B. Kiss Csaba: A katasztrófa földjén

Váróterem Projekt: Reacting Chernobyl -

Egyszerre kell figyelnem azt, ahogy a színészek fogócskáznak, és ugyanakkor hallgatnom a katasztrófában tűzoltó férjét elveszítő feleség visszaemlékezéseit.

„1986. április 27-én, egy óra huszonhárom perc ötvennyolc másodperckor robbanássorozat rombolta le a fehérorosz határ közelében lévő csernobili atomerőmű 4-es energiablokkját. A csernobili katasztrófa volt a XX. század legnagyobb technológiai katasztrófája” – olvashatjuk a Nobel-díjas fehérorosz írónő, Szvetlana Alekszejevics Csernobili ima című dokumentumkönyvében. Ez a kötet szolgált alapjául a kolozsvári Váróterem Projekt Reacting Chernobyl című előadásának, mely a Bethlen Téri Színháznak köszönhetően a budapesti közönséghez is eljutott.

rc fotó BethlendiTamás 768x512 Fotók: Bethlendi Tamás

A Csernobili imában a túlélők visszaemlékezései olvashatók monológformában: döbbenetes, megrendítő vallomások Csernobil és Pripjaty egykori lakóitól, akik sokszor nemcsak otthonukat, hanem szeretteiket is elveszítették a katasztrófában. Sugárfertőzésben elhunyt férjek, halvaszületett csecsemők, beteg gyermekek – emberi tragédiák felfoghatatlan sora. Alekszejevics fehéroroszként különösen kiemeli Belarusz tragédiáját: az ország területének jó része szintén sugárfertőzött lett Csernobilhez közelsége miatt. Nem puszta dokumentumkötetről van tehát szó: az írónő maga is vall a viszonyáról a katasztrófához, mely megváltoztatta hazája életét is.

A Váróterem Projektnek a harmincadik évfordulóra készült előadása hommage a katasztrófa halottainak és túlélőinek: Alekszejevics könyvén, valamint Vladimir Csertkov The Crime of Chernobyl: The Nuclear Gulag című dokumentumkötetén keresztül szeretnék közelebb hozni számunkra a tragédiát. A dokumentumokra épülő feldolgozás ugyanakkor nem dokumentumdráma: a dokumentatív alapanyag sokszínű színpadi játékban kap formát. A három női és három férfi színész a szó szoros értelmében játszik: fogócskáznak, különböző tárgyakat hajtogatnak alufóliából, majd azokkal játszanak. Mintha csak a csernobili és pripjatyi gyerekeket akarnák megidézni, akiket gyerekkoruktól fosztott meg a tragédia.

Kérdés, hogy a tragikus alapanyag és a játékos forma hogyan illeszthető össze. Erősítik, vagy inkább kioltják egymás hatását? Termékeny összeillés vagy disszonancia lesz az eredmény? Én inkább a második megoldás felé hajlok. Nézem az előadást, hallgatom a túlélők elbeszéléseit a színészek szájából, de valahogy nem tudnak megérinteni. Egyszerre kell figyelnem azt, ahogy a színészek fogócskáznak, és ugyanakkor hallgatnom a katasztrófában tűzoltó férjét elveszítő feleség visszaemlékezéseit. Az előadás után elővettem a könyvet, és ez a visszaemlékezés – a kötet első monológja – a földbe döngölt, mélyen megrendített. Ugyanez az előadásban még csak el sem ért hozzám.

Varoterem 4 Bethlendi Tamás 768x1152

Bizonyára erősen belejátszanak a szubjektív tényezők, de a Reacting Chernobyl számomra nem sokkal tűnt többnek színészi ujjgyakorlatnál: mintha egy színművészetis órába nyertem volna betekintést, ahol a hallgatók különböző játékos eszközökkel kísérleteznek, gyakorolják a mozgást, a színpadi létezést, miközben csernobili túlélők történeteit mondják. Ezt az érzést bizonyára erősítette, hogy a társulat nagyon fiatal színészekből áll, kivéve a vendég Hatházi Andrást, a kolozsvári magyar színház színészét, a tanárt, aki a társulat tagjainak osztályfőnöke is volt.

Az az érzésem, hogy ha semmi más nem történne, minthogy a színészek egy félhomályos teremben felolvasnak Alekszejevics könyvéből, sokkal erőteljesebb hatást érnének el. A történetek úgyszólván magukért beszélnek, nem igényelnek különösebb színpadi aláfestést, sőt, mintha minden ilyen aláfestés elvenne erejükből. Mohácsi János A Dohány utcai seriffje jut eszembe, amelyben nincs szükség a hatáshoz másra, csak a holokauszt-túlélők visszaemlékezéseire és a teljes sötétségre.

Bár több improvizatív eszközzel is találkozunk, Cosmin Matei rendezése nagyon átgondoltnak tűnik, talán túlságosan is átgondoltnak, mintha a spontaneitást is csak eljátszanák. Ezért, na meg a magyar közönség általában passzív hozzáállása miatt sem lesz eredményes a nézőkkel való interakció keresése. A többszöri próbálkozás ellenére csak egyszer alakul ki érdemi beszélgetés a színészek és a közönség között, amikor Hatházi András direktben megkérdez egy idősebb urat, hogy léteznek-e manapság hősök, ő pedig nemleges válasza után egy Heidegger-idézettel gördíti tovább az előadás fonalát. De túl sok értelmet ez a közjáték nem nyer az előadás egészében. Ahogy a hetedik színész utolsó monológja is inkább didaktikus illeszték, mint hatásos lezárás. Úgy tűnik, Csernobil katasztrófája másfajta színházi feldolgozást igényel.


Reacting Chernobyl (Váróterem Projekt)

Szvetlana Alekszejevics Csernobili ima és Vladimir Csertkov The Crime of Chernobyl: The Nuclear Gulag című könyvei alapján készült.

Dramaturg: Raluca Sas-Marinescu. Rendező: Cosmin Matei.

Játsszák: Sebők Maya, Pál Emőke, Udvari Tímea, Imecs-Magdó Levente, Csepei Zsolt, Hatházi András, Sipos Júlia.

Bethlen téri Színház, 2018. május 10.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu