Török Ákos: Köd előttem, köd utánam

Heinrich Von Kleist: A Schroffenstein család -

A szépen előadott, többszólamú kórusbetétek is követik az előadás abszurd komédia felé hajló ívét, a borzongató fennköltségtől a szellemes élcig.

Nem könnyű feladat kitalálni, hogy Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című drámája mennyire vette magát komolyan eredetileg. Születésekor a szomorújáték megnevezést kapta, amit némiképpen felülír az irodalomtörténeti tény, hogy amikor az elkészült művet Kleist 1802-ben felolvasta barátainak, az utolsó felvonás az elborzasztó kettős gyilkossággal szűnni nem akaró röhögésbe fulladt, amelyből a szerző is vastagon kivette a részét. Mindez már csak annyiból is érdekes, hogy amikor Tarnóczi Jakab, Ascher Tamás zenés színházi rendezőnek készülő színműs növendéke rémbohózatként állítja színpadra a darabot, ez nem pusztán a jelen kor sajátos humorérzékéről tanúskodik.

schroff2Schell Judit, Friedenthal Zoltán és Máthé Zsolt / Fotók: Éder Vera / SZFE

Kleist drámája olyan, mint egy borzadállyal és lovagkorral felturbózott Rómeó és Júlia. A Schroffenstein család két ága évek óta viszályban él egymással. Létezik egy örökösödési szerződés közöttük, amely szerint, ha egyikük ága kihal, összes vagyona a másikra száll, ami állandó gyanakodást és gyanúsítgatást szül. Eljön a pillanat, amikor mindez a tényleges bosszúszomjig jut el, miközben a két ág egy-egy fiatalja szerelembe esik egymás iránt.

A rendező és Kukk Zsófi dramaturg úgy nevetteti ki velünk a halottakban egyre bővebb történéseket, hogy maga a történet nem válik nevetségessé. Ahhoz is kell egy kis idő, hogy egyáltalán észrevegyük, hogy ezt a kettős családi drámát nem kell annyira komolyan venni. Erre ebben az esetben rásegít az Ódry bennfentes, a rendezést hallgatóként legalábbis hírből ismerő közönsége is, akik már ott kuncognak, ahol a hétköznapi néző még feszülten figyelne.

schroff3Ladányi Júlia és Nagy Márk

A színművészetis vizsgaelőadások magas színvonalú színpadtechnika híján, és egyéb költségvetési okokból kifolyólag szinte mindig szegényszínházi produkciók. Nincs más lehetőségük, mint a színházi finommechanikával, színészi játékkal, egyedi ötletekkel, pontos és átgondolt darabértelmezéssel operálni. Jó esetben ezek eredője frissesség és izgalmas sajáthang. Tarnóczi Jakab rendezése egyértelműen ilyen eset. Nem csupán a darabról gondol valamit, de még arról is, amiről a darab maga gondolkodik. És ehhez a megfelelő játszótársakat is megtalálja.

Bármennyire is nem áll távol a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészképzésétől, sőt, az egész magyarországi színjátszástól a szerep leheletnyi eltartása, nem könnyű egy figurát úgy életre kelteni, hogy egyszerre érezzük valóságosnak, mégis érzékeljük, hogy eközben reflektál is önmagára: véleménye és tudása van önmagáról. Ami minket, nézőket sem enged kritikátlanul vele menni és elveszni az illúzióban. Ez a finom libikóka azonban gyakran valószerűtlenségbe és/vagy súlytalanságba csúszik át.

scroff5Schell Judit, Nagy Márk, Gyulai-Zékány István, Ladányi Júlia, Friedenthal Zoltán és (áll) Hegedűs D. Géza

Ezt a nyelvet, amelyben a játszók alig érzékelhetően rámosolyognak önmagukra, anyanyelvi szinten beszéli az előadásban Friedenthal Zoltán, aki kettős szerepben, Rossitz önmagát bosszúra felhergelő uraként, és a kissé tutyimutyi warwandi várúr alakjában is kitűnő. Hegedűs D. Géza több figurát is több mint meggyőzően kelt életre ugyanezen a módon, miként Schell Judit is hibátlanul teszi oda a bosszúszomjas férjét csitítani igyekvő rossitzi várúrnő és a méla urát harcra ösztökélő warwandi feleség színpadi alakját.

Az előadás szép lassan csúszik át a finom mosolyból a nevetésbe, egy váratlan ponton a színpadi geg eszközét is bedobva. A lovagkor sajátos eszményei és szigorú szabályai éppen olyan hasztalannak bizonyulnak az emberi kisstílűséggel és résnyire szűkölt látókörökkel szemben, mint a mostani kor bárhonnan előrántott ideológiái a maguk rendezőelveivel. Ebbe a világba pontosan illeszkednek bele a Máthé Zsolt által megformált, kissé hamiskás figurák a barikádok mindkét oldalán, ahogy Varga Bence színpadi alakjai is szintén mindkét ellentáborban.

Ladányi Júlia és Nagy Márk fiatal szerelmesekként nem tudják érthetővé tenni az egymás iránti lángolást, amely tűzön-vízen és szülői házakon át egymás felé hajtja őket, noha ennek igénye több ponton is megjelenik a szövegben. Ez okoz is némi zavart az előadásban, azonban sem játékuk, sem közösségük nem válik hiteltelenné. Nem lázadnak, egyszerűen csak a legkevésbé sem érdekli őket a szülők közötti családi perpatvar, amelyben egymásra találnak, ráadásul kedvelik is egymást. Tizenévesek annak minden komolyságával, hisztérikusságával és játékosságával együtt.

schroff4Nagy Márk és Ladányi Júlia

A szépen előadott, többszólamú kórusbetétek is követik az előadás abszurd komédia felé hajló ívét, a borzongató fennköltségtől a szellemes élcig. A rendezés és a színészi játékok jó érzékkel kerülik a kosztümös hangulatú, történelmi atmoszférát, emberléptékűségében mutatják meg a végzetes családi viszályt. Egy előadás mondandójának megfogalmazása egy kritikában mindig kétélű dolog: egyszerre támogatja az olvasót és csökkenti vagy veszi el tőle teljesen a saját olvasat lehetőségét. Ezt a kockázatot most felvállalva, az írás szerzője számára Tarnóczi Jakab rendezése a világban pozícióik alapján potens felnőttek és a pozíciókra, valamint a felnőttek világára magasról tevő fiatalok generációjának közös drámáját mutatja meg.

Felnőttként vajon meg tudjuk óvni a gyermekeinket az általunk gerjesztett és életben tartott folyamatos viszálykodásoktól? És fiatalokként megtehetjük-e, hogy kívülállók maradunk a közélet háborgásai közepette? A füstgép sokak szerint (joggal) a show-műsorok és egyéb színpadi látványosságok kelléke, semmi keresnivalója nincs a drámai színpadokon. Ebben az esetben azonban a színpadot vastagon elborító füst nem csupán az utolsó jelenethez elengedhetetlen látható láthatatlanságot biztosítja, de vele együtt a vakság súlyos metaforájaként ömlik ki a nézőtérre is. Kleisttel szemben mi most nem nevetünk. Minden mosoly és nevetés ellenére ugyanis ez mégiscsak egy szomorú játék.

Heinrich Von Kleist: A Schroffenstein család (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Fordította: Forgách András. Rendező: Tarnóczi Jakab. Dramaturg: Kukk Zsófia. Látvány: Giliga Ilka. Zene: Matisz Flóra. Asszisztens: Dávid Áron.

Szereplők: Friedenthal Zoltán, Schell Judit, Nagy Márk, Gyulai-Zékány István,

Hegedűs D. Géza, Ladányi Júlia, Máthé Zsolt, Varga Bence.

Ódry Színpad, 2018. március 17.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu