V. Gilbert Edit: Felszállott a páva

Fábián Péter: Mecseki tigris, vagy amit akartok

Esemény volt, kétségtelen. Valami más, alternatív feeling a Nemzetiben, Ördögkatlan-hangulat a belvárosi őszben.

Hogy kerül ez a darab a pécsi színházba? – így egy nézőtársam, ám a helyi színházvezetőkkel folytatott közelmúltbeli nyilvános beszélgetésből kiderült: Rázga Miklós, a PNSZ direktora várja kortárs szerzők műveit színháza deszkáira.

k21Fotók: Mihály László

A k2-t ő hívta, hogy a független társulat improvizációkon át hozzon létre valamit az itteniekkel. A darabot nem írták meg, azaz nem készült el: erről szól az előadás. Nyílt próbán is mutattak belőle ezt-azt, a kiszivárgott információk felajzották a pécsieket, botrányról, kudarcról, nagyszerű kísérletről lehetett hallani. A bemutató szünetének egymást kereső tekinteteiben tükröződött: Mi lesz ebből, úristen?! Visszatérve a nézőtérre azt találgattuk, hányan adták fel. Csak tíz üresen maradt széket számoltam, éppen egy középső, összefüggő szakaszon hagyták ott ennyien felénél az előadást. (Informatív kulturális sajtófotó lehetett volna belőle, de már kikapcsoltam a telefonomat.) Kifelé tartva ezt hallottam egyazon társaság tagjaitól a tapsvihar után: Zseniális. Borzasztó. Lehet, hogy jó, de nekem magas.

Esemény volt, kétségtelen. Valami más, alternatív feeling a Nemzetiben, Ördögkatlan-hangulat a belvárosi őszben. A kőszínházi ajánlatokat szívesen elfogadja a k2, nyilatkozzák, másként meg sem tudnának élni. Ráadásul kompromisszumokat sem kötöttek a koprodukciókban. Önmaguk akkor is, amikor a baranyai falvak múltjából egy héttel a fesztivál előtt felgöngyölített és összeállított előadás-bokrukat eljátsszák Budapesten. A pécsi színházban pedig feltűntek a katlanos arcok. Ide jöttek találkozni a k2-vel – azok a környékbeliek is, akik az Ördögkatlanon fogadták, istápolták a fiatal társulatot, adatközlőik és egyben házigazdáik voltak.

k23Urbán Tibor és Piti Emőke

Bár tudható, hogy a baranyai gyöngyösbokrétától gyökeresen eltérő természetű műveket is létrehoznak, Pécsett emlékeznek, mivel dobogtatták meg a szívüket nemrég a szomszédos katlanligetekben. A cím most is hasonlót sugallt. Itteni legenda, pletyka, ami a távolról jövő kutatók és művészeti mediátorok által szembesít magunkkal. Ám helyi vonatkozása nem volt az előadásnak, a mecseki tigrist nem találják. Az alapötlet, a felvezetett alapprobléma univerzális; ez a színházi est ugyanis az öncenzúráról szól. A drámaíró agyában szereplők tolonganak és várnak arra, hogy lebocsáttassanak a kúton át a láthatatlan színpadra – hiába. Bár szerzőjük hosszú agónia után, ami a cselekmény nagy részét kiteszi, újra alkotókedvre kap, de már nem otthon, hanem tőlünk nyugatra, és németül. Halljuk perceken át az Örömóda-átiratot. Az öncenzúrát nem viszi magával, nem tud németül, de zárszavában rezonál a történtekre. Arra, hogy bátrak is voltak meg nem is – hiszen lezajlott a problémafelvető előadás arról, miként emészti a szerző magát egyre részegebben, hogy vidáman vagy szomorúan, de életre keltse töprengéseit a minket körülvevő világról.

k25Herczeg Adrienn és Formán Bálint

Lamentáló, hezitáló, lírai hangok közegéből emelkedik ki a harsány és meghatározó verbális és vizuális trágárság. (16 éven felülieknek!) Az Urbán Tiborra felrakott méretes fallosz, amivel pöckösen jár fel-alá, jelzi a radikális ötletek szárba szökkenését és elalélását. Éltető élőzenét nyújt a színpad sarkában három remek zenész a pompásan kommersz tehetségkutató vetélkedőhöz, amit a gátlástalan profit alakító Formán Bálint (NARRÁTOR, karvezető) konferálásában élvezünk. A zsűriben a múzsák szemlézik a pódiumon ajánlkozó karaktereket, ám többnyire hamar leállíttatnak. Köztük imbolyog, bujkál, eseng és aggodalmaskodik csodálatosan az ellenőr (BIZTOS ÚR, eufém helytartó: Piti Emőke), aki belsővé teszi a külső elvárásokat, s retteg minden markáns megnyilvánulástól.

A cselekmény az ide vezető bonyodalmakon, izgalmakon, az öltözői és színfalak mögötti cselszövéseken, alkukon, esélylatolgatásokon, huzavonákon át ível. Nemcsak a jambikus trimeterek és a kusza viszonyok nehezítik a görögösre vett, folytonos antik utalásokkal dúsított szatírában a megértést. A bemutatón a szöveg artikulálása és a megfelelő hangerő megtalálása még gondot jelentett, így lemaradtunk poénokról. A nyüzsgő kavalkád, melyben a szereplők toporognak, azt prezentálja körülményesen, hogyan nem jön létre darab a miniszterelnök bocsánatkéréséből. Zsákutca a darabbéli ellenzéki szerzőnek, hogy jól megfizetik egy kőszínházban, ráadásul szabadkezet is kap. Hiperreflexivitása kényszeresen túlbonyolít és felülír minden ötletet, konfliktust és alakkezdeményt.

k24Bach Zsófia

Két kivétel akad. Nem erre a mintára építkezett az író-rendező alkotópáros, hogy némiképp mégis a letisztulás irányába vigye a koncepciót. Kiss Zoltánné lenyűgözően szürke, rendszerkompatibilis beköszöntője, amiből nem lehet baj – és a lavírozgató figura frenetikusan érzéki tánc-dalprodukciója testet adhatott volna a megszületni akarás zsigeri idegpályáinak. Kiss Zoltánné (Bach Zsófia), a színtelen-szagtalan, élek nélküli, problémátlan és kritikátlan pécsváradi könyvelőnő már majdnem befutó. Túlzottan irritálná a helyi sznobot és nyárspolgárt, így mégsem szerződtetik (ajándékaitól is megfosztják). A másik a sármos mulattató, a revüszínész kupléénekes (Horváth Szabolcs); egy hajlékony testű, mozgású showman, aki rafináltan fülünkbe csempészi slágerét. Esélytelen ő is, bár alig tudják leállítani, mindenkire átragad a Hogyha fú a szembeszél ritmusa, melódiája. Így élünk, írunk, ringunk, taktikázunk óvatosan. Nem kaphat szerepet, hisz igaz, jó, hatásos. Lekeverik.

k22Horváth Szabolcs

Az archaizáló versbeszéd-özön és a sok szövevény a játékidő felében történteket homályban tartja, követhetetlenül nyüzsögnek az allegóriák. Érzékeljük, milyen sokszínű, lendületes a színészi játék, de bármennyire friss a legtöbb alakítás, a szétszórtság és zsúfoltság visszaüt. Ha öncenzúráról akartak volna pécsi darabot, s megkérdeznek néhány helyi lakost, azonnal belefutottak volna a kritikám címébe emelt esetbe. Néhány éve egy túlbuzgó hivatalvezető nem engedélyezte eljátszani a jól ismert Kodály-feldolgozást egy ünnepi koncerten. Páva sem volt hát – többszörösen – a k2 pécsi előadásában, meg a tigrist sem találták.

Ezek híján maradt a (Röpülj páva! helyetti) 72-es Ki mit tud? mai és jól működő alakváltozata – bővérű bolondozással. Szívszorító helyzetérzékelés néhány parádés ötlet kivitelezésében, jóleső Madách-, Hamlet- (Omlet) és Tiborc-allúziókkal.

Fábián Péter: Mecseki tigris, vagy amit akartok

Írta: Fábián Péter. Zene: Horváth Szabolcs. Díszlettervező: Szakács Ferenc. Jelmeztervező: Horváth Jenny. Rendezőasszisztens: Frank Fruzsina. Súgó: Kirsch Veronika. Ügyelő: Krajcsovics Csaba. Koreográfus: Vass Oszkár. Rendező: Benkó Bence.

Szereplők: Herczeg Adrienn, Vlasits Barbara, Urbán Tibor, Piti Emőke, Horváth Szabolcs, Stenczer Béla, Formán Bálint, Götz Attila, Arató Ármin, Bach Zsófia,

Bera Márk, Bergendi Barnabás, valamint Baksa Péter, Bánky Géza, Csajághy Szabolcs.

Pécsi Nemzeti Színház, 2018. október 13.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu