén a magányból eredő, szorongató hiány csak ideig-óráig fedhető el? Egyáltalán: lehetünk-e boldogok úgy, ha kicsit sem felelünk meg a társadalmi konvenciók sugallta eszményképnek? Annegrete Kraul egyfelvonásos tragikomédiája, a Két magas nő meg Ő elsősorban ezeket a kérdéseket boncolgatja.

Varga Klári / fotók: Kállai-Tóth Anett

Vikke és Nellie két negyvenes barátnő, akik hosszú évek óta nap mint nap beszámolnak egymásnak életükről. Ami, legalábbis látszólag, tökéletesen különböző. A történet szerint mindketten roppant elfoglaltak, így beszélgetéseiket főként telefonon bonyolítják: a néző előtt az RS9 kettéosztott, parányi színpadán ennek megfelelően nem csupán két – lecsupaszított, jellemzően ikeás hangulatú, ám mégis eltérő – lakásbelső, hanem egyúttal két különböző (élet)stílus is megjelenik, utóbbi fényképekkel és falra dekorált, olcsó Facebook-bölcseletekkel alátámasztva, amelyek mindannyiunk számára ismerősek. Merthogy dacára a már említett különbségeknek, a megmutatkozás vágya a külvilág felé (valójában, ahogy a későbbiekben kiderül: kétségbeesésből fakadó exhibicionizmus) mindkettejükben ott van. Ez megmutatkozik az őket alakító színészek, Bacsa Ildikó, de főként Varga Klári játékában: a néhol harsánynak ható hanghordozásban és a némileg eltúlzott gesztusokban. „Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi” – olvasható Nellie nappalijában, mellette pedig, a másik oldalon a „Minden vihar kifogy az esőből, és napsütéssel ér véget” mondat a mindig szorongó Vikke mögötti ajtón, amely – izgalmas megoldásként – közvetlenül a játéktérre nyíló szekrényként (titkos raktárként?) is funkcionál. És itt „laknak” a nő Szani és Hegedűs Dani alakította házi kedvencei is, akik a prózai szövegrészek közötti betétekben bánatosan (másszor idegesítően) cserregő madarakból nyolcvanas évek slágereit játszó, kiábrándult unplugged zenészekké lényegülnek: összességében szórakoztatónak mondható jelenlétük további értelmezési réteget kölcsönöz a darabnak.

Bacsa Ildikó

Vikke valódi szingli, még nem találta meg a nagy Ő-t, ugyanakkor minden erejével azon igyekszik, hogy izgalmassá tegye életét, amely jórészt az interneten zajlik: szabadidejében olyan fontos témákról vlogol, mint madarai egészséges és kielégítő táplálása, párkapcsolati tanácsok (legutolsó szerelmével, Thomasszal ugyan nemrégiben szakítottak), továbbá a művészet mint hatékony stresszoldás. Nellie vele szemben viszonylag boldog házasságban él férjével, Jans Peterrel és két kisfiukkal: a nő elsősorban családját menedzseli, minden másra viszonylag kevés ideje jut. Ezzel magyarázza azt is, hogy az eltelt évek alatt miért nem hívta meg soha vendégségbe magukhoz Vikkét, aki így Nellie életének jelentéktelennek tűnő, apró momentumairól is (például, hogy uzsonnára milyen szendvicset készít a gyerekeinek, vagy hogy az eszményi, bár kissé unalmas férj, Jans Peter a hét mely napján uzsonnázik a munkahelyi kantinban) kizárólag Nellie elbeszéléseiből értesül.

Egy idő után azonban kiderül, hogy amit Vikke a barátnője életével kapcsolatban csodás, hétköznapi „májkrém-álomnak” hisz, az tulajdonképp nem is létezik: gondosan felépített, beteges hazugság az egész, amiben Nellie már évek óta él, és amit a külvilág felé úgyszintén láttatni akar. Jans Peter és a két fiú nem létezik, az esték ennek megfelelően nem rendrakással, vagy a szokásos fürdetéssel telnek, hanem az asszony leharcoltan és magányosan a tévé előtt ül, amiből rendszerint a kiszavazó-show zaja üvölt.

Szani, Hegedűs Dani

Mindez épp annyira abszurd és kegyetlen, mint az elhatározás, amely egy ponton Vikke fejében megfogalmazódik: Nellie-t mindenáron szembesíteni kell az élethazugságaival. Az előadás tetőpontján, az ún. végső „leleplezésben” részt vesz a Vikke által felbérelt, Baksa Imre alakította kissé mulya, ám teljességgel ártalmatlan Nils is, akinek a két nőéhez nagyon is hasonló álmai vannak, még ha látszólag jóval földhözragadtabban is fogalmazódnak meg benne („Van egy evezősklub, ahol evezek, és ott adnak ebédet is (...), foghatnánk együtt szúnyogot”). Eljátssza, ő Nellie férje, amitől a nő úgy érzi, hirtelenjében megelevenedik a szeme előtt a saját maga által teremtett valóság. Nils arra is tökéletesen megfelel, hogy valamiképp fenntartsa a Nellie által elindított hazugságláncolatot, ami nélkül – ez sejthető – a nő (akinek első reakciója, hogy a házassági évfordulóra vett pezsgősüveggel leüti a számára csupán fiktív személyként létező „férjét”) összeroppanna. Különösen akkor, ha az itt felvázolt, és a komikus elemekkel már-már lebegővé tett drámai eseménynek, vagyis a hazugsággal szembesítésnek ténylegesen is lehetne valóságalapja.

Kérdés, hogy létezik-e Nellie számára kiút? Az ésszerű megoldás egyfelől azt diktálná, ha egyszer s mindenkorra visszatérne a realitáshoz, amelyben végre hús-vér személyekkel teremthetne kapcsolatot. A darab megoldása mégsem ez, hiszen e lépés a nő számára csaknem egyet jelentene az öngyilkossággal. Nem segítene az sem, ha egyik pillanatról a másikra likvidálná képzeletbeli családját. Ezzel ugyanis nem csupán életének egy adott szakaszát, hanem egész addigi egzisztenciális létét kérdőjelezné meg.

Varga Klári, Baksa Imre, Bacsa Ildikó

Egyszóval, ördögi kör, amiből lehetetlen kilépni. „Engedd meg, hogy megtartsam a gyerekeket” – kéri Nellie Vikkétől, aki rövid unszolás után belemegy a – továbbiakban a férfivel hármasban folytatott, s immáron teljessé tett – hazugságjátékba. Ha már kétségbeesett boldogságvágyuk ellen úgysem tehetnek semmit…

Annegrete Kraul: Két magas nő meg Ő (Manna Produkció)

Rendező: Botos Éva. Fordította: Bacsa Ildikó. Látvány: Kurucz Nóra. Fotók: Pataki Zora. Fénytervező: Csáki Rita. Technika: Makray Gábor. Rendezőasszisztens: Kovács Zsuzsanna. Produkció menedzser: Erdélyi Adrienn.

Produkciós vezető: Gáspár Anna.

Szereplők: Bacsa Ildikó, Varga Klári, Baksa Imre. Zenészek/Madarak: Szani, Hegedűs Dani.

RS9 Színház, 2017. május 6.