Stermeczky Zsolt: Természetesség két irányból

Kele Fodor Ákos – Modeo: Echolália Live -

Az irodalmi dimenzióknál sokkal távolabbra visz, és mintegy mellékesen a hely varázsát is megemeli…

Kele Fodor Ákos és Modeo közös produkciójában, az Echolália Live című, installációval egybekötött elektroakusztikus és audiovizuális performanszban majdnem minden alkotóelem megtalálja a maga funkcióját. Az egyetlen bizonytalan tényező a helyszín, amely mintha csak jobb híján lenne épp az Artus Művészeti Stúdió, végül azonban ez is hozzátesz a produkcióhoz.

keleModeo és Kele Fodor Ákos / A fotók forrása Kele Fodor Ákos fb-oldala

Időnként vannak a kortárs magyar alkotások között különös összművészeti kísérletek. Konkrétan azokra gondolok, amelyeknek az irodalom kiindulópontjuk ugyan, ám további művészeti vagy akár csak foglalkozási ágak bevetésével kevésbé egy konkrét szépirodalmi művet hoznak létre, mint inkább az irodalom sokszínűségére világítanak rá. Ilyen volt például Papp Tibor számítógépes versgenerátora, a Disztichon Alfa a kilencvenes évek elején. És részben valami ilyesmivel kísérletezett Kele Fodor Ákos is a 2017-ben kiadott Echoláliában, ami egy afféle irodalmi rejtvényfejtő könyvből és egy elektronikus zenei albumból álló projekt. Maga az echolália kifejezés a legutóbb hallott szavak vagy mondatok kényszeres, visszhangszerű ismétlését jelenti. Kele Fodor ezt a fogalmat tágabb kontextusokba helyezve a hangok ismétlési folyamatát próbálja meg darabjaira szedni és visszafejteni, egészen az állatok hangjaiig. Amit pedig ezen visszafejtés közben talál, az többek között maga a világirodalom.

kele2

A tavaly megjelent műnek megfelelően annak élő változata is két részből áll: egy tizenként képből álló installációból, illetve egy zenés-vetítéses részből. Az így létrejövő élmény a legkevésbé sem színházi, sokkal inkább galéria- és koncertélmény, ami az Artus Művészeti Stúdió főként színházi előadásokra használt belső terében szokatlannak hat. Pedig a helyszín már önmagában is elég jellegzetes és szuggesztív: a hatalmas belső terekkel rendelkező egykori gyárépület rengeteg művész számára ad inspirációt, jelen esetben azonban igencsak takarékon van a varázsa. A kihasznált teret csak a galéria-, illetve a koncertélmény elválasztásának okán osztják két részre. Ráadásul a tárlatvezetéssel kiegészülő galériajelleg ledobja magáról azt a mágikus végtelenségérzetet, amely az Artusnak szinte a védjegye, és amely a kiállított versrejtvények befogadását is nagyban segítené. Bár a jelenlévő szerző érdekes dolgokat mond az anyag keletkezéséről és céljairól, ebben a térben, az egyébként izgalmas alkotásokkal körülvéve megfogalmazódik bennem az érzés, hogy itt a kevesebb néha több lenne, mert az egykori gyárépület falai között a csend is beszél, ráadásul pont ugyanarról a közös, eszköztelen múltról, amely felé az Echolália is visz. A nagyrészt keresztrejtvényszerűen megalkotott képeken több felől olvasható verstöredékek, szerzők nevei, strófaszerkezetek találhatóak, amelyekben el lehetne mélyülni, ha lenne rá idő. De a tárlatvezetést követően ebből viszonylag kevés marad, mert az alkotók – Kele Fodor és zenei-vizuális szerzőtársa, Modeo – megkezdik a vetítéssel egybekötött koncertet.

kele4Kele Fodor Ákos

Ez a koncert az irodalmi dimenzióknál sokkal távolabbra visz, és mintegy mellékesen a hely varázsát is megemeli a korábbihoz képest. A már korábban említett koncepció – az ismétlések állati hangokig való visszafejtése – itt teljesedik ki, és válik egy igazán komplex élménnyé. A mikrovilágokat felnagyító, olykor állatokat, máskor egy-egy emberi testet is felvillantó filmanyagba ösztönösen bele lehet merülni. Az elején pár percig még az sem tűnik fel, hogy a teljes – meglehetősen ambientés hatású – háttérhang-élmény élőben szól, beleértve Kele Fodor effektekkel eltorzított beszédét is. Kép és hang úgy egészíti ki egymást, mintha mindig is összetartoztak volna. Ezeknek a teljesen mesterséges eszközöknek az összjátéka képes arra, hogy visszautaljon valami teljesen eszköztelenre. És itt csillan fel afféle grátiszként az a bizonyos mágikus Artus-hatás, amely a galériaélményből oly fájón hiányzott. A hatalmas terek természetessége nem férkőzik ugyan be a vetítés és a zenélés kettősébe, mégis érezhetően körülveszi, és egyenrangú partnerként kezeli. Itt már megfér egymás mellett az Artus eszköztelen természetessége, és ennek a természetességnek a mesterségesen rekonstruált változata. Még úgy is, hogy nagyon nehéz egyszerre figyelni a kettőre.

kele3

Az Echolália Live az a produkció, amely a nyári fesztiválszezon művészetibb irányában – a Művészetek völgyében vagy az Ördögkatlan Fesztiválon – találhatná meg igazán a helyét, minél inkább természet közelben, minél szabadabb térben. Az azonban tagadhatatlan, hogy az év közbeni játszásra a zárt, belső terek közül az Artus Művészeti Stúdió a legjobb választás. Még akkor is, ha nem teljesen tökéletes.

Echolália Live

Ötletgazda és vezető szerző: Kele Fodor Ákos. Zenei társszerző: Modeo.

Artus Stúdió: 2018. május 4.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu