Szoboszlai Annamária: Kicsit tánc, kicsit színház

Bartók Színháza -

A Bartók Színházának nem szimplán egy szubjektív belső mozi megrendezése a tétje. Sokkal inkább az, hogy a hallgatók közel kerüljenek a Bartók-darabok geneziséhez…

A végzős fizikai színházi koreográfus-rendező osztály négy hallgatója Bartók zeneműveire rendezett rövid „színpadi fantáziákat” Selmeczi György és az osztályfőnök, Horváth Csaba irányításával. A célkitűzés – ahogy arról az est írott ismertetője, valamint az előadást megelőzően Selmeczi György is beszámolt – a zeneművek mélyebb rétegeinek, azok belső dramaturgiájának kutatása, majd pedig megmutatása, láthatóvá tétele a mozgás, a fizikai test, a színpad segítségével.

bartók33 burleszk / Fotók: Éder Vera

Merthogy minden egyes mű mélyén ott rejlik a színpadi megjelenítés lehetősége. S ahány ember, annyi színpadi megfejtés lehetséges. Valós tapasztalat, hogy amint megszólal a zene, az emberben beindul a belső mozi… De nyilvánvaló, hogy a Bartók Színházának nem szimplán egy szubjektív belső mozi megrendezése a tétje. Sokkal inkább az, hogy a hallgatók közel kerüljenek a Bartók-darabok geneziséhez, hogy fontos felfedezésekkel gyarapodjanak például azáltal, hogy megláthatják, őket magukat mi mozgatja alkotás közben. Hogyan nyúlnak a testhez, mint médiumhoz.

A munkafolyamat feltételezi a választott zenedarab felépítettségének mély ismeretét. Meg kell tudni ragadni továbbá az atmoszféráját, és kell egy erős alkotói vízió vagy fantázia, mely belelátja a testeket, a mozgást, a színpadi történések egész sorát a zenébe. Hogy ez a fantázia megmarad-e a tiszta tánc/mozgás szintjén, vagy egy konkrét történet elmesélésének az irányába halad, egyéni alkotói invenció és érzékenység kérdése. Előbbinek drukkoltam, de fizikai színházi osztályról lévén szó, utóbbi megoldást tartottam valószínűbbnek, testhezállóbbnak.

A 3 burleszket rendező Vadász Krisztina a férfi – nő játszmákat jelenítette meg. Hojsza Henrietta és Nagy Péter István kettőse kezdi „az én szeretlek, te szeress, én kicsit kevésbé, te kicsit jobban, menj el, taszíts el, dobj el, de mégse, én utánad, te utánam” párkapcsolati csatározást. A könnyeden ironikus héjanászba a döbbent barátok is beleszólnak előbb tanácsadókként, lelki segítőkként, utóbb tisztes és kevésbé tisztes csábítókként. A színpadi történések szerencsésen találkoznak a zenével. Az előadók elsősorban színészetükkel oldják meg a feladatot, arcukról minden jól leolvasható. Értjük a zene logikájának megfelelően egymást követő jeleneteket, a belső lelki folyamatokat. Egy pillanatra sem veszünk el nézőként. Hojsza Henrietta, Nagy Péter István, Gyulai-Zékány István, Barna Lilla, Molnár G. Nóra és Gaál Dániel láthatóan otthonosan mozog a szerelmi viadalaikat élő nők és férfiak szerepében. Egyszóval, hálás a témaválasztás. Az emberek közti szimpátia, antipátia és ezek kevercse a térben közvetlenül, képileg jelenik meg, vagyis amit látunk, egyszerre konkrét és absztrakt.

bartókGyermekek

Ténai Petra érzésem szerint nagyobb fába vágja a fejszéjét, amikor az Allegro Barbaro és a Két román tánc összefűzésével Dionüszoszt s a bacchanáliák világát akarja megidézni. Az Allegro Barbaro a szinte vágásszerűen éles, népies lüktetésével megadja az alapot egy jófajta, kicsit talán ironikus ösztöndarabhoz, a Két román tánc pedig természeti erőket hív(hatna) táncba. A színpad előterébe száraz szőlővenyige kerül, a kezdőképen fiatal nő (Hojsza Henrietta) emel a szájához egy fürt szőlőt. Társai (Herman Flóra, Molnár G. Nóra, Barna Lilla, Kotormán Ábel, Gaál Dániel, Gyulai-Zékány István) már csupaszra szemezett fürtökkel érkeznek. Innen indulunk. Nézőként várom a nagyszabású indulatokat, a 7 percbe sűrített drámát, valami zsigerit, de a színpadon minden megfontolt, kimért és jólfésült. Hallom a szinte démoni lüktetést a zenében, és nem tudom megérezni, hová akarja eljuttatni a darabot a rendező. Különösen elbizonytalanító a befejező kép, melyben az eleinte csak háttérben látható hosszú fehér cső lassan a padlóig nyomja a szereplőket.

A Gyermekeknek Hojsza Henrietta munkája. A rendező a teljes bartóki zeneműből válogatott ismert népdalokat. Hojsza Henrietta ebben a darabban magát is rendezi. Ő játssza azt a kislányt, akit megtáncoltatnak az édesanyja régi bundáiból előbújó mesebeli lények (Gyulai-Zékány István, Herman Flóra, Kotormán Ábel, Molnár G. Nóra). A színpadi történések kéz a kézben járnak Bartók zenéjével, a rövidke fantázia teljesíti, amit vállalt, tulajdonképpen minden klappol, de hiányolok valami többet. Egy kicsit több bátorságot, fantáziát.

bartók2Szabadban

A leginkább figyelemfelkeltő koreográfia díját magamban a Szabadban című darabnak adtam, és nem azért, mintha Molnár G. Nóra rendezését annyival jobbnak gondolnám az előbbiekénél, de míg az est nagy részéről az a benyomásom, hogy a fizikai színházi mozgáskánonnak egy aprócska, és nem túl érdekfeszítő szeletét ismételgeti, addig a Szabadban e tekintetben (is) bevállalósabb a többinél. Mozgásművészetükben itt tudnak leginkább megmutatkozni az előadók: Barna Lilla, Gyulai-Zékány István, Hojsza Henrietta és Nagy Péter István.

A négy színpadi fantáziát négy pár perces táncműnek láttam, ügyesen mozgó előadók tolmácsolásában. Az a komplex gondolkodásmód, mely a fizikai színház sajátja, a Bartók-esten alig-alig tetten érhető. Ugyanakkor élmény volt hallgatni az élő zongora hangját, Brezóczky Gabriella és Balázs Elemér játékát.

Bartók Színháza – színpadi fantáziák Bartók hangszeres műveire

A Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendező szakos osztályának előadása

Alkotók: Hojsza Henrietta, Molnár G. Nóra, Ténai Petra, Vadász Krisztina.

Előadók: Barna Lilla, Gaál Daniel, Gyulai-Zékány István, Hermann Flóra,
Hojsza Henrietta, Kotormán Ábel, Molnár G. Nóra, Nagy Henrik, Nagy Péter István,
Ténai Petra, Vadász Krisztina. Közreműködik: Brezóczky Gabriella, Balázs Elemér.
Szerkesztette: Selmeczi György. Osztályvezető: Horváth Csaba.

Ódry Színpad, 2019. október 18. 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu