Székely Csaba: Semmit se bánok –

...milyen esetleges bűn és bűnhődés viszonya, és mennyire nem tudunk mit kezdeni a ki, miért és meddig felelős kérdésekkel.

Még az előadás kezdete előtt, a hátsó sorokból nézve a félsötétben hagyott színpadot és Enyvvári Péter díszletét, a tálalószekrény fölött egy pontosan nem kivehető kép látszott. Egy szentkép? Egy fekete madonna? – találgattam. (Bár a kép elé tett két kupa azért okot adott a gyanakvásra.) Nagyon mellé, mint kiderült, a képen ugyanis Dominik, a volt szekus vallatótiszt megboldogult német buldogja látható. De ez már csak az előadás kezdete után, más fényben derült ki.     

Schneider Zoltán / Fotók: Gordon Eszter                                                      

Ez a blaszfém módon mulatságos félrenézés nem idegen Székely Csaba világától, és ettől a darabtól sem, amelyből kiderül, két volt szekus is mennyire másként láthatja a világot, amelyben éltek, és abban a saját szerepét. Dominik meggyőződésből, volt beosztottja, az új világhoz rugalmas gerinccel idomuló Alex prakticizmusból tette, amit tett. „Igazam van?” – fűzi bele folyton mondataiba az automatikus kérdést Dominik, talán ezzel is öntudatlan önigazolást keresve az igazolhatatlanra.

Székely Csaba drámájának magyarországi ősbemutatójára a Rózsavölgyi Szalon vállalkozott (a romániai ősbemutató Szatmárnémetiben volt, de már játsszák Bukarestben is). Számunkra is fontos, kibeszéletlen témát vet fel, hiszen (ahogy a darabban Liza, a kamaszlány említi a német példát) nálunk az önkritikus múltfeldolgozás, a Vergangenheitsbewältigung helyett a másik hibáztatása vált a fő csapásiránnyá. A darab az említett nézőpontok mellett felveti azt is, hogy milyen esetleges bűn és bűnhődés viszonya, és mennyire nem tudunk mit kezdeni a ki, miért és meddig felelős kérdésekkel. Mindezt jól fogyaszthatóan, már-már szappanoperai fordulatokkal megspékelve teszi, a gyanakvóbb néző számára kiszámítható dramaturgiával. (Ha sokat emlegetnek egy tizenhat évvel ezelőtt megkínzott, állapotos nőt, nem csodálkozunk, ha köze lesz a 16 éves Lizához. Ahogyan azon se, ha a falra kitett francia buldog kései utóda előbb-utóbb – ha csak képletesen is – megjelenik.) Dráma és humor ezúttal is jól vegyül Székely Csaba szövegében, és nem maradhat el a rituális poháremelgetés sem. Igaz, itt nem pálinkát, hanem viszkit vedelnek. Dominik zárómonológját hallgatni viszont nem könnyű, sokkolónak szánták, az lett, nálam elérte, hogy pár mondat után kikapcsoljam az agyam: ne kelljen hallanom, mi mindent lehet megtenni egy testtel.

Sztarenki Dóra

A háromszereplős darab Dominik lakásában, sőt, lényegében egyetlen szobában játszódik, amelyben a főszereplő végig jelen van, így jelentős részben Schneider Zoltán viszi a hátán az előadást. Sztarenki Pál rendező bátran építhetett rá és a másik két színészre is. Rendezői munkájának középpontjában a színészvezetés, a szereplők közötti viszonyok, helyzetek finom kimunkálása áll.

Schneider robusztus alkata és az általa játszott Dominik indulatai folyamatos robbanásveszéllyel feszegetik a színpadi keretet. A szerep dilemmája, hogy nem szerethetjük meg (miközben a két férfi karakter közül mégis ő a szerethetőbb), de meg kell értenünk, miért vonzódik hozzá a kamaszlány, ahogy a saját sajnálatunkat is. Schneider Zoltán szimpatikus lénye kissé ellentart ennek a kettős követelménynek, nehéz tőle függetlenül nézni a rendszerbe vetett hitétől elvakult, a darab címével ellentétben most nagyon is sok mindent megbánó embert. Komoly színészi teljesítménye egyetlen „hibája”, hogy a záró monológ ellenére őt nézve hajlamosabb az ember a megértés felé billenni. De ez persze biztosan az adott nézőtől is függ. Elek Ferenc a szürke, alázatos, volt főnökére felnéző hivatalnok felől indítja Alexet, majd egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy ez az ember egy ravasz és cinikus csúszómászó.

Elek Ferenc

A harmadik szereplő, Sztarenki Dóra esetében az a különleges helyzet állt elő, hogy az édesapja rendezhette. Egy autista lányt játszik, (látszólag) minimáleszközökkel, hitelesen és megkapóan. Maga a karakter is érdekes, értelmezhetjük akár szimbolikusan is: a szenvedésekből született, traumáin önmagát túltenni nem tudó ország vagy nemzedék képviselőjeként, aki sorban áll az újabb pofonokért és megaláztatásokért. (A szöveg szerint meg sem próbálja elkerülni, hogy az apja minden nap megverje, ebbe nőtt bele, nem lázad ellene, siet, hogy hazaérjen az öt órakor esedékes pofozásra.) Schneider Zoltánnal közös jeleneteik egyszerre humorosak és megindítóak, jól egyensúlyoznak az érzékenység és az érzelmesség határán.

Schneider Zoltán és Sztarenki Dóra

A záróképbe belekomponálták a román nemzeti zászló színeit, kissé eltolva tőlünk a történetet. Nem tudom, a szatmárnémeti vagy a bukaresti előadás hogy zárul, mindenesetre a történelmi különbségek mellett feldolgoznivaló nálunk is bőven akad. Ahhoz pedig nagyon jól tudnak jönni az ilyen, a nagy történelmi traumákat érzékletes kisemberi történetekben megmutató előadások.              

Székely Csaba: Semmit se bánok

Játsszák: Schneider Zoltán, Sztarenki Dóra, Elek Ferenc. Hangfelvételen: Náray Erika. Díszlet: Enyvvári Péter. Jelmez: Cselényi Nóra. Dramaturg: Lőkös Ildikó. Rendezte: Sztarenki Pál.

Rózsavölgyi Szalon, 2019. szeptember 11.