Antal Klaudia: Hiányzó célkereszt

Carly Wijs: Mi és Ők -

Vilmányi Benett és László Lili akkor remekelnek, amikor elfelejtenek gyereket játszani, hiszen a szöveg eleve ledobja magáról a gyermeki allűröket…

Az Orlai Produkciós Irodának a Füge Produkcióval együttműködésben bemutatott előadásai rendre fontos társadalmi kérdésekről és igaz emberi sorsokról szólnak: erejük véleményem szerint az érzékenyítő jellegükben rejlik, abban, hogy közelebb viszik a nézőt egy általa soha nem / kevésbé tapasztalt vagy épp mélyen elhallgatott, kényes témának vélt problémához, annak megértéséhez. Érzékenyen mutatta be például a másság kérdését a Leszámolás velem, a családon belüli erőszakot, a kiszolgáltatottságot és a tragédiákkal szembenéző életigenlő magatartásmódot az Egyasszony, a hatalom kisemberének fojtó létét az Egy őrült naplója. Ebbe a sorba hivatott belépni a terrorizmust témává emelő Mi és Ők című előadás Fehér Balázs Benő rendezésében, mely a szentendrei bemutató után ősztől a Jurányiban látható.

Mi es ok Takacs Attila 8Vilmányi Benett és László Lili / Fotók: Takács Attila

Carly Wijs drámájának kiindulópontját a 2004-es beszláni vérengzés adja: szeptember elsején 32 fegyveres terrorista túszul ejtett több mint 1100 embert egy általános iskola tanévnyitó ünnepségén. A terroristák a második csecsen háború befejezését követelték, a túszdráma három napig tartott, a patthelyzetnek az iskola épületében – máig nem tisztázott körülmények között – bekövetkezett robbanássorozat vetett véget. Több mint háromszázan vesztették életüket, zömében gyerekek.

Ezek a száraz, húsbavágó tények. Carly Wijs szövegének (fordította: Bíró Bence) hangnemére is ez a fajta szárazság a jellemző: egy jól felépített dramaturgiai ív részeként először rendkívül sok tényinformációval lát el bennünket a város népességéről, méretéréről, lakosairól, csak kapkodjuk a fejünket a burjánzó számrengetegben, míg egyszer csak hirtelen a négyzetméterszám át nem változik a túszok, majd az áldozatok számává. Hihetetlenül finoman és pontosan reflektál a hírolvasási mechanizmusra, arra, hogy gyakran fel sem fogjuk, mit, vagy épp kiket is takarnak az újságok szalagcímében megjelenő számok. Didaktikus felhang nélkül veti fel az áldozatok, az emberi tragédiák médiában megjelenő reprezentációjának a kérdését is annak a kislánynak a kapcsán, aki mindig is arra vágyott, hogy szerepeljen a tévében, csak hát nem így, az élet-halál küszöbén, véres fejjel a hordágyon fekve. A szöveg másik erénye a nézőpont megválasztása: két gyerek szemszögéből kapunk betekintést abba, hogy vajon hogyan élhették meg ők az iskolai túszdráma három napját, szabadságuk elvesztését. Próbálják kitalálni, hogy vajon mit akarhatnak tőlük a terroristák, matekpéldaként pedig kisakkozni, hogy miképpen tarthat fogva 32 ember 1148 másikat. Sehogy se jön ki. A terroristák nem engedik, hogy egyenek, igyanak, pisiljenek, játszanak, beszélgessenek, de egy valamit nem vehetnek el tőlük: a fantáziájukat, a képzeletük szabadságát. A szeretet, a hit, hogy az iskolán kívüli Apák majd megmentik őket, segít legyőzni a félelmüket.

Mi és ők Takács Attila 5László Lili

A szöveg rendkívül jó ugródeszkaként tudna szolgálni társadalmi problémákat megvitató és párbeszédet generáló előadáshoz, hiszen a dráma rengeteg kérdést hordoz magában: Milyen eszközökkel lehet harcolni a vágyott békéért? Mit tehetnek a háború sújtotta övezetben élők sorsuk jobbítása érdekében? Milyen felelősséggel rendelkezik a média a terrorizmussal kapcsolatos híradásban? Fel lehet-e dolgozni, és ha igen, hogyan az ilyesfajta tragédiákat? Mit lehet tenni a terrorizmus legerősebb fegyvere, a félelemkeltés ellen? Az előadás rendezője azonban nem rugaszkodik el ebbe az irányba, a terrorizmus jelenségének elemzése helyett megelégszik annak témává emelésével, s annak precíz illusztrációjával.

A dráma színpadra adaptálása színházi keretet kap, vagyis a két túlélő gyerek készít előadást az általuk megélt tragédiáról. Vilmányi Benett és László Lili szerepben köszöntik a nézőket, majd búcsúznak el a tapsrendben: ugyanolyan gyerekes izgatottsággal, zavartsággal és túlmozgással fogadják a közönséget, mint ahogy válnak el tőlük – a nézőtér teljes kiüresedéséig nem lépnek ki a szerepükből. De akkor kinek és minek szól a produkciót követő taps? Nem világos, hogy ez a keret – ami megannyi kérdést tudna jelen esetben generálni például az áldozatok önreprezentációjáról, az emberi tragédiák művészi „kisajátításáról” – akar-e több lenni egy egyszerű adaptációs megoldásnál, rendezői ötletnél. Ha igen, akkor annak kidolgozása még várat magára.

Orlai Mi és Ők Fotó Takács AttilaVilmányi Benett és László Lili

Vilmányi Benett és László Lili akkor remekelnek, amikor elfelejtenek gyereket játszani, hiszen a szöveg eleve ledobja magáról a gyermeki allűröket, amiket a két színész az előadás elején magukra vesznek. A produkció látványvilága tökéletesen illeszkedik a szöveg puritán jellegéhez. Hullazsákra kerül fel az iskola alaprajzának graffiti-képe, krétával kerülnek felírásra a túszok, majd az áldozatok száma, a tornaterem bekábelezését piros fonál, míg a bombákat fekete lufik jelzik. A stilizált színpadképnek csupán két feleslegesnek tűnő eleme van: a nézőtér két oldalán elhelyezett neoncsövek, melyek azon kívül, hogy emlékeztetnek a rendező egyik korábbi, A Fura című előadására, különösebb szerepet nem kapnak, és a több vödörnyi kiöntött művér, mely egy pillanat alatt magába dönti a stilizált formát.

A Mi és Ők című produkciónak fontos és kurrens a témafelvetése, de nem ad ennél többet. Nem csupán az a problémám az előadással, hogy nem szegez nekem kérdéseket, hanem, hogy az említett, Orlai produkciós előadásokra jellemző érzékenyítő feladatot sem látja el: egyszerűen hiányzik a rendezői célkereszt.

Carly Wijs: Mi és Ők (Szentendrei Teátrum – Füge Produkció – Orlai Produkciós Iroda)

Fordító-dramaturg: Bíró Bence. Rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi. Asszisztens: Tóth Hajni. Látvány és rendezés: Fehér Balázs Benő. Producer: Orlai Tibor.

Szereplők: László Lili, Vilmányi Benett.

Ferenczy Múzeum udvara, Szentendre, 2018. július 21.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu