Turbuly Lilla: Férfiak a teljes idegösszeomlás szélén

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2.

Visky Andrej nem a múlt század eleji ír vidékről, inkább a mai erdélyiről szeretne képet adni.

Ha valaki két egymást követő estén ellátogatott a Tháliába, és megnézte a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén A Nyugat hősét és a Nem élhetek muzsikaszó nélkült, a két előadás alapján nem nagyon juthatott eszébe, hogy szerzőik kortársak voltak. Pedig az ír John Millington Synge (1871-1909) 1907-ben írta leghíresebb drámáját, Móricz kisregénye pedig, amelyből később a színdarab született, 1916-ban jelent meg először, színpadra pedig 1923-ban került. Ráadásul tematikájukban sem állnak messze egymástól: mindkettő (a Móricz által Isten háta mögöttinek is nevezett) vidéken játszódik, mindkettőben könnyen találnak alkalmat egy jó kis lerészegedésre-dorbézolásra, legyen az az alkalom névnap vagy halott siratás. De alkalom sem kell, inni, mulatozni a nélkül is lehet. És ott vannak a nők, akik alig várják, hogy ebből a felhozatalból beleszerethessenek valakibe. Ha másba nem, hát abba, aki legalább azzal kitűnik a többiek közül, hogy megölte az apját. Vagy ha néha be is sokallnak a vagyonszóró háromnapos mulatságtól, csak visszamennek az ő szerelmetes urukhoz.

nyugat1A Nyugat hőse / Fotó: Sándor Levente / A fotó forrása: Csíki Játékszín

E párhuzamok ellenére a két előadás két, egymástól távol eső világ, és nem csak azért, mert a két dráma is más hangot üt meg. A Csíki Játékszínben Visky Andrej rendezte meg A Nyugat hősét. Mai környezetbe, egy bántóan sárgára festett, sivár kocsmába helyezte a játékot, amelyben a legnagyobb attrakciót a pálinkalepárló szerkezet szeszélyesen kanyargó csövei jelentik. A Bertóti Johanna dramaturg által feszesre húzott szöveg és az előadás hangulatát nagyban meghatározó zene (Bocsárdi Magor munkája) is a mához közelíti a játékot.

A kocsma vendégei megszokott koreográfia szerint töltögetik a sörbe a felest, a kocsmáros lánya legfeljebb a fülhallgatóval szakadhat ki a mindennapi sörcsapolásból, és a felmosófával perdülhet táncra. (Az alapszituációról a Portugál is eszünkbe juthat.) Ebben a nihilben egy apagyilkos igazi megváltásnak tűnik. A rendezés felerősíti a drámában amúgy is benne rejlő abszurditást, fekete komédia jelleget.

Néhol a karikatúráig elrajzolt figurákat látunk, özvegy Quinné (Fekete Bernadetta) például egy valóságos Szörnyella de Frász, de a kocsma törzslátogatói is beleillenének egy antialkoholista burleszkbe a jól megkoreografált csetlésükkel-botlásukkal. Hozzájuk képest a főszereplők, a kocsmáros lánya, Pegeen (Ráduly Beáta) és Christy, az apagyilkos(nak hitt) fiú (Puskás László) visszafogottabban formálják meg a karaktereiket. Puskás László a félve érkező, aztán a maga számára is meglepő „hőssé” válásából önbizalmat merítő, egész életében elnyomott fiatalembert, Ráduly Beáta pedig egy jobb sorsra érdemes, talpraesett lányt formál meg, a környezetükhöz képest visszafogott, érzékeny realizmussal. Christy apjaként Fülöp Zoltán a jó néhány évvel ezelőtti Vaknyugat után ismét bizonyítja, hogy otthon van ebben a különös ír világban.

nyugat3A Nyugat hőse / Fotó: Sándor Levente / A fotó forrása: Csíki Játékszín

Az előadás egésze pedig azt a határozott gyanút kelti a nézőben, hogy Visky Andrej nem a múlt század eleji ír vidékről, inkább a mai erdélyiről, valamint a mára megkérdőjeleződött hagyományos férfi szerepekről szeretne ironikus képet adni.

Egészen más az alapállása a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásának. A nézőtérre belépve máris a Balázs-napi mulatozásba csöppenünk. Szól a cigányzene (igaz, Pál István Szalonna átiratait használják), jól megkoreografált autentikus néptáncot látunk, folyik a bor, a vállalkozó kedvű nézőknek is jut pálinka kolbászkarikákkal és uborkával. A jelmezek és a hangulat is a mű keletkezési idejét idézik.

muzsika1Nem élhetek muzsikaszó nélkül / A fotó forrása: Gyulai Várszínház

A Nem élhetek muzsikaszó nélkül ugyanabban a közegben játszódik, mint Móricz nagyregényei, mulatozó, vagyont herdáló dzsentrik között. Összességében azonban mégis jóval könnyedebb mű, komédia, jól játszható szerepekkel, sok zenével, tánccal. A három napja tartó névnapi mulatozásba, és annak anyagi vonzataiba belefáradó fiatalasszony, Pólika, összeveszik férjével, a könnyelmű, más szépasszonyok után is kacsingató kisbirtokos Balázzsal, és visszaköltözik az őt felnevelő nénikéihez. Egy idő után azonban rádöbben, hogy nem bír visszaszokni abba a gyermeki állapotba, amit ott elvárnak tőle, nem mellesleg a férjét is szereti, ezért hazamegy.

Katkó Ferenc rendezése nem modernizálja a darabot, úgy teszi színpadra, ahogy azt száz éve is játszhatták. Ez persze abból a szempontból nem igaz, hogy azóta teljesen megváltozott a színészi játékmód, de abból a szempontból igen, hogy nem keres új hangsúlyokat, nem foglalkozik a megváltozott férfi – női szerepekkel. Asszonynak otthon a helye, a férfiaknak megbocsátható néha egy kis kilengés, jó, ha egy kicsit mindenki enged az igazából, de azért először az asszony tegye.

muzsika3Nem élhetek muzsikaszó nélkül / A fotó forrása: Gyulai Várszínház

Ferenci Attila és Tarpai Viktória szépen hozza a két főszereplőt, a nénikéket játszó Vass Magdolna, Orosz Melinda és Kacsur Andrea kiaknázza a karaktereikben rejlő humorlehetőségeket. A zene jó, a táncosok profik, az előadás jó ritmusban pereg, és sikert arat. Mindezek ellenére van némi panoptikumjellege.

És ha már néptánc: a két előadás viszonya a néptánc körül évtizedek óta zajló vitára emlékeztet. Változatlanul megőrizni az autentikus néptáncot, vagy elemeit „újrahasznosítva”, új összefüggéseket keresni, táncszínházi előadásokat létrehozni? Ízlés kérdése, magam a második irányzat felé hajlok, de lehet, hogy csak azért, mert az autentikus magyar néptánc erősen férfiközpontú.

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje

Thália Színház, 2019. április 13-14.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu