Anders Thomas Jensen: Ádám almái -

A szombathelyi előadás jobban tapad a realitáshoz, nem emel fel és nem ejt le, földközelben lebeg.

Ádám almái gurulnak az országban szerteszét. Anders Thomas Jensen 2005-ös filmjének színpadi átirata Pécsett debütált, 2017-ben (r.: Paczolay Béla), majd ugyanebben az évben bemutatták a Radnóti Színházban is, Szikszai Rémusz rendezésében. A jól sikerült előadás híre gyorsan elterjedt, azóta láthattuk Miskolcon és Tatabányán, most pedig Szombathelyen Czukor Balázs állította színpadra.

Horváth Ákos és Antal D. Csaba / Fotók: Mészáros Zsolt / A fotók forrása: Weöres Sándor Színház

A bemutató a járvány miatt megcsúszott, de végül egy rendkívüli, online próbafolyamat után még a nyári szünet előtti röpke újranyitási időszakban élőben be tudták mutatni.

Nem ritka, hogy egy kortárs előadás végigvándorolja az országot, gondoljunk csak a fent említett vidéki teátrumok majd mindegyikét megjárt A mi osztályunkra. Lehet ezt úgy is értékelni, hogy a színházak nem elég bátrak, szívesebben használják a máshol már jól bevált receptet, de tény, hogy ezek a darabok tudnak valamit, széles közönségréteget képesek megszólítani.

Az Ádám almái hitről, megbocsátásról, az újrakezdés és a változás lehetőségéről vagy lehetetlenségéről mond el egy történetet. E szerint a börtönből frissen szabadult, neonáci Adam három hónapra egy rehabilitációs intézménybe kényszerül, amelyet egy lelkész, Ivan vezet. A súlyos beteg, családi tragédiák sorával sújtott Ivant a hite tartja életben, amit nézhetünk úgy is (és Adam úgy nézi), hogy folyamatosan hazudik önmagának és környezetének.

Antal D. Csaba, Endrődy Krisztián és Kelemen Zoltán

De Ivan alakjában benne van a bibliai Jób története („véletlenül” mindig az ő könyvénél nyílik ki a Biblia) és az orosz klasszikusokból ismert szent őrültek vagy őrült szentek alakja is. Adamnek feladatot kell választania magának, és ő azt választja, hogy a kertben lévő almafa gyümölcséből süt egy almáspitét. A természet azonban a terv ellen esküszik.

A néhol már-már patetikus cselekményt abszurd, időnként fekete humor ellensúlyozza. Az előadások sikere nagyrészt azon múlik, hogy sikerül ezt a kettőt, az érzelmeket és a nyers humort elegyíteni.

A nézők nagyobb része valószínűleg úgy ül be az előadásra, hogy nem látta a filmet, nem ismeri a történetet, így nem kéri számon rajta annak megoldásait. A szombathelyi előadás vonalvezetése világos, cselekménye jól követhető.

Antal D. Csaba és Avass Attila

Horesnyi Balázs díszlete lényegében négy egymás mellé helyezett térdobozból áll. Adam szobája, a konyha és a templom követik egymást, melyeket egy külső tér (az emblematikus almafával) választ el a kórháztól.Ez a „soros kapcsolás” és a gyakori jelenetváltások az átállásokkal kissé megtördelik az előadást. Ebben érhető leginkább tetten a filmes előzmény: színpadon jóval nehezebb gyors vágásokkal dolgozni.

Az előadás két kulcsfigurája Ivan és Adam. A Székelyudvarhelyről két évvel ezelőtt Szombathelyre szerződött Antal D. Csaba jól él a szerep adta lehetőséggel, és egy határozottan idegesítő, profán szentet formál Ivanból. Van benne valami gyerekes szertelenség és önzés (minden süteményt magának akar, és kalimpál a lábával, ahogy behajol az ablakon). Alkatilag is ellentéte a magas, tagbaszakadt Adam Horváth Ákos megformálásában. Kopasz fejéhez (valószínűleg a szerep kedvéért vágatta le a haját) igen hatásos mimikai eszköztárat társít. Ezzel az Adammel kevesen randevúznának egy sötét sikátorban. A külsőségek azonban csak megtámasztják alakítását, belülről építi fel a lassan, önmaga számára is meglepő módon változó Adamet.

Horváth Ákos és Szabó Tibor

Működik az előadás humora, de úgy, hogy érezni mögötte a karakterek sorsát is: példa erre Szabó Tibor mindent eltartással szemlélő orvosa a maga kávés rituáléival, Kelemen Zoltán családja becsületéért multiellenes harcot folytató bankrablója, vagy Endrődy Krisztián, ahogy Gunnar szerepében finom háttérmozzanatokból építi fel az ellentmondásos, sérült figurát.

Avass Attila két kis jelenetben mutatja meg azt a nálunk sem ismeretlen dilemmát: mit kezdjünk a megöregedett, elgyengült háborús bűnösökkel? Dunai Júlia hitelesen hozza a váratlan és kétesélyes gyermekáldás terhe alatt megtörő, majd felálló Sarah figuráját.

Valami kis hiányérzet mégis marad. Nincsenek vad kilengések a pátosz és a nevetés között, nincsenek nagy amplitúdók, nincs meg az a hideg vízből forró vízbe érzet, ami a Radnóti Színház előadásának nagy erénye volt. A szombathelyi előadás jobban tapad a realitáshoz, nem emel fel és nem ejt le, földközelben lebeg.

Horváth Ákos, Antal D. Csaba és Katona Márk

Az előadás végére a Radnótiban sokat vitatott megoldás született. Ott a Baltazár Színház színészei az Örömódát éneklik, a rendezés a végletekig elviszi, és rózsaszín iróniába oltja a „világ mégiscsak élhető és szép hely” gondolatot. Csakhogy mi nem igazán tudunk viszonyulni fogyatékkal élő embertársainkhoz, a fogyatékkal élő színészekhez sem, ilyen helyzetben nem engedjük meg magunknak az iróniát, így ez a megoldás inkább zavart keltett. Szombathelyen Adam a történet végére hasonul Ivanhoz. Éppen úgy hajol be az ablakon, éppen úgy kalimpál a lábával, és még a frizurájával is őt utánozza. Az a nevetséges, kicsit nőies paróka és mellette Ivan a bekötözött fejével humorban oldja fel a történet lezárását, és ezzel egy könnyebb és biztonságosabb utat választ. Nem mintha nem lenne jó hinni abban, hogy „változunk, és nincs még késő”.

Anders Thomas Jensen: Ádám almái

Kovács Krisztina fordítása alapján átdolgozta Czukor Balázs.

Játsszák: Antal D. Csaba, Horváth Ákos, Endrődy Krisztián, Kelemen Zoltán, Dunai Júlia, Szabó Tibor, Avass Attila, Róbert Gábor, Katona Márk.

Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Surányi Nóra. Zene: Horváth Dániel. Kellékes: Takács Viktória. Súgó: Zsohár Amália. Ügyelő: Pados Bernát. Rendezőasszisztens: Ostyola Zsuzsanna. Rendező: Czukor Balázs.

Weöres Sándor Színház, Szombathely, Márkus Emília terem, 2020. június 25.