Török Ákos: A nagy fa esete a buddhizmussal

Élőkép Színház: Tara teknője -

…azok számára, akik hosszú órákat, néha napokat képesek meditációval tölteni, lehet, hogy ez az előadás még így is elkapkodott lóverseny.

A nyugati ember a keleti filozófiát és vallást általában instant változatban kapja; miként a Nescafét, megisszuk, hogy fel tudjunk pörögni (vagy le tudjunk csendesedni) a teendőinkhez. Emlékeztet minket a kávé ízére, de nem kávé. Rácsodálkozunk a keleti bölcseletre, érezzük a különös mondatokban rejlő belső békét és egységet, de legtöbbször csak használjuk. Arra, amire nem biztos, hogy való: jobb esetben harmóniában élni egy másfajta világban, mint ahonnan ezek a gondolatok származnak, gyakran azonban az életteljesítményünk növelésére.

Az Élőkép Színház nem instant kínálja számunkra Keletet, és ez akár zavarba ejtő is lehet. Főként olyasvalaki számára (amilyen e sorok írója is), aki legfeljebb felületesen ismeri a keleti gondolkodást és vallást, de sosem gyakorolta, főként pedig nem élte meg azt. Nem tudhatja biztosan, hogy vajon nem ezért nem működik számára a Tara teknője című előadás. Mást azonban nem tehet, mint színházi előadásként nézi, hiszen akként van meghirdetve, és jegyet is így lehet rá vásárolni.  

taraA Tara teknője imázsfotója / A képek forrása: Bethlen Téri Színház

Már maga az előadás kifejezés is pontatlan, mivel a Tara teknője legalább annyira vallási rituálé is, amely énekkel, zenével és különös képeken keresztül kínálja fel a megtisztulás lehetőségét. „Színes formák mozgása, hangok rezgése által kérjük az együttérzés istennője huszonegy alakjának védelmező és szabadító segítségét” – olvashatjuk az ismertetőben. A társulat izgalmas, szemléletes és jelentéssel teli képzetekkel teszi színházzá (de legalábbis színházszerűvé) ezt a rituálét.

Korábbi előadásaikban is megjelentek elasztikus anyagok, amelyek – miközben láthatatlanná teszik a játszókat – a formák sokféleségét jelenítik meg. Ez különösképpen telibe találja a mostani előadást, amelyben „formát ölt a lét közege és a benne keletkező, átalakuló, majd megszűnő létezők – gondolatok, érzések és világot alakító erők – megnyilvánulásai”. Valóban: különféle lények és jelenségek alakulnak ki és át a rugalmas szövetek felszínén, amelyek előbújnak, majd eltűnnek a színpadon lévő hatalmas, teknő alakú, szintén ilyen szövettel fedett képződményben. Máskor a teknőt fedő szövetet alakítják a testükkel, de az is előfordul, hogy a kettő egyszerre történik, és a kint lévő alakok a teknő felszínén megjelenő formákkal kerülnek kapcsolatba.

Különös az anyagokba burkolt, színes alakok látványa. Érzékien nyújthatnák a jelenségek világának dinamikus egymásból egymásba alakulásának metafizikai élményét, a világ látszatvoltát és a látszatok mögötti lényeg láthatatlanságát. Részben azért nem sikerül mindez, mert nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy az emberi alakok szemmel láthatóan érzékelhetőek a szövetek alatt. Így pedig olyan furaságok történhetnek meg, hogy miközben egy emberalak egy állati lény fejéhez hajtja oda a fejét, nehéz nem arra gondolni, hogy ténylegesen az egyik játszó a másik fenekére ad puszit.

Ebben az esetben ez csak részben szemléletváltás kérdése, melyre nézőként vagy képesek vagyunk vagy nem. Ugyanis az Élőkép Színháznak bármennyire is van tapasztalata az elasztikus anyagokkal és az azokban történő játék terén, az előadók szinte folyamatosan igazgatni kényszerülnek a szövetet, ami a magát legjobban odaadó nézőt is kizökkenti a színház (a rituáléról nem is szólva) élményéből. Bizonyosan nagyon nehéz úgy mozogni ezekben az anyagokban – főként, ha ketten, hárman vannak egyben –, hogy ne sérüljön az illúzió, így azonban nem ritkán már-már küszködéssé és rossz értelemben véve amatőrré válik az előadás.

tara 2A Tara teknője imázsfotója

A rituálé teljessége bizonyosan igényli az istennő mind a huszonegy alakjának megidézését és a hozzá intézett huszonegy könyörgést, a nézői türelem azonban körülbelül hatot, hetet bír el. Bármennyire is vannak a másfélórás előadásban hol finomabb, hol jobban érzékelhető különbségek a mozgóképek között, egy idő után óhatatlanul önismétléssé és unalmassá válnak a kezdetben már-már revelációt keltő képsorok. Itt megint az a kérdés, hogy azok számára, akik hosszú órákat, néha napokat képesek meditációval tölteni, lehet, hogy ez az előadás még így is elkapkodott lóverseny. Az előadás után elkapott beszédfoszlányokból azonban az derült ki, hogy február 21-én a Bethlen Téri Színházban nem ők voltak többségben.

Az Élőkép Színház minőségi látványszínházat csinál, amely nem forint milliókból hoz létre közhelyes és patetikus képeket. Néhány szövet segítségével tesznek érzékivé lényegi gondolatokat, érzékelhetővé a láthatatlant. Ebben az esetben külön tisztelet illeti meg a játszókat az alázatukért, akik végig a szövettel fedett teknő mélyén, a földön fekve, csúszva váltogatják az „öltözéküket” úgy, hogy az előadásban egy pillanatra sem látszanak.

A Tara teknőjében benne van egy különleges és erős előadás lehetősége. Nem is kellene nagyon sokat tenni érte. Érdemes lenne kiválogatni egymástól különböző mozgássorokat és képeket, és ezzel minimum felére csökkenteni az előadás hosszát. A szövetekben mozgás gyakorlása is ráférne a produkcióra, hogy ne kelljen annyit bajlódniuk a játszóknak, és gördülékenyebbé váljon a látvány: ne bukkanjanak fel emberi tagok ott, ahol nem kellene. Ahogy talán egy koreográfus segítsége is elkelne, aki dinamikai váltásokkal, érzékletesebb mozgásokkal bizonyosan tudna javítani a látvány minőségén.

Persze könnyű a partvonalról bekiabálni, hogy most kellene kijönni a piros ásszal. És ha már egy képzavarnál vagyunk: az Élőkép Színház ismét keményfába vágta a fejszéjét, ami most úgy tűnik, túlontúl nagynak bizonyult. A fa továbbra is áll, ennek a fejszének azonban nem veszett el a nyele.

Tara teknője (Élőkép Színház)

Alkotó-előadók: Bodócs Diána, Grégory Chevalier, Kalmár Ákos, Luca Izabella, Ködmön Petra, Somlai Anna. Hangtér: Sas András, Jager Dávid. Ima, mantra: Burns Katalin. Díszlet-kivitelezés: Joó László, Fazekas Gyula. Látvány, jelmez, tervezés, rendezés: Bérczi Zsófia.

Bethlen Téri Színház, 2018. február 21.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu