KÉRÉSZ MŰVEK 55: CÉLvagyOK -

Meditáció, elmélyülés. A lét másféle megtapasztalása. Befogadó, szeretetteli légkör, kedvesség, játékosság.

Előadói profizmus, a rögtönzést uraló színészek és táncosok, több mint kétórás szeánsz. Az improvizálás műfaját sejtető „egyszeri” előadás nem tudta leplezni az összeszokottságot és egymásra hangolódást, amit az alkotóközösség magában hordoz. Az estét az intellektust csiklandozó összművészeti tobzódás és a nézőt tisztelő, játszótársnak felfogott magatartás jellemezte.

Az előadás imázsképeA Kérész Művek előadásai, ezúttal már az 55., egy nap alatt készülnek: reggeltől fogva a csapat összefog. Egy meghatározott téma, gondolat az, amit kifejtenek, szemmel láthatólag ők maguk is élvezve az eredményt. Ez alkalommal azt a kérdést fejtegették, hogy azért cselekszünk-e, mert okunk van rá, vagy azért, mert a célunk ezt kívánja. Az előadók mini-etűdökbe foglalják mondanivalójukat, képekben megfogalmazott gegek sorozatába. Különböző előadói eszközökkel élnek, mint színház, tánc vagy éppen stand up comedy. Volt itt absztrakt animáció vetítése, szóló, duó táncban és szövegben, kvartettek, a közönség tagjaiból verbuvált partnerekkel társasjáték. Meg hinta-helyzetgyakorlat. És fordított futóverseny: előbb a cél és utána a kiindulás.

Mi, nézők egy képzeletbeli kávézó asztalánál ülünk. Közben szitármuzsika szól, kellemes bódító hangulatot teremtve. Mennyire vehető komolyan az, amit látunk? Nem volt egyértelmű. Az ARTUS hideg gyárépülete egy novemberi esős napon elég barátságtalan, főleg olyankor, ha a nézőket egyszer csak felállásra szólítják, és az éppen hogy befűtött kisebb helyiségből elindulva, végigjáratják vele az emelet félhomályos, kietlen tereit. Mindezt azért, hogy egy poént lássunk: valaki célba akar lőni, de őt találják hátba.

Az előadás színházi térbe történő belépéssel kezdődött: lemérték az ember magasságát egy madzaggal, hogy aztán a madzagot a néző az előadás egy későbbi pontján elővegye, és összekösse másokéval: lemérték, hogy egy kortárs színészre hány méter közönség jut. (Dóri, a gyönyörű táncos lány derekára tekerve.) Így tényleg összekapcsolódtak egymással a nézők, bármennyire is banálisnak hat. Már fél órája tartott a közös térhasználat, amikor kabarétréfaszerű helyzetkomikum bukkant fel a néző szeme előtt: egy férfi beráncigált egy hatalmas plüss lovat, felvonszolta egy magaslati pontra, ráült, fejére koronát tett, és láthatólag kilovagolt. Ekkor érkezett Goda Gábor, a társulat vezetője, és felkonferálta, hogy lassan elkezdik az előadást.

Miközben peregnek a különböző helyzetgyakorlatok mint mini-színházi események, a nézőben összeállnak az ok-okozat összefüggései, és tényleg kibillentik a hétköznapokból. Elgondolkozik az élet nagy összefüggésein, és úgy érzi, egy igazi közösség részese, akkor is, amikor az élettanácsadó papol a pulpitusról, és akkor is, amikor egy férfi és egy nő párkapcsolati válságot vázol fel asszociatív halandzsára. Az apró kortárs-tánc szekvenciákból álló, az est folyamán szétszórt táncbetétek alatt is hasonló az érzés. Ezek absztrakt képek.

A vége felé feldereng a tapasztalás: kétféle ember létezik. Aki látott már Kérész Művek-előadást, és aki nem. Ez egy életérzés. Egyféle közösséghez tartozás. Találkozás egy olyan felfogással a világról, amilyenben még nem volt azelőtt részünk. Meditáció, elmélyülés. A lét másféle megtapasztalása. Befogadó, szeretetteli légkör, kedvesség, játékosság. Nem bántják a nézőket, nekik és velük játszanak.

KÉRÉSZ MŰVEK 55: CÉLvagyOK (Artus – Goda Gábor társulata)

Alkotók és előadók: Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Csató József, Hajdu Gáspár, Hodován Mária, Kocsis Gábor, Lukács László, Mayer Zita, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Ágoston, Podmaniczky Dorottya, Sinkovics Ede, Szalay Henriett, Tóth Szabolcs. Zenészek: Tóth Szabolcs (szitár), Ruzics Csilla (szitár), Gara Misel (szitár), Kalmár Tibor (szitár), Bakai Márton (hegedű), Mótyán Tibor (tabla, ütőhangszerek).

Rendező:  Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2019. november 9.