Juhász Katalin: A szenvedély nyomában

Richard Linklater: Mielőtt éjfélt üt az óra

A harmadik történetben az akciónak kevésbé jut szerep, inkább a dikció dominál. Nem az a lényeg, hogy szereplők szenvedélyesen veszekednek, hanem az, amit közben kifejeznek. A film központi eleme modernkori – és ugyanakkor mindenkori – elmélkedés a szerelemről.



A történetmesélés az emberiséggel egyidős jelenség. Szeretjük a történeteket, a meséket, mert amellett, hogy rövid időre segítenek elrugaszkodni a hétköznapokból, általuk bele tudunk helyezkedni egy másik nézőpontba, és képesek vagyunk magunkra vonatkoztatni azt. Richard Linklater Mielőtt-filmjeit talán azért szeretnénk újra és újra végignézni, hogy rajtuk keresztül saját kapcsolatainkat, saját szerelmeinket, esetleg elhibázott lépéseinket mérlegeljük. Valahogy képesek vagyunk magunkat látni bennük. A történet líraiságát a hétköznapiság szolgáltatja, hogy minden ember kerül válaszút elé, és hogy minden ember igyekszik megtapasztalni, átélni a szerelemet, és a lehető legtöbbet kihozni belőle.

Before-Midnight-3 1

Julie Delpy és Ethan Hawke


Megint kilenc évet kellett várnunk Celine és Jesse életének újabb szeletére. A Mielőtt-filmek záró etűdje nem okoz csalódást, nem kell egy sikeres franchise újabb, nyereségvágyból tovább forgatott darabjának tekintenünk. A Mielőtt éjfélt üt az óra tökéletesen illik az előző két részhez. A filmek mindig egy adott életkor azon problémafelvetéseivel foglalkoznak, melyek a hétköznapi ember élete szempontjából is relevánsak. A szerelem keresése, a kísérletezés és a szerelem megtalálása után talán az egyik legnehezebb dolog a szerelem meg- és fenntartása. A harmadik történetben az akciónak kevésbé jut szerep, inkább a dikció dominál. Nem az a lényeg, hogy szereplők szenvedélyesen veszekednek, hanem az, amit közben kifejeznek. A film központi eleme modernkori – és ugyanakkor mindenkori – elmélkedés a szerelemről. A szereplők remekül megírt dialógusokban értékelik saját érzéseiket és kapcsolataikat. Az emóciók egyetemes igazságát keresik. Fontos megjegyezni, hogy Linklater nem akar a néző szájába adni semmit, csupán igyekszik támpontokat szolgáltatni az ember belső jelenségeinek megértéséhez. Talán ezért is tűnhetnek olykor Celine és Jesse mondatai mesterkéltnek, beszélgetéseik túlságosan fennköltnek.

Before-Midnight


Ami a film képi világát illeti, kiemelkedő, ahogy a rendező igyekszik szereplőit az adott környezetbe beleolvasztani. Ahogyan egy-egy beszélgetés folyama árad, úgy követi a kamera is a szereplőket, finoman, a beszélgetés ritmusában. A beállítások között az amerikai plánok dominálnak. Ez egészen közel hozza a nézőkhöz a szereplőket, rájuk irányítja a figyelmet, de nem olyan explicit módon, mint egy közeli beállítás, hanem inkább olyan hatást keltve, mintha nyaralásuk közben az idilli görög környezetben saját barátainkat néznénk, amint beszélgetnek, civódnak. Bizonyos jelenetek pedig olyanok, mintha beszélő fejeket látnánk egy szépen megkomponált képeslapon. Ezt az érzést erősíti, amikor a szereplők kicsit megszakítják a gondolatmenetüket egy „Nézd, kecskék!" típusú felkiáltással. Egy újabb jelenetben Celine és Jesse veszekedése, melyet egy szoba egymással szemben álló ellentétes pontjaiból rögzítettek, képileg gyönyörűen rímel férfi és nő különböző érdekeket képviselő vitájára.

before-midnight08


Mindemellett fontos megjegyezni, hogy Görögország kiváló helyszín a történet és a konfliktusok kibontakoztatására. Celine meg is jegyzi: kissé idegesen ment Görögországba, mert az ország megannyi tragikus történet színhelyéül szolgált már. „Féltél, hogy a Minótaurosz megeszi a gyerekeidet?" – kérdi a filmben egyik barátja. Meglehet, a Minótaurosz valóban ott bujkál valahol a háttérben, ám a gyerekek helyett, úgy tűnik, a szerelmet vette célba. Hőseink mintha Ariadné aranyfonala mentén próbálnák meglelni a szerelem és szenvedély titkát, nyilvánvalóan ők is labirintusba keveredtek. Ezt a súlyos konfliktust igyekszik ellenpontozni Linklater a hétköznapi gondok megjelenítésével, és ez segít abban, hogy a sok filozofikus, olykor meglehetősen fajsúlyos gondolat dacára magunkénak érezhessük a két figurát.
Richard Linklater filmjének megannyi hibáját és erényét ki lehetne emelni, utóbbiak közül talán a legfontosabb a már többször említett hétköznapiság megtámogatása a remek párbeszédekben. Egy kapcsolatban élő, vagy már azt megélt ember a filmet nézve magára tudja vonatkoztatni a látottakat. A sorozat egészében Linklater kiváló tematikát alkalmazott a szerelemkorszakok ábrázolására. Erre kiválóan rímelnek az egyes epizódok címei is (bennük: napfelkelte, naplemente, éjfél). Az éjfél-epizód talán azért is tökéletes záró darabja a sorozatnak, mert benne végképp átfordul minden: Celine és Jesse szerelme felér egy csúcspontra, ahonnét a következő lépés csak a szelídülés lehet. A szerelem lángolása lassan biztonsággá, a szenvedély szeretetté, a heves indulatok kölcsönös elfogadássá válnak. Ha a két szereplő át tudna lendülni ezen a ponton, s megtalálnák a szelídülés irányába vezető közös harmóniát, az azt jelentené, hogy meglelték Ariadné fonalának végét. Mely által kitalálnának a labirintusból, s a „mielőtt" szép lassan „miutánná" alakulna.

2013. szeptember 8.

Trailer

 

© 2016 KútszéliStílus.hu