Heiner Müller – Hybrid Produkció: Kvartett -

…nem az a fajta alkotás, mely mostanság komoly eséllyel várhatná a bekerülést a nemzeti alaptantervbe.

Jó kis évad elejei felütés a Trafó friss premiere. Semmi sem az benne, ami… A férfi nem férfi, a nő nem nő, a látványtervező énekel, játszik, szöveget mond fel, néha mintha egy kicsit kortárstáncolna, az underground énekes játszik, szöveget mond fel, néha ő is mintha egy kicsit kortárstáncolna (ám szerencsére néha énekel is). Van a „nofilter, androgün, pluriverzum” produkcióban színész, táncos, beöltözött kellékes, technikai ember a színpadon, továbbá vetítés, videóinstalláció, csontoshús-szeletelés, guruló laboratóriumi asztal, nyílt színi sütés-főzés, felvonulnak szoborszerű paróka- és fejdísz-konstrukciók, láthatók ruhaköltemények, átöltözések és táncos fizikai színházi akciók, folyamatosan hallhatók sikamlós beszólások, élvezhető abszurdig fokozott romlottságábrázolás, cross-dressing, kontratenor-hangon Purcell-áriákat éneklő drag queen jelensége – mindezek habként leöntve egyfajta általános queer-esztétikával.

Lakatos Márk és Urbanovits Krisztina / Fotók: Jókúti György

Nekünk, nézőknek ez arra kell, hogy a nyári szünet után újra a színház intenzitásában átélhessük a büszke másság prezentációját, mindeközben szembenézzünk vele, hogy már megint itt tartunk: a sugallt, elvárt, törvénybe iktatott renddel szembeni alternatíva-felmutatást önmagában értékként kell kezelnünk. Mert a Hybrid Produkció Kvartettje – mondanom sem kell – nem az a fajta alkotás, mely mostanság komoly eséllyel várhatná a bekerülést a nemzeti alaptantervbe. Ellenkezőleg: inkább kimondatlanul, mint kimondva arról beszél, hogy olyan rendben élünk, melynél bármi jobb lehet, ami ellene szól. Lakatos Márknak, az alkotói hármas egyik tagjának meg mindez elsősorban azért lehet jó, mert az állásfoglalás mellett noch dazu csupa olyan látványelemmel, cuccal, szerepléssel, cselekvéssel lepheti meg magát nyilvánosság előtt, rivaldafényben, amilyeneket láthatóan nagyon szívlel. A koncepciót vele együtt jegyző két társa, Gulyás Anna koreográfus és Lengyel Anna dramaturg – az eredmény tanúsága szerint – leginkább azon szorgoskodott, hogy Lakatos Márk ambientéjét kellő hatásfokon megteremtse.

Bocskor Bíborka és Asztalos Dóra

Én a zsöllyében ülve azon gondolkodom, mint már sokadszorra hasonló előadáson, hogy miért csupán a (kukucska) színház maradt az egyetlen lehetőség bizonyos implicit állásfoglalások és az extravagancia tartományába kényszerített tartalmak nyilvánosság előtti megjelenítésére. Ez a produkció ugyanis sokkal inkább illene speciális helyekre és speciális terekbe, ahol is nézőként esetleg kedvemre (inter)aktivizálódhatnék is. Vagy legalább változna át a Trafó nagyterme a kapcsolódó helyiségeivel együtt heppeningnek helyet adó térinstallációvá, amelynek zegzugaiban a multimédia szolgáltatta dizájnban bóklászva tapasztalhatnám meg az általános átjárhatóságot. Közben hangozhatnának a Choderlos de Laclos és Heiner Müller írta szövegek is, hisz azok ebben a leosztásban úgyis csak mellékszereplők.

Ez utóbbi miatt támad egy idő után hiányérzetem. A sokadik Merteuil–Valmont-féle szöveg-átvétel és -egybecsúsztatás (hogy ti. folyamatosan más-más előadó jeleníti meg egy-egy időre a „két androgün főalakot”) után az ötlet egyszerűen elfárad. A szövegek mélyek és erősek, és a két karakter előttünk is feltáruló folyamatos egylényegűsége valóban felvetheti a nemek átjárhatóságának kérdését, de az átbújások egymás lényébe akkor lennének igazán hatékonyak és jelentésesek, ha valóban a szöveg indukálná őket. De az androgünitás esetlegesen és provizórikusan bukkangat elő, ugyanúgy, mint egy-egy új ruha, parókaköltemény vagy extrém színpadi akció. Persze a varázsos kvázi káosz a legtöbbször (és a jelen esetben is) sikeresen megjelenít egy vágyott szabadságfokot, de én gondtalanabbul át tudnám élni ezt, ha nem olyan szöveg szolgáltatna apropót hozzá, melyről határozott emlékek és értelmezések állnak már előzetesen a rendelkezésemre. Két módon lenne feloldható ez a problematika: vagy meg kellene találni a szöveg meggyőző, adekvát újraértelmezését (ehhez nagyon meg kell munkálni az alapanyagot, nem elég forró platnin gyorsan kisütni belőle valamit), vagy új szöveget kell írni (íratni). Engem mind a két megoldás érdekelne, de bevallom: az utóbbira lennék igazán kíváncsi.

Bocskor Bíborka és Lakatos Márk

Emlékezetemben máig élesen él az a Gergye Krisztián rendezte Heiner Müller-Kvartett (bemutató: 2011. január 8., Nemzeti Színház; szereplők: Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián, Virág Melinda), mellyel nálam nem tud konkurálni a Hybrid Produkció heppeningje (nyilván nem is akar vele). Gergyéék (Vörös Róbert dramaturggal) a költő-performer Hajas Tibor szövegeit applikálták bele a szintén eléggé felforgatott eredeti drámaszövegbe, és az a fúzió adekvátra sikeredett. Nem mondható el ugyanez például a Bizottság-féle kultikus Szerelem-dal átvételéről a Hybrid-produkcióba. Ez is belefér ugyan az előadásba (bármi más is beleférhetne), de azt gondolom, hogy a beidézés legfőbb oka az, hogy Lakatos Márk (és a többi szereplő) igen kedveli a számot. A mai, jókedvű, kicsit parfümszagú, én-központú alternatíva-felmutatást nem szerencsés párhuzamba állítani a múlt század nyolcvanas éveinek karcos underground világával (persze egyáltalán nem tilos).

Lakatos Márk és Urbanovits Krisztina

Mindent összevetve: nagyon jó, hogy Lakatos Márk köztünk él, dolgozik, és műfaji határsértőként is barátaival, alkotótársaival együtt megmutatja magát. A látottakat én színházi formába kényszerült, jelentéses társasági eseménynek vélem, amelyen mindenki abban nyilvánul meg a legjobban, amihez a legjobban ért. Asztalos Dóra és Darabont Áron Leon nagyszerű táncosok, mindenféle mozgás bátran rájuk bízható, Bocskor Bíborka kitűnően énekel (külön köszönet a tigrises dalért). Urbanovits Krisztina megoldja a lehetetlent: egy állandó karakterbe belegyömöszöli a Marquise és a Vicomte alakját, ennek eredménye valamiért egy kicsit infantilis, kicsit affektáló érett asszony lesz. Lakatos Márk akkor a legjobb, amikor igazán jól érzi magát, és privátnak tetsző, egyéni stílusú beszólásokkal fűszerezi az ügymenetet. És talán mondanom sem kell: a „barokk multimédiavízió” általa jegyzett pazar látványvilága izgalmas és ízléses. Az előadás után határozottan úgy érzem: a nemek között könnyebb lehet az átjárás, mint a képzéssel birtokba vett szakterületek között.              

Heiner Müller: Kvartett (Hybrid Produkció)

Földényi F. László fordítása. Videóinstallációk: Hajdu Gáspár és Papp Gábor.

Világítástervező: Kovács Áron. Sound artist: Vranik Krisztián és DJ Bootsie.

Hangtechnikus: Kádár Mihály, Kiss Gergely Ábel (soundwork). Koreográfus: Gulyás Anna. Dramaturg: Merényi Anna. Látvány: Lakatos Márk. Koncepció: Gulyás Anna, Lakatos Márk, Lengyel Anna. Műszaki vezető: Éltető András.

Produkciós és rendezőasszisztens: Tési Dóra. Produkciós vezető: Schőn Edina.

Producer: Földvári Péter és Ridzi Gábor. Smink: Szabó Máté. Haj: Suga Szilvia.

Szereplők: Lakatos Márk, Bocskor Bíborka, Urbanovits Krisztina, Asztalos Dóra, Darabont Áron Leon.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2018. szeptember 21.