Showcase 2019, Temesvár, I. -

Ha Hedda Gabler beköltözött volna a kommunába, akkor egy idő után hiányzott volna neki Jörgen, és visszatért volna hozzá.

Showcase-t rendezett a temesvári magyar és német színház. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház első két produkciója kínálja az összehasonlítást, hiszen mindkét előadás a konzervatív, patriarchális családmodell határait feszegeti, ráadásul hasonló színpadi eszközökkel. Míg azonban a Hedda Gabler címszereplője inkább kilépne a számára szűkös, unalmas és a szabadságát nagyban korlátozó helyzetéből, A kommuna felszínesen és gyermetegen lázadó hősei akarva-akaratlanul visszatáncolnak a biztonságot jelentő keretek közé.

Hedda Gabler / Molnár Bence és Simó Emese / A fotók forrása a Csiky Gergely Állami Magyar Színház honlapja

Heddáról egyébként tudható a darabból, hogy ő is valamiféle biztonságot keresett, amikor a cselekmény indulása előtt nem sokkal férjhez ment, mostanra viszont már nagyon unatkozik. A gond az, hogy Tom Dugdale rendezésében ennyiben szinte ki is merül Hedda jellemzése. A hősnő (Simó Emese) gyűlöli tehetetlenségét, a házasélet semmitmondó és jelentéktelen mindennapjait, ezért elkezdi provokálni a környezetét. A rendezés itt a gonoszságra helyezi a hangsúlyt (habár Ibsen drámája egyfajta feminista hőstörténetként is feldolgozható), és bár Simó gúnyos hangsúlya és pillantásai érdekessé teszik ideig-óráig a karaktert, az előadást árnyaltabb karakterábrázolás híján nem viszi el a hátán. Pontosítok, a magyarázat a viselkedésére megvan: a beteljesületlen szerelem, az elmaradt happy end. A csalódás amiatt, hogy semmi sem fog változni, a vágy valamire, ami ezt az állapotot felrázza, és a félelem, hogy ő kevés ehhez a felrázáshoz. Az előadás nagyrészében azonban nem ezt a belső vívódást látjuk, hanem csupán a sima, gyakran indokolatlannak ható, egyszerű szemétkedést. Azután a végkifejlet környékén, minden átmenet nélkül egyszer csak érzelmek cunamija árasztja el a szereplőt, ennek kibontására azonban már nincs idő.

Hedda Gabler / Simó Emese

Marad a többi karakter, hogy elvigye az előadást. Jörgen, a férj (Molnár Bence) játékában, rövid nadrágjában és egész kisugárzásában annyira gyerek, mintha a rendező szántszándékkal el akarta volna titkolni, hogy egyébként egy professzorról van szó. Egy teátrálisabb előadásban ez a markáns ellentét Heddával működhetett volna: a kisfiús férj az egyik első jelenetben kedvére cipeli-rángatja a magát felsőbbrendűként kezelő, de most tehetetlenül kapálózó feleségét. Az élénkebb megoldások ugyan nem idegenek az előadástól, de Jörgen karaktere és túlzó gesztusai kilógnak belőle. Hozzá képest a világukba félistenként érkező Ejlert meglepően emberi. Aszalos Géza maga a megviseltség, az elkeseredett passzivitás, akiről ugyan el lehet hinni, hogy újra fel akar épülni, ám azt is, hogy ez nyilvánvalóan nem fog sikerülni. Hedda igazi párja azonban nem a férje vagy a volt szeretője, hanem Brack (Mátyás Zsolt Imre), maga az árnyékból manipuláló közönséges aljasság.

Hedda Gabler / Simó Emese

A többségében ellenszenves, nem eléggé kidolgozott, ráadásul a történetből adódóan cselekvésképtelen szereplők nem kötik le eléggé a figyelmet. Pedig a rendezés nem spórolt az eszközökön. A körbe ült színpadot nappaliként rendezték be, a színészek közvetlenül a nézők előtt, sőt néha a nézők között játszanak, mikrofonnal és zenével igyekeznek érdekesebbé tenni a jeleneteket, fröcsög a művér, a színészek virágokban fetrengenek (díszlet: Albert Alpár). Még a történet is egészen hitelesen került át a jelenbe mobiltelefonokkal és karaoke-val (bár éppen ettől a nők Ibsen korabeli elnyomása kissé idegenebbül hat). Egyszerűen nem rezgünk együtt sem Heddával, sem az előadással.

A kommuna

Radu-Alexandru Nica rendezése, A kommuna jóval több gondolkodni valót ad az embernek (igaz, nekem ez a történet új volt, nem láttam az alapul szolgáló filmet). A Hedda Gablerrel ellentétben ezt az előadást a nagyszínpadon csinálták meg, ám ezúttal is egy lakásbelsőt ülünk körbe, csak jóval nagyobbat. A kékeszöld, elegáns, semlegesnek semmiképpen nem nevezhető színházteremben kissé művinek hat a realisztikusan felépített hippitanya, ahogyan az ide érkező idegenek lelkesedése a közös élet iránt is mesterkélt, annyira túlzóan izgatottak. A demokratikus szavazásokkal döntő és közös kasszán élő csoport indítékairól, a kommuna vélt vagy valós előnyeiről nem tudunk meg sokat, lényegében egy felszabadult párnacsata-jelenetben kimerül minden, amit az alkotók a kommunista elvek mentén szerveződő lakóközösség előnyeiről akartak mondani. A fókusz sokkal inkább a hátrányokon van.

A kommuna / Szabó Abigél és Éder Enikő

A lakók többsége színes mellékszereplő, ezért a fő hangsúly az egészet megszervező páron van. Kapcsolati konfliktusaik közvetlenül és szimbolikusan is összefüggenek a csoport szerveződésével, így az előadás egyszerre beszél családi és társadalmi kérdésekről. A középpontban álló apának (Bandi András Zsolt) új szeretője (Szilasi Eszter Júlia) lesz, és a férfi vágyainak érvényesítése érdekében hol finoman, hol direktebben felhasználja a befolyását és a hatalmát (jog szerint övé a ház és a vagyon jelentős része) a látszólag demokratikus közösségben. Amellett, hogy ő képviseli a hatalmat, egyben ő a tulajdon is, akin nem akarnak osztozkodni a többiek. Az ő lelkivilágának a kibontására azonban kevesebb hely van az előadásban, nála sokkal árnyaltabb és izgalmasabb a nők helyzete, különösen az anyáé (Éder Enikő - egy fantasztikus monológot köszönhetünk neki!), aki egyszerűen nem tud elszakadni a férfitől. Lassan kibomló őrülete ijesztő, mégis könnyen átélhető, amit csak még hitelesebbé tesz, hogy az első jelenetben láttuk, nem volt makulátlan a kapcsolata a férjével. Az anyához hasonlóan érdekes a lánya is, a koraérett Freja (Szabó Abigél), aki szülei közelségére és az iskolástársaihoz hasonló életre vágyna a kommuna lázadó és kötetlen, ebből fakadóan lazább kapcsolatai helyett. Ha ugyanis mindenki szabad, akkor senkinek nem kötelező foglalkoznia a másikkal, az elnyomás viszont legalább biztosítja az ember helyét a rendszerben. Ha az apa nem uralkodhatna, akkor lelépne, mert nem lennének alattvalók, akik idekötnék.

A kommuna / Bandi András Zsolt és Szilasi Eszter Júlia

Egyébként pedig, ha Hedda Gabler beköltözött volna a kommunába, akkor egy idő után hiányzott volna neki Jörgen, és visszatért volna hozzá. Talán le sem lövi már magát, hanem rendes, engedelmes háziasszony lesz. Egyszerűen nem látszik a kiút.

Hedda Gabler

Fordító: Kúnos László. Rendező: Tom Dugdale. Díszlettervező: Albert Alpár. Jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. Zeneszerző: Cári Tibor. Dramaturg: Demeter Kata.

Szereplők: Molnár Bence, Simó Emese, Szász Enikő, Aszalos Géza, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika.

A kommuna

Fordító: Boronkay Soma. Rendező: Radu-Alexandru Nica. Díszlet- és jelmeztervező: Ioana Popescu. Rendezőasszisztens: Tokai Andrea.

Szereplők: Bandi András Zsolt, Éder Enikő, Szilasi Eszter Júlia, Szabó Abigél, Kocsárdi Levente, Aszalos Géza, Borbély B. Emília, Tar Mónika, Molnár Bence.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, 2019. január 30-31.