Török Ákos: Haza nem találók találkozása

Kutszegi Csaba: Köszörüljük a Csorbát –

Szükségünk van öniróniára és hazaszeretetre is – ez utóbbi jelentsen bármit is –, és ezeket az előadás megadja.

Több ok miatt is ritka nálunk az előre megírt szövegre koreografált táncelőadás, és itt még nem is jó táncelőadásról beszélünk. Egyrészt nincsenek kortárs szerzőink, akik kifejezetten táncra írnának darabot, ahogy koreográfusaink sem, akik számára a szövegek egy történetnél és/vagy inspirációnál többet adnának. Másrészt nem nagyon vannak olyan táncosaink, akik nem csupán szövegmondásra képesek, de színészként is megállják a helyüket. A legtöbb esetben, főként, ha karakterből kellene megszólalni, egy pillanat alatt hamiskássá válik, ami mozgásként még erővel telt volt. Ha pedig színészek jelennek meg táncelőadásban, vagy a mozgásuk lesz esetlen a körülötte lévő profikhoz képest, vagy ha nem mozgatják őket, akkor a tánc és a „szövegelés” zavaróan leválhat egymásról.

csorbamcsFotó: Mészáros Csaba

Eddig egyetlen rendszerszintű megoldás született: a fizikai színházi képzés a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az onnan kikerülő rendező-koreográfus-színészek eleinte Horváth Csaba és a Forte Társulat szárnyai alatt, majd egyre többen önállóan is megalkották a mozgás és a szöveg izgalmas, érvényes összjátékát. Rendezőként és színészként egyaránt. Persze ők is megkapják, hogy sem nem elég jó táncosok, sem nem elég jó színészek, de az általuk létrehozott előadások általában felülírják a nem teljesen alaptalan fanyalgásokat. Ráadásul, noha tánc és szöveg viszonya alapvetően nem formai kérdés, ezek az előadások sokkal inkább mozgással (is) játszó drámák, mint szöveggel (is) jól játszó táncdarabok. Ez utóbbi az, ami hiánycikk minálunk.

Koszoruluk a csorbat Hagyomanyok H JGy 128 Fotó: Jókúti György

Ebben az esetben sem indult mindez másként, hiszen Kutszegi Csaba korábban „szabályos” drámaként írta meg Csobánc várának történetét, amelyet most dolgozott át táncszínpadra. A kiinduló elképzelés is megállja a helyét: néptáncaink a maguk mozgalmas virtusával jól passzolnak történelmi tetteinkhez és perpatvarainkhoz. Az eredeti darab köré írt keret (a várhoz kiránduló iskolás fiatalok felelés helyett inkább eljátsszák a kevéssé ismert történetet) is felkínál plusz játéklehetőségeket, más kérdés, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan tud élni az előadás. A másik szöveges játék a két táncnyelv, a kortárstánc és a néptánc közötti átjárhatóságról, vagy inkább átjárhatatlanságról viszont nem tud több lenni egy-egy kissé bennfentes bonmot-nál.

Koszoruluk a csorbat Hagyomanyok H JGy 195 Fotó: Jókúti György

Ifj. Zsuráfszky Zoltán is megtette a magáét a szereplőválogatásnál: a nagyobb prózai szerepekre sikerült olyan színészeket bevonnia, akik kifejezetten jól mozognak (Tankó Erika, Fándly Csaba) vagy képzett táncosból lettek színésszé (Medveczky Balázs). Noha a megszokotthoz képest profi táncosai is kifejezetten jól beszélnek, közöttük nem találni hasonló jolly jokereket (kivéve talán Borbély Beatrixet), ami ekkora szövegmennyiségnél már elvesz az előadásból. Még akkor is, ha a keretjáték elvileg életszerűvé teszi a kissé hamiskás, nem mindig jól artikulált hangokat is, lévén diákok és tanáruk játszik színházat.

csorbamcs2Fotó: Mészáros Csaba

Szükségünk van öniróniára és hazaszeretetre is – ez utóbbi jelentsen bármit is –, és ezeket ez az előadás megadja. Az irónia ugyanis alaphangja a szövegeknek és a játéknak is. Történelmi eseményeink, nagyjaink kül-és belharcai véres drámák, amiket vagy drámaként szeretünk, vagy szatíraként, hogy legalább kinevethessük magunkat. Dráma helyett azonban általában pátoszt és egy sarkított képet kapunk a jó magyarokról és a gonosz ellenségről. Ezekben nem saját drámánkat, hanem egy elhazudott történelem drámáját ajánlják fel számunkra. Be is nyaljuk, mert jó volna ártatlannak lenni akkora agilitással, amivel annak idején betörtünk a Kárpát-medencébe, királyaink egymás sarjait gyilkolták, polgárosodás helyett a nemzetet akartuk, így két vesztes világháborút is összehoztunk, a másodikban honfitársainkat kívántuk a halálba. Az előadás ajánlata, hogy mindezeket nem feledve, de egy kicsit felülemelkedve, kívülről nézzünk múltunkra, ami egy dologban nem különbözik a jelenünktől: üti magyar a magyart, ahol éri, hol szerelemből, hol hatalomvágyból, hol egyszerű irigységből.

csorbamcs3Fotó: Mészáros Csaba

Hogy a dráma sem marad ki belőle, Tankó Erikának köszönhető, akinek a hazaszeretet elsődlegességéről szóló mondatait a környezet iróniája sem tudja megtörni: elhisszük a színésznőnek, Gyulafy Rózsának és a kisiskolásnak is, hogy fontos dolog a haza szeretete. Mert ezt minden pátosz nélkül is át lehet adni. Talán egyedül így lehet. Ifj. Zsuráfszky Zoltán a szellemes megoldások ellenére nem tudta kiaknázni a szövegben és a történetben rejlő lehetőségeket. Így az előadás egy-egy remek jelenet után le-leül, majd ismét erőre kap. Táncos alakjai valószerűtlenek, színészei legfeljebb kétdimenziósak, így eleven alakok helyett inkább csak szerepeket láthatunk. Néha egyetlen érzékletes mozgóképként él az előadás, máshol elemekre hullik, és az elemek nem mindig illenek jól egymáshoz. Amikor Medveczky Balázs rendkívül szellemesen ékes nyelven beszél, ez a poén egy idő után túlnyúlik a szellemességen.

csorbamcs4Fotó: Mészáros Csaba

Mindezekkel együtt jó, hogy van ez az előadás, ami adhat némi kezdőlöketet ahhoz, hogy magunkba és magunkra nézzünk, örök viszálykodásunkkal milyen országot teremtettünk.

Kutszegi Csaba: Köszörüljük a Csorbát

Előadók: Borbély Beatrix, Tankó Erika, Medveczky Balázs, Fándly Csaba, Szabó Zsombor, Hetényi-Kulcsár Klára, Farkas Máté, Kiss Balázs, Darabos Péter.

Zene: Gera Gábor. Látvány: Árvai György. Jelmez: Szűcs Edit. Fény: Patai Roland. Produkciós asszisztens: Éberhardt Klára. A rendező munkatársa: Kutszegi Csaba. Koreográfus-rendező: ifj. Zsuráfszky Zoltán.

Hagyományok Háza, 2019. október 9.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu