William Shakespeare: Hamlet -

…aki lehengerlő-elbűvölő teljesítményével máris a leendő színészkirály, korunk „kortársos” Gábor Miklósa.

Teljes pályás letámadás az Eszenyi Enikő rendezte vígszínházi Hamlet. Ezen csak az csodálkozik el, aki még nem látott Eszenyi-rendezést. Színházban híve vagyok minden illetlen, akár kifejezetten oda nem illő, sőt szemtelen húzásnak, és egy most be is talált nálam: Hajduk Károly a Színész szerepében színre érkezvén, Hamlet kérésére elmond egy verset. József Attilától a Levegőt!.

Ifj. Vidnyánszky Attila és Hajduk Károly (a képen Hegedűs D. Géza) / Fotók: Mészáros Csaba

Emlékszünk még rá? Ilyenek vannak benne: „Felnőttem már. Szaporodik fogamban / az idegen anyag, / mint szivemben a halál. De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibirnám, / ha nem vagyok szabad!” Ebben nem az igazán az anakronizmus, hogy Shakespeare-szövegbe 20. századi vers keveredik, hanem az, hogy 2017-ben Magyarországon nagy nyilvánosság előtt felcsendülnek József Attila – jogot sértő kartotékról, nem így elképzelt rendről, levegő- és szabadsághiányról írt – sorai. A színpadon Hamleten kívül nem is érti senki, talán csak Horatio (Király Dániel), Polonius (Fesztbaum Béla) tán gyanakodna a gyanús tartalom okán, de annyira unja a „hosszú” versmondást, hogy már nem is tud odafigyelni… De Hamlet hogy-hogy érti? Értheti József Attila üzenetét ifj. Vidnyánszky Attila generációs dán királyfia, aki olyan, mint egy mai magyar fiatal? Mert ifj. Vidnyánszky Hamletja nem egyszerűen az álnok gyilkos nagybátyját gyűlöli, nem csupán az zavarja, hogy a bűzlő Dániában kizökkent az idő, ifj. Vidnyánszky-Hamlet szülei generációjától irtózik, amelyben az élvhajhász zsarnok mellett elvtelen, hatalomimádó anyja is igen visszataszító jelenség, Poloniusról, a gerinctelen szimplaság szobráról nem is beszélve…

Börcsök Enikő és Hegedűs D. Géza

(Majdnem) minden jelenetben kell valami hab a tortára, teljes pályás a letámadás, kivéve akkor, amikor valamiért nem az. Olyankor nincs más, csak a jó öreg Shakespeare, igaz, (szerencsére) az sem semmi, még önmagában sem. Amikor szünetel a letámadás, sallangmentesen, néha kicsit unalmasan és/vagy egyszerűen megoldatlanul felmondják a színészek Shakespeare-t, és nagy szerencse, hogy ebben nemcsak Shakespeare jó, hanem a felmondó színészek is. Szeszélyes ez az előadás: ami éppen ötletként felmerül, az mind belekerül, ha meg nincs ötlet, nem kerül bele semmi. Ahhoz, hogy igazán jó legyen egy előadás, végigvitt koncepció kellene, még ha ez az igény unalmasan régimódinak tetszik is.

Úgy látszik viszont, hogy Hajduk Károly körül minden betalál, mert az Egérfogó-jelenet több mint ügyes: bár populáris, látványos, ám mindeközben beszédes és adekvát – a baba fülébe vert szöggel, a fülbe dugott tűzijáték-fáklyával, mindezek nagyban látható real time vetítésével. Szimpatikus gesztus és kétségbeesett kiáltás egyben, hogy ennek az előadásnak Hamlet mellett a legnagyobb alakja a Színész, telitalálat, hogy ezt Hajduk, a színészkirály játssza, hihetetlenül jó látni őt konkrétan és „mondanivalóilag” is összeölelkezve ifj. Vidnyánszkyval, aki lehengerlő-elbűvölő teljesítményével máris a leendő színészkirály, korunk „kortársos” Gábor Miklósa.

Ifj. Vidnyánszky Attila

Ifj. Vidnyánszky az előadás legnagyobb habgyártója (is). Szinte nincs jelenete, amelyben nem rohangálna-ugrálna díszletről díszletre, nem lenne túlmozgásos energiabomba, nem ugrálna le kisebb-nagyobb magasságokból, nem gázolna térdig vízben. Jegyzetfüzete színes graffiti-spray, amellyel smile-jelet rajzol a levegőbe, még a halálát is egy kicsit elhülyéskedi, csak hogy nehogy konvencionális legyen. Torkig van szülei oligarchikus-hedonista, hazug világával, nem azért húzza-halasztja a bosszút, mert tépelődő alkat, hanem mert megveti a közeget, amelyben élnie adatott, annyira undorodik a diktátor Claudiustól (Hegedűs D. Géza), hogy bottal sem nyúlna hozzá. Laertésszel (Orosz Ákos) nemcsak kölcsönös megbocsátás végett békül ki közös haláluk előtt, hanem azért is, mert azonos generáció tagjaiként egymáshoz hasonló áldozatok. Laertes csak bosszúszomjas dühe miatt szövetkezik ideig-óráig Claudiusszal, apja, Polonius útravalója lepereg róla, mint sátorlapról a víz. A bölcselkedő szentenciák végén az apa utolsó mondata a felszínesség és a cinizmus prezentációja: „áldásom hab a tortán” (magyar szöveg: Forgách András). Így hangzik korunk atyai intelme, Arany János fordításában ugyanezen a helyen még ez állt: „áldásom benned ezt / Érlelje meg majd”.

Hegedűs D. Géza és Orosz Ákos

Ifj. Vidnyánszky teljesítménye azért különleges, mert az állandó felfokozottság, a „kortárs habgyártás” mellett Shakespeare-t is hozza. E kettősség egyidejű felmutatásáért neki kell a legtöbbet küzdenie, de fényes győzelemmel keveredik ki a harcból: a felszínes külsőségeket magára igazítja, belőlük hitelesen mai, érték- és személyiségzavaros lázadó fiatalt formál, mindeközben shakespeare-i hőst is alakít, a maira „rontott” szöveg és a kortárs megnyilvánulások mögött is megmutatja az angol drámaköltő bölcsességét és líráját.

A Claudius szerepében remeklő Hegedűs D. Gézának egyértelmű, ezért egyszerűbb is a dolga: csak körül kell néznie lángoktól ölelt kis hazánkban vagy tőlünk keletebbre, és hoznia kell egy piti, középkategóriás, hatalommániás diktátorkaraktert. Börcsök Enikő Gertrudként összetettebb alak: bámulatosan szimpla nőt, diktátorluvnyát ad, de közben megmutatja, hogy sebezhető, mert anya is. Gesztusaiban, üres tekintetében sokszor érződik, előre rajzolódik a tragédia.

Fesztbaum Béla és Réti Nóra

Eszenyi Enikő igyekszik a nagyérdemű minden rétegének adni valamit: a hagyományos színházba járóknak némi Shakespeare-szerű Shakespeare-t, a fiataloknak két mai, jövőkép nélküli fiatalfelnőtt-gyereket (ifj. Vidnyánszky méltó párja Ophelia szerepében Réti Nóra e.h.), a nagyközönségnek rengeteg látványosságot (rock- és rapzenét, színpadra szólító interaktivitást, grandiózus díszletmozgást, hangos-füstös effekteket), a fővárosi kritikus értelmiségnek meg egy kis kimérve tálalt áthallásos diktatúraellenességet. Ez utóbbihoz: jó erős az a mondat (és Csapó Attila értőn adja), amikor Rosencrantz azt bizonygatja Claudiusnak, hogy akkor érzi magát igazán szabadnak, amikor lojális alattvalóként parancsokat teljesíthet. Hát, igen: köztünk élnek ilyenek.

Venczel Vera és Kútvölgyi Erzsébet

A végére összeáll, kikerekedik az előadás. Nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy a remek színészek a rendezés üresjáratait is kitöltik. Ám a Gilicze Márta megformálta Fortinbras-alak a jövőben várható új rendet illetően sem kecsegtet túl sok jóval.

William Shakespeare: Hamlet

Magyar szöveg: Forgách András. A színpadi változatot készítette: Forgách András és Vörös Róbert. Díszlet: Antal Csaba. Jelmez: Pusztai Judit. Dramaturg: Vörös Róbert. Videó: Szöllősi Géza. Zene: Michal Novinski.

Zenei munkatárs: Mester Dávid. Hang: Bartha Márk. Szcenika: Juhász Zoltán.

Világítás: Csontos Balázs. Vívás-betanítás: Balázs László, Ravasz Etele.    

Ügyelő: Balázs László, D. Mucsi Zoltán, Wiesmeyer Erik. Súgó: Gál Tünde.

A zeneszerző munkatársa: Szabó G. László. A rendező munkatársa: Egyed Mónika. Rendező: Eszenyi Enikő.

Szereplők: Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő, ifj. Vidnyánszky Attila, Fesztbaum Béla, Orosz Ákos, Réti Nóra e.h., Király Dániel, Csapó Attila, Zoltán Áron, Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera, Hajduk Károly, Gilicze Márta, Borsi-Balogh Máté e.h., Szántó Balázs e.h., Viszt Attila, Takács Zalán, Szabó Mátyás, Kovács Olivér.

Vígszínház, 2017. október 1.